Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Proklos
Alkotások száma: 243
Regisztrált: 2004-03-14
Belépett: 2012-06-28
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (20)
-Egyéb prózai alkotások (8)
-Mese (15)
-Versek (39)
Film / Zene
-Zenekritikák (12)
-Filmkritikák (3)
Képgaléria
-Festmények (31)
-Rajzok (61)
-Tattoo (11)
-Fotók (20)
-Digitális alkotások (12)
-Street Art (2)
Műfordítások
-Novellák (2)
Feltöltve: 2005-05-20 12:10:28
Megtekintve: 658
A fiú a mezőről
Szép kis cím igaz?! ..:Hát ez most ilyen, de hát ez
van, s mint minden mese, ez is úgy kezdődik,
ahogy a többi…
...Hol volt, s hol nem volt; volt egyszer egy paraszt fiúcska. 17 éves koráig lakott a szülei tanyáján, ám a 18. évének beléptével, otthon már semmi hasznát sem látta anyja. Így hát egyik reggel a fia elé állva azt mondta Próbálj szerencsét!
Elindult hát fiú a mezőről és eme történetünk is elindult megismerni a nagyvilágot. Tarisznyájában némi pogácsával, hamuba sülttel, anyai szeretettel, melegséggel.
A világ megismerte, ő is a világot, de a benyomások mindkét fél részéről vegyes érzelmekkel végződtek. Hamar ráébredt a nagyvárosok szembesítő jelenével. Az életképtelenség tragikumával és a túlélés dekonstruktív képleteivel, mellyel a kor emberének nap, mint nap szembe kell néznie, szélmalomharcot vívnia, s éreznie azt, amit nem szeretne érezni.
A szerelem múlandó, jó napok rossz napok. A kurvák örökök, olyanok akár a bárokba a nyerőautómaták, bedobod az 50-est, s indul a kerék, mely, ha szerencsés vagy meghozza a pillanatnyi szerencsét. Erre már van miért innod, ünnepel a hely, ám a szerencse forgandó-múlandó, varázsigékben nem mormolható, nem befogható, nem megfogható.
Rá kellett jönnie, ha reggel nincs benne a megszokott feles, akkor nehezebben tűri az éles élethelyzeteket, melyek oly veszélyesek és szúrósak akár a penge a zsebében.
Ráeszmélt, hogy az emberek halálukig belül rohadnak, haláluk után már kívül is. Rothadásunkat a mindennapunk szürkesége hozza el, mely, mint mocskolódó lúgos eső ívódik bőrünkbe, szárad hajunkra, kúszik be az ereszek alá, áztatja el lyukas talpú cipőnket. A gyilkosság erényes üzlet. A halott nem beszél vissza, ám minden, ami nála van az csak a gyilkosáé. Ezen sem szabad fenn akadni, gondoljatok csak bele; ti kik a küszöbön topogtok, dobozokon kopogtok, s benéztek a párás ablakon, hátha éppen most fürdik a lány, kinek bájai vonzóbbak és valóságosabbak, mint az újságokban pózoló szemérmetlen nőké.
Örök igazsága a természetnek, mi mégis soha sem gondolunk bele, csak azt mondjuk gyilkos… pedig ha az oroszlán előre bejelenté állattársainak, hogy mikor megy vacsorázni, akkor nagy valószínűséggel éhen halna.
Ám térjük vissza mai tragikomédikus főszereplőnkre, a traktort is ritkán látott, kombájn félve szemlélő fiúra, ki a nagyvárosban találta meg számításait.
Szerette ezt az életet, az új életet, az új korszakok messiásának érezte magát, karját mégsem lyuggalta szeg, s Pilátus szitkozódásai sem hallotta, úgymond jól élt.
Imádta a nagyvárost a maga szmogjával és fertőző sokszínűségével; a sok embert az utcákon, mint hömpölygő habú tengert, a partok mentén. A fénylő üzleteket, s szegénységben vergődő gyármunkásoknak Újtestamentumot prédikáló igényes kirakatokat; - odabenn egy más világ tündöklik. – súgtak össze gyakran, kivénhedt nyarak estéin.
Imádta a menő autókat a mégmenőbb kurváikkal, a stricikkel, kik minden üzletbe bele mentek, a lány magántulajdon, és nem indivídum, azt teszi, amit mondok neki, te meg azt, amit kifizettél, megfizettél.
Örök törvénye a fejlődő világnak, ha egy lány előre tudná, olcsó prosti, kidobott szajha lesz belőle, talán soha sem rakná szét lábát, s mutatná meg a világnak a szertenyíló rózsaszín virágot, bimbóhoz soha sem érhetne semmi, csak a rá feszülő melltartó, és ajkai között csak ételnek és italnak lenne helye.
Elvarázsolta az, amit itt látott, pedig szép nem volt, de mozgalmasabb, élménydúsabb, mint az, amiben otthon 18 évig élt. Ott vegetált, itt élt, így hát szerette a nagyvárost csak a régi mező, legelők, jószágok hiányoztak neki. A helyzet és a talaj egyre forróbb lett a lába alatt, ahová lépett rendőr termett és a törvény keze, mint a golfütőt a sikeres játékos; erősen és biztos kézzel markolta, szemével célzott, zászlót keresett, mint a tűntetéseken, és lyukat, mint a nyilvánosházakban.
Így hát végül hazament, igaz üres tarisznyával, de rengeteg bűnnel. Ám élményei úgy gondolta sokáig fogják éltetetni, és majd csak ontja magából a városok fényeit, mint a mozik világában a vetítős ember az élmény fényes képeit, a betévedt és kifáradt nézőnek.
Ám emlékei éppen olyan üresek voltak, mint a tarisznyája; a pogácsák rég elfogytak, s talán már a tarisznya is valamelyik sötét sikátorban pihen, hogy patkányok és csótányok másszák meg az új civilizáció túlélőiként.
Az anyja nem gyilkost szült, nem bénító mérgű kígyót melengetett a keblein, hanem a fiát nevelte. Így hát ő a pajta mögött lett elföldelve. Az apja még az Ő útra kelése előtt belefulladt egy pocsolyába a mezőn. - Soha ne legyél olyan részeg, mint amilyen az apád volt, így lelte halálát is. - Mondogatta az anyja gyakran.
Otthon volt, a tanya körüli szántóföldek, legelők, otthon volt. Igazán otthon és jó is volt, de mégis hiányzott a nagyváros zaja. A pub-ok cigaretta füstje lepte falai, a középszintű kurvák tapizása, megintcsak középszintű férfiaknak, kik önromboló módon a szexualitásban keresték az elvesztett és lelküknek sötétjében rég megbújt szeretet fogalmát és érzését.
Hiányoztak a nyugtató tabletták lefekvés előtt, melyekkel a párnák birodalma még puhább, még selymesebb, olvadó, magába fogadó, nesztelenül esztelen. Hiányoztak még a villamosok, az autók, a metró, az ember nagyságú reklámok, a szmog, s a zaj. Egyszóval a város pezsgése,
Melytől város egy város.
Egyik kora este nagyon sokat ivott és öntudatlanul rugdalta a petróleumlámpát, a tömésház szobájának padlóján. Közben egy Omega számot dúdolt;

