Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Proklos
Alkotások száma: 243
Regisztrált: 2004-03-14
Belépett: 2012-06-28
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (20)
-Egyéb prózai alkotások (8)
-Mese (15)
-Versek (39)
Film / Zene
-Zenekritikák (12)
-Filmkritikák (3)
Képgaléria
-Festmények (31)
-Rajzok (61)
-Tattoo (11)
-Fotók (20)
-Digitális alkotások (12)
-Street Art (2)
Műfordítások
-Novellák (2)
Feltöltve: 2004-06-11 19:20:58
Megtekintve: 1101
Stanislaw Lem - Visszatérés
A regény hőse Hal Bregg, aki a kozmoszban tett hosszú útjáról tér vissza a Földre, ahol időközben teljesen megváltozott viszonyokat talál. Nemcsak a technika alakul át - más az életmód, és más az emberek természete. S más a férfiak és nők egymáshoz való viszonya is. Hal összeütközésbe kerül ezzel a megváltozott, néha meghökkentően idegen világgal és lakosaival, akik nem honfitársai az időben, s mégis velük kell leélnie hátralévő életét. Végül a szerelem segíti hozzá, hogy megtalálja a helyét, s lázongás és keserűség nélkül gondolhasson azokra, akik elrepülnek a csillagok aranygyapjáért. Az egész mű egy jövőbeli társadalomkritika, avagy mi vár ránk? Egy aspektus a sok közül...

Ami jellemző még, az az antiutópia minden szárnyalata és pánikszerű rohamai, melyek információk gyanánt törnek az olvasóra, pl.: kellemes társadalmi felépítés és rétegződés, egzotikus anyagok, szupergyors személyszállítás, mesterségesen szagosított levegő, ezen kívül olyan folyadékok melyeknek a karakterek (a szereplők) nem tudják az összetételeiket.

"Ó, mily szép is ez az újvilág, melyben ilyen emberek élnek." Ez egy Miranda idézet, melyet az író így fordít ki: "Micsoda világ. Gondoltam. Micsoda világ??!!"

Divat és trend ebben a világban a hipnópoedia, amely a hallva tanítást jelenti, azaz amikor alszik az ember.
Ezt hipnogógiának nevezi el Lem, ezeket úgynevezett anagrammákkal fejezi ki, azaz mozaiszavakkal, ilyen pl. a "NEONAX", vagy a "TELETRANS TELEPORT TELETHON, NEO NAX, NEON AX, EXOTAL, RAMBRENT RAMBRENT, LARGAN, REAL AMMO REAL AMMO" stb., ezek reklámszerű szlogenként jelennek meg a szövegben, és ez a hasonlat testesíti meg a főszereplő elidegenedését is, a világban való nem találás, úgymond antiszocialítás szimbólumát hívatott kelteni az olvasóban.
Erre pl. az, hogy azt mondják neki, hogy itt csak a 70 évesek kezdenek el őszülni, és festesse be a haját, vagy cseréltesse ki a hajhagymáit frissebbekre, mert így koravénként a társadalom kitaszított elemeként kell stagnálnia.

Hogy e világ tökéletesen működhessen, meg kell műteni gyermekkorban a lakosságot (már a kisgyermekben is fojtsuk el a feltörekvő önálló ötleteket), egy implantátumot helyeznek el bennük, ami által nem lesznek és nem lehetnek agresszívak, és nem ébrednek rá a világuk maszk szerűségére. Eszményképeket kergetnek, ilyen pl. a fiatalítás, erre pl. egyfajta filmes interprtációban a Brazil. Minden orvosilag kontrolált (eszembe jutatta egy másik groteszk művet: Kurt Vonnegut – Az 5ös számú vágóhíd, avagy a gyermekek keresztes hadjárata), minden elérhető, minden lehetséges, ez alakítja és alkotja meg a jövő társadalmát.

Nem tudom máshoz hasonlítani, csakis az Orzon Veles írta és Terry Gillam rendezte Brazilhoz, amely abszurd mese, szürrealista vízió.
Ehhez képest Aldous Huxley SZÉP ÚJ VILÁGa nem csak álom csupán. És ha már a filmek ugranak be, Redford 1984-éhez képest nem annyira totalitáriánus antiutópisztikus világot mutat be, itt nem a kommunista diktatúra a lényeg.
A Visszatérésben nem törekednek annyira a múlt felszámolására és megsemmisítésére, de mégis új világot alkotnak, melyben a múlt lassan elvész, kinövi magát a konfliktus mentes ábrándok keletje. Ha szerepelnének a regényben a narkotikumok és gyógyszerek, illetve ezek, mélyebb tartalmat kapnának, akkor akár a Meztelen ebéd című mesteri alkotás is beugorna, melyet William S. Burroughs regénye alapján a mára már kultikusnak mondható és észveszejtő David Cronenberg rendezett.

