Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Nadirah
Alkotások száma: 81
Regisztrált: 2006-04-28
Belépett: 2013-11-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (2)
-Haikuk (6)
-Egyéb prózai alkotások (2)
-Dalszövegek (6)
-Versek (35)
Képgaléria
-Humor (2)
Műfordítások
-Dalszövegek (1)
Térbeli alkotások
-Egyéb térbeli alkotások (1)
Kreatív hobbi
-Otthonunk (1)
Feltöltve: 2006-06-01 18:18:23
Megtekintve: 491
Vágyak a sírkertben,s ami mögötte volt
Marta bőrünket a novemberi szél.Mindketten összehúztuk magunkon a kabátot.Némán baktattunk,én vágyakozva néztem rá,ő csak előre.

Soha nem fogta meg a kezem.Szerettem volna,nagyon szerettem volna.De mikor mégis megpróbálta nem volt jó.Valahogy nem volt benne semmi őszinte.Ő szabad volt,annyira szabad,hogy nekem is fájt volna,ha a világ elveszíti ezt a ritka,értékes szeletét a szabadságnak.Én nem voltam szabad sohasem:mindig fogva tartottak a vágyaim.Én valakié akartam lenni.Hiszen mi más értelme lenne élnem,minthogy valakit boldoggá tegyek?
Két külön világ,s mégis együtt.Talán nem is tudta,mit gondoltam róla.Pedig én ilyen vagyok,s megpróbáltam a lehetetlent:az övé maradni.Fájdalmas volt,igazi mazochista kapcsolat.Nem szabtam gátat neki a szabadságában,nem kértem soha számon,nem hívogattam,semmi.Tudtam,ő úgyis őszinte lesz hozzám,ha valaki mással akar lenni helyettem.Igazán sajnáltam azt,amit már át kellett élnie nem túl hosszú élete során.Ritkán mesélt erről,mégis tudtam róla.Éreztem benne ,hogy a lelke mélyén vágyik arra,hogy valaki szeresse.Megláttam benne a jót,s szerettem.Nem tudta.
Természetesen nem maradhatott szilárd bennem a hit.Nagyon magányos voltam vele,vágytam a simogatásra,a szeretetre.A hit,hogy csak érzékenységét takarja az életvitelével,megingott.Odáig jutottam,hogy vádoltam a boldogtalanságért,amit önként vállaltam mellette.Vádoltam,s lelketlennek kezdtem hinni.
Egy idő után kimarta belőlem is a hidegsége a lelket.Igazából valahol még jó érzés is volt.Megízlelni a végtelen üresség ízét,ami már-már a közönyös gonoszsághoz kötődött.Élveztem ezt,az utolsó porcikám is lüktetett ettől a mérhetetlen belső pokoltól.Most már a rosszat szerettem benne.Mikor sötét szárnyaiba burkolva elrepített az Éjszaka birodalmába,mikor a szentségtelen részegség elárasztott minket.Akkor összetartoztunk:két fekete holló,kiknek lába nyomán kavargó ködfátyol éled.Az emberek mindig néztek minket,s talán féltek is kicsit.
Ő ezt nem vette észre,hiszen csak előre figyelt mindig.

Mint akkor is.Az éjfekete bőr lobogott a csípő szélben.Nem kérdezte egyikőnk sem,hogy hová menjünk.Csak vitt a lábunk előre,ösztönösen.

