Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Phoibe
Alkotások száma: 1
Regisztrált: 2006-04-02
Belépett: 2006-05-14
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
Feltöltve: 2006-04-03 18:30:43
Megtekintve: 337
Egy barátság vége
Dühösen dobta le könyveit a földre, majd gyermekies hisztivel vágta be maga mögött az ajtót. A terem a síri csöndben veszett el... Dölyfösen rohant le a lépcsőn, ki a bejárati ajtón, valamit mormolt az orra alatt. Dühös, piros arcáról sugárzott a gyűlölet és a kényszer, hogy behúzzon valakinek egyet. Vagy talán épp annak a személynek, aki lopással vádolta. Ő tudta, hogy nem lopott el semmit, hisz emberi szeretetet nem lehet lopni. A tegnap délutáni boldog percek alatt meg sem fordult a fejében, mekkora lavinát indít el maga ellen a kollégiumban. Amikor a srác karjaiba zárta őt megállt az idő. Megálltak a gondolatok, elröppent a fájó múlt és csak az a pillanat létezett a teljes örökkévalóságban, mikor ajkuk percekre összetapadt. Az első csók, ami reszkető lábakkal és remegő gyomorral jár; az első mély érintés, ahogy csak egy srác tud megérinteni egy mélyenérző lányt, teljesen más, mint a filmeken. Nincsen a háttérben felhangzó szimfónikus zenekar, nem veri az eső az ablakot, nincsen semmiféle zavaró tényező, csak halk lélegzetek, beszívott és kifújt levegő, emelkedő mellkasok... Csodálatos volt ahogy átjárta testüket a vágy, a lángolás, majd a ragaszkodás. A lányt életében előszőr csókolta férfi. Hosszú barna haja az arcába lógott, szép nagy zöld szemeit olykor eltakarta a hajzuhatag. A fiú gyakran beletúrt a lány hajába, beleásta magát a smaragd szemekbe, mohón kezei közé vette a törékeny arcot és gyengéd mozdulattal húzta közelebb magához engedve, hogy a lány maga is érezze a vágyat, azt a mágneses hatást, ami olyannyira vonzza ahhoz a férfihoz, aki a legjobb barátnője titkos szerelme. Nem gondolkodott, ösztönösen átkulcsolta kezeit a fiú vállai fölött, közelebb húzódtak egymáshoz, és így hangtalanul mélyültek el egymás felfedezésében, amit a nyelvek játéka tett teljessé. A könyvtárszoba eldugott kis zugában biztonságban érezhették magukat, egy lélek sem akart olvasói vágyának eleget tenni egy ilyen gyönyörű napsütötte, hétfői délutánon. Hallották az ablakon át beszűrődö játékos gyerekek örömteli kacajait, labda pattogását a frissen nyírt gyepen. Halloták egymás felgyorsult szívdobbanásait. Az izgalom zavart mosolyokat csalt a két arcra, némi szégyenérzet piroslott tekintetükben, tudták, hogy nem szabadna így viselkedniük. Egyikük neveltetése sem felelt meg a tiszta erkölcs szabályainak, de mégis a gyermeki ártatlanság, a kiváncsiság és a felfedező ösztön éhes mohósága bátorrá tette őket. Egyszercsak megszólalt az ebédet jelző kong az udvaron. A lány felpattant, hogy legalább az ebédről ne maradjon le. Feszült tekintettel nézett a fiúra, aki csak mosolygott a szokatlan szorgalom láttán. A lány sietve sarkon fordult és egy kézlegyintéssel tovaröppent az ajtón, ahol kemény oszlopba ütközött. Miután felhőkölt és észrevette, hogy az oszlop nem más, mint a kollégium szigorú igazgatónője ijedség ült ki hófehér arcára. Próbálta összeszedni magát, vajon mit fog mondani, ha kérdezősködni kezd a néne, de gondolataiban nem jutott előre, ugyanis a hátamögött becsukott könyvtárajtó sietve kinyílt és az előbbi fiú lépett ki. Nagy megdöbbenésére ott látta maga előtt azt a kislányt, aki az imént, pár pillanattal ezelőtt még cserfesen viselkedett vele és a dühtől majdhogynem tajtékzó ideges szemrángásokat, amiket a néne már nem tűrhetett szó nélkül. Kifakadt teljes mivoltából, a száját sértőbbnél sértőbb szavak hagyták el némi nyálcseppel díszítve. A hatalmát élvező és a helyzetet kijátszó néne kapott-fogott az alkalmon és a lányt a fülénél fogva ráncigálta maga után az étkezőbe, hogy mindenki szeme