A társadalomkritika jövőbeli kivetítése véleményem szerint maximálisan tökéletesre sikerült, ha a jelent nézzük, akkor talán Bret Easton Ellis Ameriai Psychoja is megfelelne, bár az kétségtelenül a jelen... de felvázolja azt hová is tartunk, mivé is vállunk, vagy válhatunk!
Igaz, ott a perverzió és az erőszak kerül reflektorfénybe, míg a Visszatérésben nincs semmi dekadens, csak a rendszer felépítése meseszerűen banális.

A Brazil-ban illetve az 1984-ben a szubjektum elnyomása és kontrol alatt állása volt a lényeg, melyet a technika tett lehetővé, addig itt a szubjektumoknak van szabadságuk, csak éppen a rossz dolgok nem léteznek, számukra nem! Genetikailag kifejlesztett, génkezelt csirkefejek és ábrándokra se képes lélekhajhász emberek, ez a jövő társadalma Lem szerint. Valljuk be őszinte, amilyen iramban fejlődik a technika és amilyen szinteken működik a társadalmunkban az elidegenedés... ez a jövőkép talán nem is annyira utópista.

Amíg például az 1984-ben az utópista szocializmus (a Marx előtti szocialista tanok, amelyek az ő társadalom felépítését a valóságtól elvonatkoztatott elképzelésekre alapozták) tökéletesen működik, addig ebben a műben sokkal asszimilánsabb módon jelentkezik a társadalom hova és mire tartozása, a személyi identitás csorbát és kudarcot vallott hegye.
Nem kontroll van, csak egy erős társadalmi elvárásnak kell megfelelni (ez a mai korra is jellemző, csak nem ennyire abszurd), hiszen itt minden ELÉRHETŐ!!! A robotok csak belsőleg gépek, külsőre emberi formájuk van. Olyasmi, mintha kibernizált természet lennének, sőt! Többek annál, hiszen: teljesen tökéletesek, android jellegűek, kifinomult gesztusok, kedvesek, de mégis van, hogy hibáznak, mikor elkalkulálják magukat, erre példa, hogy Hal Bregg (a főszereplő) rendel egy kávét, és a robot 3 litert hoz... a robot kedves, kiszolgáló, engedelmeskedő... talán túlságosan is előzékeny.

A regény másik számomra nagyon érdekes kontextusa, hogy a robotoknak vannak spirituális vonásaik, pl. egy robot imádkozik: "A tűz nem emészthet teljesen, a víz nem változtathat rozsdává, mindkét elem kapu lesz számomra, s én belépek rajta..."
Aztán a diktatúra bizonyos jegyei és lenyomatai itt is jelentkeznek, ahogy csak a Brazil-ban vagy az 1984-ben, a rendszer a konfliktusok ellenére a robotokat mégis vasököllel tartja kezében, s amelyikre nincs szükség vagy túl sokat hibázik azt szétszedik, s tűzbe dobják, közben megint csak jelentkezik a spirituális tényező és furcsa látószögből villantja meg a teológia reflektor fényeit, mikor a szalagon ezt kiabálják a halálba vonagló robotok: "Uram segíts! Én ember vagyok, csak fémbe öltöztettek."
Az egész a koncentrációs táborok szerű atmoszférát sugallják, kicsit olyan, mintha Dachau lenne...
Barakkokban tartják őket és lassan préselik őket a kemencék felé. Teljesen emberszerű, mikor a robotok azt mondják:" Én ember vagyok!" erre a másik: "ÉN is, én is!", vagy pl. "Hívják fel az orvosomat, tudják a számát, ő elmondja mikkel kezeltek és hogy én ember vagyok."
(Milyen érdekes is a lét, s milyen abszurdan is hat valami olyasvalaminek a szájából, mely bár a életre „született”, mégsem élhetett.)

Aztán jelentkezik olyan is, hogy valamelyik robot messiásnak hiszi magát, és az emberek bűneiért kell neki vezekelnie. Nem tudom amúgy az egyház részéről mekkora felháborodást keltett a mű, de sok helyen necces témákat boncolgat, még ha jövőképekben is.
A halállal szemben való az elme kicsinységének megrendülése, s ennek pátoszát írja le a robotoknál.
Vannak robotok melyeket a szerző úgy mutat be a főszereplőnek, mintha emberek lennének, csak később az elbeszélésekből és a narrátor búgó zúgásából derül ki, ki ember és ki gép (létezés distanciája és pátoszai). A robotok, mint jó keresztények funkcionálnak; nem csupán kényszerből szolgálnak, hanem ha választhatnának is, a szolgaságot és az emberek kiszolgálását választanák, ez amolyan pozitív vezeklés, megint csak a vallás kerül elő... Mily boldogok is a lelkiszegények....