Tudom,már-már giccses,s talán közhelyes is lesz,mikor elmesélem,milyen volt az éjszaka azon a napon.Pedig így volt,s talán ez a giccs kerített hatalmába mindkettőnket.A tökéletes mélabú,a lappangó gonoszság szinte tapintható volt a levegőben.A hajamat tépte a szél,s én szívből sóhajtottam ennek a játéknak az élvezetétől.Atomjaim megveszetten kavarogtak bennem,teljesen megbabonázott a kísérteties hangulat.Nem volt egy felhő sem az égen.A telihold hidegfehéren ragyogott,s a csillagok éteri csillogása omlott a járda-ösvényre.Ismered ezt te is,ilyenkor minden árnyéknak saját élte van.Egyedül féltem volna,egyedül mindig félek a sötétben.Soha nem tudtam megmondani mitől,de féltem.Viszont most nem voltam egyedül.Az eszelős kacaj halvány mosollyá finomodott míg a felszínig ért belsőmből.Már teljesen együvé olvadtam ezzel a hideg lelketlenséggel,s azzal az illattal,ami minden egyes pórusából áradt,Ó,ezt az illatot sosem felejtem el.Már a lakása előtt érezni lehetett,a küszöbön is kiszökött.Megőrültem tőle teljesen.
Már én sem néztem őt,csak éreztem.Halk nyikordulás jelezte,hogy megérkeztünk oda,hová a szívünk húzott.Gondolom már a cím után nem meglepő,hogy a városi temető volt utunk végállomása.Igen,minden molekulája giccsesen sátáni volt annak az estének.Ó,milyen néma volt minden.Az üres kövek közt suhanva átvillant rajtam a megvetés az emberek iránt.Soha nem értettem,miért ilyen túlzó s ízléstelen formában kell emléket állítani kedves halottjainknak.Az igazi búcsúzás nem ebben van,hanem a lelkünkben.Ha meghal valakink,mégis az a legnagyobb baj,hogy miből temetjük el.Hiszen egy vagyont kér a pap,a sírköves,a sírhely sem ingyen van...És még én vagyok a szentségtelen.Ez a világ teljesen el van tévelyedve.A kereszténység önkényesen használja a szent szót,s elfeledkeznek közben arről,aminek valóban annak kellene lennie.Ebben nincs semmi bensőséges,hogy közszemlére tesszük veszteségeinket.
Láthatólag őt nem zavarták efféle gondolatok.Elértünk egy keresztúthoz a sorok közt.Hatalmas fenyő őrizte.Ágait csapkodta a szél.Jókora területen csupa egyforma,jeltelen sírkövek sorakoztak.Mindegyik simára volt vakolva,kereszt a tetején.Türelmesen várták még mit sem sejtő gazdáikat.A fű már rég kipusztult a hidegtől,s folytatta útját a természet körforgásában.Minden néma,minden.
Ajkunk merev volt,nyelvünk bénán feküdt mögötte.Csak egymásra néztünk,s megszűnt minden gondolat.Nem kellett megosztani egymással mit akarunk,mert idegenségünk ellenére egyek voltunk.A maró széllel nem törődve egyszerre csúszott a fagyos földre a két kabát.Erősen megmarkolta derekam,s megcsókolt.Ó,hogy vártam mindig a csókját.Ritkán volt részem benne.Most csókolt.Én belemélyesztettem körmeim koponyájába.Megharapott a vállamon.Közben vadul a combomba mart,s a lágy szövet mintha csak magától húzódótt volna félre a roham hevében.Bőrök simulása,karmok mélyedése,fogak marása.S a csípős szél!Felkapott szárnyain,s ez már nem az a tér volt,ahová indultunk.Ez maga az éter volt,az eszményi világűr.Igen,vele mindig olyan volt.A világűr fájdalmas fagyossága.Hjaj hogy karmoltam,haraptam,s hogy szántotta szakálla húsomat.Az elemi vadságban teljesen elvesztünk,már nem volt ott ő,én sem voltam ott.Csak a szélvihar.Amikor a külvilág némán dereng a dermesztő tisztaságon keresztül, a macskatetem beledermed a zúzmarába,mi nem voltunk te és én,hanem egyek voltunk,egy hömpölygő,forró massza.Tüzes sikamlások,hangtalan sikolyok,s végül az egyszerű vég.Az élet csírái felhevült lábamon csorogtak.Hát,már ők sem látják ezt a kietlen világot.Talán jobb is nekik.
A varázslat egyszere megtört,én azonban nyugodt voltam.A vad ürességben újra megtalált s visszatért hozzám a lélek.Boldoggá tett,mégha nekem soha nem is sikerült "úgy" örömet szereznie.Soha.Mégis boldoggá tett az,hogy adhattam neki magamból,megitathattam a tiszta forrásból,s ha talán egy pilanatra is csak,de általam érezhette a mindenséget.Óvva takartam be rámborult,pihegő testét,vigyáztam,nehogy megfázzon a nagy hidegben.

Egy sugártalan hajnalon egyszerűen azt mondta,van más.
Tiszta szívemből gyűlöltem ezért.Mint mondtam,soha nem ígért semmit,önkéntes száműzetés volt ez.Mégis gyűlöltem "hálátlanságáért".
Nem értettem őt,nem értettem.
Soha többé nem érezhetem az illatát.Most már nem engem vesz szárnyaira az Éjben.Ó,hogy gyűlöltem azt a lányt is....
Most már látom:rab voltam mindannak a szabadságnak ellenére,amit adott nekem.
Nem értettem őt,nem értettem.

Kínzott,használt,s én ismét szeretem őt.Nem úgy,nem szerelemmel.Most már tudom,ez soha nem szerelem volt,csak függés.De most szeretem azért amit adott nekem.
Mert most már értem őt,ó,igen,megértem.S hálás vagyok neki.
Te biztosan nem hiszel a Sorsban.Én igen,mégha nem is tudom megmagyarázni mi az.Nincs rá szó.
Ott,akkor nekünk találkoznunk kellett.Csak rámnézett,és mindketten tudtuk,hogy kellünk egymásnak.Igen,akkor csak az övé lehettem,senki másé.
Ma már értem miért.
Ez az éjszaka jelképezi mindazt,amit jelentett:áttörni a korlátokat.Ha nem is azonnal,felfogtam a leckét.Tőle kellett megtanulnom,hogyan fogadjam el a szabadságot.Megtanultam élvezni a pillanatot s nem törődni semmi mással.

Most már szabad vagyok,nincsenek korlátok.
Szabad vagyok,nincsenek korlátok.
Szabad vagyok,nincsenek korlátok.
Szabad vagyok,nincsenek korlátok.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2011-09-29 13:53:33
mennyire igaz...
2007-04-27 08:41:28
köszi hogy elolvastad,örülök hogy ilyen hatást gyakorolt Rád^^ hát én sem venném jó néven ha "rendezvényt" tartanának öregapám sírja felett...én az írásomban inkább arra gondoltam,hogy milyen gáz,hogy egy temetésen is inkább foglalkoznak azzal hogy mennyi pénzt lehet lehúzni a gyászolóktól,meg hogy kinek milyen puccos koszorúja van...na mindegy,köszi
2007-01-26 12:33:50
hát azért "rendezvény" elég érdekes lenne szerintem ^^ de egyébként varázslatos hely,ahol jó elbújni ha arra vágyik az ember.:)
2006-06-20 14:02:56
...és most már tudom,miként gondoljak rá...
2006-06-02 18:45:49
A lélek gazdagodása, gyógyulása, ha felismeri a fájdalom szerepét. Ha csak magát a fájdalmat látja, attól torzul. A temetőben csak a halált látni, lelkiszegénység. Ilyesmik forognak most a fejembe az írásodtól. Tetszett! üdv.
2006-06-02 09:44:28
Nagyon érdekes!
2006-06-02 01:21:02
(az elobb en valek)
2006-06-01 18:40:04
huhh.....