Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jykeva
Alkotások száma: 23
Regisztrált: 2006-05-13
Belépett: 2013-02-20
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (3)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Versek (11)
RPG
-Shadowrun Novellák (1)
Feltöltve: 2010-11-22 23:28:22
Megtekintve: 800
Magamról
Végre, ahogy elrendeltetett. Csendes egyedüllétben (magányban?), otthon bort szürcsölgetek- szigorúan csak félédes fehéret- , dohányzom. Szól a zongoraszó, egyre csak mámorosabb leszek. Írok. Hogy kinek? Azoknak, akik ilyenek. Ezt a magányosoknak, akik keresnek és találnak, hogy újra és újra csak csalódjanak. Egy másikat azoknak, akik elszomorodnak és vigasztalódnának, hogy újra és újra kezdjék. De van egy rész, amit csak Neki írtam, Neki szántam. Hogy emlékszik-e majd rá? Felemás mosollyal bort és lelket öntök Magamba. Szeretném hinni, hogy igen.

Hullámokban áraszt el az öröm, majd a szeszély, végül az emléke ? az a fájdalmas emléke-, és egy kis leveg?vétel után megint kezd?dik elölr?l az egész. Megpróbálni? Újra próbálni? ?Ugyan micsodát? Régen volt, tán igaz sem volt?- legyintek. Hazudok.
Hogyne lett volna igaz? Hiszen emiatt iszom. Emiatt dohányzom. Emiatt? ? sóhajtok egyet- Emiatt elromlottam. Nincs er? ezen a világon, ami vissza tudna tartani egy beteg lelket, amely titokban, csendben önmaga vágyik az elmúlásra, a felejtésre. Szeretnék hinni, igazán szeretnék. Mert akarni már nem hiszem, hogy van er?m.

Felejteni, mindig csak felejteni. Csúnya célt t?ztem Magam elé, de amíg Magamra sem tudok hallgatni, mást sem érdekel. Nem engedem, hogy mást is érdekeljen- ez így jobban hangzik. Újra elmosolyodok- ?nem engedem?. Mintha végre egyszer Rajtam is múlhatna valami, ami számomra fontos. A kérdés csak az: valóban ez a fontos?

Már ezt sem tudom eldönteni. Persze nehéz is, ha borospoharam csendülése is Öt juttatja eszembe. Ugyanígy csilingelt a nevetése?Csak ajkáról nem bor patakzott, hanem nektár, édesebb minden bornál. Öt juttatja eszembe cigarettám füstje... bizonyos fajta kiszámíthatatlan bujasága. Mint az Ö pillantásai voltak. Több volt egyszer? pikantériánál, ha Rám pillantott- kacérkodott, ígérgetett, mint az igazi N?, egyszerre adta magát és volt elérhetetlen. Megörültem a tekintetéért, a szemeiért. Mit nem adnék, ha még egyszer úgy nézne Rám?

Megmerevedek asztalom felett, belém hasít a felismerés. Megint csak Ö, csakis Ö!Hát tényleg nem szabadulok meg sosem?? Leteszem a poharamat, elnyomom a cigarettámat, abbahagyom az írást. Túl sokat gondolkodom, túl sokra emlékszem. Nem felejtek eleget. Kezeimbe temetem arcomat, sajgón tartok vissza egy sóhajjal lehelt sírást. Volt, mikor Ö tartotta így arcomat...

ELÉG!- fakadok ki keser?en könnyezve. Felejtenem kell, tönkretenni Magamat, mert csakis Rá tudok emlékezni. Kinyitok egy másik üveg bort, rágyújtok, tollat veszek a kezembe újfent.Csendes magányomban, úgy, ahogy elrendeltetett.
Nagyon rég írtam már, s úgy látszik, ismét kívánom.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!