A többi utópisztikus sci-fi irodalommal ellentétben Lem könyvében nem következik be lázadás vagy bármiféle forradalom a fennálló renddel szemben és nem is szembesít bennünket egy utópiával szemben, hiszen nincs se a normálisra, sem pedig az utópisztikusra magyarázat, csak egy jövőkép, mely egyre inkább lázálomként is keringhet a jövő kutatói előtt.

Más regényeivel ellentétben idegen lényekkel illetve világgal való szembesülés motívuma tulajdon emberi civilizációnkkal való tükör-játék (kb. 120 évvel későbbi világunk).
Lemnek ez a könyve azért maradandó alkotás, mert bár sok mindenben - elsősorban technikai részletekben - túlhaladott, erőteljes jellem - és társadalomábrázolásával továbbra is olvasható. A mű a kommunizmus alternatív jövőképe, de egyben az író utópista világképének halódása, illetve annak egy állomása. A mű feltételezi, hogy megvalósul a kommunizmus - bár az eleve szimpatikus a sok szovjet utópia után -, hogy konkrétan nem említi, csak érzékelteti. Lem szakított a hagyományos szovjet lenini útjövőbe vetítésével. Az osztály nélküli társadalom megvalósulását nem a marxista materializmus az emberi lélekre gyakorolt üdvözítő hatásától reméli, hanem egy tudományos felfedezéshez köti, amely megszünteti az erőszakot. A jövő "kommunista" társadalma, egy langyos állóvíz, egy kémiai úton előállított paradicsomi állapot. Ebbe csöppen bele a főhős - a múltbéli vadember -, akinek a szemén keresztül látjuk ezt a különös, érthetetlen világot. Az emberek annyira megváltoztak, hogy még a szerelem és az udvarlás is valami egészen más lett. Mindezt Hal Bregg és mi is idegenkedve szemléljük; a hős futó ismeretséget köt egy lánnyal, akin, miután rájön, hogy Bregg képes ölni, görcsös félelemroham vesz erőt. Szereplőnkben, pedig nincs semmi ártó szándék, s vadembernek érzi magát, elmenekül. Ezután zavarodottan bolyong egy hatalmas parkban. Itt találkozik két oroszlánnal. Először azt hiszi, hogy hologramok, hiszen épp az imént derült ki, ugyanez egy, a parkban éneklő nőről, csakhogy az állatok valódiak. A félelem első hulláma után döbbenten simogatja a hozzá dörgölőző hím oroszlánt. Nincsenek immár ragadozó állatok sem. Paradicsomi állapot ez, mégsem kedveljük, épp úgy, mint Bregg. E nyugtalanítóan steril világban úgy érzi, hogy egyenesen a fáról szállt be az űrhajóba. Keserű párhuzam ez, hisz a messzi csillagok közt nem találtak az űrhajósok életet, amelyikőjüknek megadatott a visszatérés, azok viszont megkapták az idegen civilizációjukat. A szerző azonban kínál kiutat, hisz akad egy nő, aki ösztönösen meghódol Bregg őskori jellemének, megváltva őt.
Valamint felvillantja, hogy a kemokommunizmus nem visszafordíthatatlan, s ez némiképp megnyugtató...
Szükségessé válik a világképpel való új szembesítés, illetve a világban való regenerálódás és tájékozódás paradox kettős kérdése, melyet mindig az előző század magyaráz meg (hogy mit miért, s mi lett belőle).

Ám amit az elmúlt században az utópia elhanyagolt, az majd újra aktuális lesz, ez kissé olyan, mint a divat, melyben a trendek egymást fújták meg és váltják le vagy fel.
A világűr meghódítása ellenben olyan problémákhoz vezet, melyeknek még jelenleg nincs földi megfelelője. Ezzel felmerül az ember elégséges voltának kérdése, melyet akár Heidegger is az arcunkba vághatna, de nem teszi meg mégsem...
Mégis... amit elmondhatunk a jelen természettudományos-technikai fejlődés utópiájáról, az jellemzi magát az utópiát, determinálja a jelent, s szorongással tölti el a jövő emberét!
"..:No science - no fiction:.."
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
Bla
2004-07-13 12:29:54
Ez a könyv kedvenc regényeim egyike. Szerintem is alapmű.
Megérdemli a megfilmesítést!