„Kémlelt éjeket, sok lepkét megégetett, és tűrt sok-sok-sok hazugságot, száz év rálépett, ismeri az életet, és érti a nagyvilágot…”

Lámpagyújtogatónak képzelte magát, aki az imádott nagyváros hasznos és szerves részeként éli az életét, minden meggyújtott lámpa, lobogó lángja; az élet a derengő éjszakában, hol a márványszavak, mint óllommal töltött kaliberek, ki-kioltanak egy-egy életet. A reggel, akár a körforgás mécses lángja, újra és újra ki, aztán be, aztán… aztán elaludt és éjfélre leégett minden.
A 15 km–re található falu lakosai csak négy nap múlva fedezték fel a tragédiát, mint minden faluban itt is terjedtek a pletykák, a tarisznyában pogácsákkal megismerni indult fiatalemberről, aki a nagyváros rontott meg. Sok fény, pezsgés, zaj, kacérkodó lányok, bűzös és mocskos alkohol kikötők, szipusoknak szánt padok, aluljárókban megbúvó dobozvárosok lakói…
Azóta közel harminc év telt el, de ha leutazom a szüleimhez falura, még mindig intő példának szól a fiú a mezőről története.

Minden emberben ott a szörnyeteg,
de a többség legyőzi a félelmeit, és így soha nem ismeri a világ azt, mit rejt az emberi lélek és a szellem
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-02-07 03:49:35
Hm igen csak erdekes hangulatu iromany, ahogy ezt megszokhattuk toled. Tipikusan az az eletkedvet elvevo:) De jo lett! Tetszett! Ugyi vagy:))))