láttára alázhassa meg a leányiskola mindig becsületes és pedáns tanulóját. A lány kapálózott, sírva könyörgött, a fiú tétlenségében rohant utánuk. Az ebédlő folyósójára érve már a bennt ülők hallották a visszhangzó üvöltéseket, sikítozásokat és a kiváncsiság csendjében várták a következményeket, vajon mi következik most... Az iskola igazgatója felállt a helyéről, adoment az ajtóhoz és mielőtt kinyitotta volna visszanézett a döbbent gyerekekre türelemre intve őket. Nyílt az ajtó, majd az igazgatónő mögött becsukódott. A hangok elhaltak, már semmit sem lehetett hallani. Pár perc múlva ismét nyílt az ajtó, sokan sejtették már, hogy kivel lehet gond, a szerény Níshea hiányzott az étkezőből. A barátnői el sem tudták képzelni, mibe keveredhetett. Az igazgatónő jött vissza, némán helyetfoglalt a tanári asztalnál, majd mélyen gondolataiba merülve fejezte be az étkezést. A tömeg a menza elhagyása után csoportokba tömörültek és az eseményeket kezdték el tárgyalni. Lee és Teth egyenesen a kollégiumi szobát rohanták meg. Biztosak voltak benne, hogy Nísheát ott találják. Hát nem tévedtek. Níshea a holmiját pakolászta az ágyára kifeszített barna böröndbe a könnyeivel küzködve. Sűrűn törülte meg arcocskáját, mert nem látott tisztán a könnyeitől. Értetlenkedve léptek be szobatársai az ajtón, magyarázatot akartak, de féltek kérdezni. Nem tudták mennyi időre csomagol, de még azt sem, hogy miért. Ha tudták volna, hogy Lee titkon imádottja is a dolgoban van, talán máshogy dolgozzák fel. Níshea szomorúan felnézett, majd térdrerogyott az ágy mellett és elcsukló hangon kért bocsánatot a tettéért. Lee egy ideig nem értette, majd eszébejutott az a levél, amit Shonienak címzett, és amit Níshea kezére bízott, hogy adja át a fiúnak. "Lebukott ez a szerencsétlen" - gondolta a természetvörös, két copfos lányka. Teth aggódva térdelt a zokogó lány mellé teljes értehetetlenséget tanusítva. Fél órába telt, míg átrágta magát a történteken és érthetően átadta a délután eseményeit a lányoknak. Ők megdöbbenve hallgatták végig a mesét. Hihetetlennek vélték, hogy mindezt Níshea követte el és hogy mindezért csak 1 hét felfüggesztést kapott. Dühösen húzódtak el mellőle, jelezve, hogy megszakadt valami a barátságukban. Mély csalódottság és megbántás, őrült féltékenység szülte Lee szavait, amik egyáltalán nem voltak jogosak. Lopással és barátságuk megdöntésével vádolták Nísheát, aki pusztán csak emberként viselkedett. Hagyta magát az árral sodorni és csupán csak naivitása képzeltette vele, hogy az emberek meg fogják érteni. Tévedett. Félreismerte azt a két személyt, akikkel már 10 éves kora óta együtt van jóban és rosszban. Testvérként szerette őket és sosem gondolta, hogy a tesvéri szeretet megköveteli saját boldogsága lemondását. Ő ezt nem teszi meg. Inkább a romlottat hajítja ki a szemétbe és ezentúl úgy fog élni, hogy az sajátmagának megfeleljen. Talán sikerül neki...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-04-04 16:34:41
Köszönet!
Idővel minden kiderül...
2006-04-04 04:02:37
Nem érthető,hogy miféle lopásal lett vádolva a lány,hacsak nem csókot lopott a fiu ajkairól?Kissé valószínűtlen a szítuáció,ahogy az igazgatónő tettenéri őket a könyvtárszobában.Mért? nem szabad oda bemennni?Be volt zárva az ajtó és ők felfeszítve beszöktek.Csupa kérdés.tehát nem érthető a dolog.mert,jobb lett volna,ha rajtakapja őket csókolózáson,és ezért ráncigálja fülénél fogva,s erkölcstelenséggel vádolja meg,s ezért kapja a büntetést.
A másik része a dolognak,hogy a barátok/barátnők,sajnos hátat fordítanak a bajbajutott barátnak megtagadva ezzel évtizedes barátságokat,az életszerű.Szóval az alapszituációt jobban ki kellett volna fejteni.A többi OK.
2006-04-03 21:40:26
Köszönöm... Hát igen, sajnos...
2006-04-03 19:53:59
Tetszik, jól írtad le. Hát ilyesmi megesik, gyakran...