Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Norah
Alkotások száma: 52
Regisztrált: 2006-05-16
Belépett: 2013-12-22
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Versek (2)
Film / Zene
-Filmkritikák (3)
Képgaléria
-Festmények (5)
-Rajzok (17)
-Fotók (5)
-Digitális alkotások (10)
Feltöltve: 2006-05-16 15:38:25
Megtekintve: 881
Super Size Me
A Super Size Me című film egyszemélyes dokumentum – műfajú, ami szoros rokona az írott sajtóban szokásos tényfeltáró újságírásnak. Ehhez elengedhetetlen egy izgalmas, önmagában is érdekes személyiség – jelen esetben Morgan Spurlock -, aki képes kérdéseivel (és humorával) a lényegre irányítani a figyelmet. Ha ilyen filmet készít valaki, a szubjektivitást nem tudja elkerülni, sőt éppen ez adja a dolog sajátos hatását, melynek révén elég sarkos véleményhez jutunk. Ilyenkor az alkotó csakis a saját szempontjaira van tekintettel, és nem más körök érdekei szerint és irányításával cselekszik. Ez a hitelesség alapja.
Morgan Spurlock filmje egy kicsit ötvözi az ismeretterjesztő- és dokumentumfilm műfajait. Nem harcosan, de meggyőzően érvel a mértékletes, egészséges táplálkozás mellett. (Ha más nem is, de felesége vegetáriánussága nagy hatással lehetett rá.) Evidenciákat fogalmaz meg: sportolni kell, nem szabad zsírosan táplálkozni, sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni.
Azt próbálja kideríteni, és nyilvánosság elé hozni, hogy mennyire játszik meghatározó szerepet a gyorsétterem, a McDonald’s, a kövérség nagymértékű elszaporodásában Amerikában. Talán az is célja, hogy ráébresszen arra, hogy a hazájában élők nagy méreteinek hangoztatása nemcsak sztereotípia, hanem igen jelentős tény. Segítségével betekintést nyerünk ezen éttermek jogi, financiális és orvosi költségeibe.
A kognitív meggyőzés elemeit használja fel, a nézőre úgy tekint, mint aktív résztvevőre, (nekik beszél), a tudást pedig a kísérlet folyamán tapasztalatra építi. A rejtett szinkronizáció segítségével ugyanazon információ különböző módszerekkel ismételve van előadva. Ez fontos, hiszen egyszerre hat a befogadó szemére, fülére, tudatára. Élvezetesebbé, hétköznapibbá, mindenki számára érthetővé teszi a dolgot az argó nyelv használata. Tehát a gyorsételek károsságára, kalóriadússágára való figyelemfelhívás és meggyőzés inkább a főúton halad. Mindennek ellenére már a film elején felmerül az emberben az a nagyon valószínű következtetés, hogy a nézők csak annyira lesznek a látottak által befolyásolva, mint a McDonald’s egykori beperelésekor, melyről a „történet” elején hallhatunk.
Stílusos megoldás, hogy a rendező beszédét a „Tényleg ilyen káros a gyorskaja” kérdés kezdi meg. Ez után már jöhet a főhős, aki ismerteti leleplező tervét.
A kardiológus, a gasztroenterológus és a háziorvos segít hitelesség eredményesebb elérésében. De vajon eléggé?
Többnyire lineárisan zajlódó film, az étkezési beszámolók közti szünetekben pedig hitelesítő eszközöket: interjúkat láthatunk, grafikonokat, rajzokat (melyek vissza-vissza térnek) ötletes animációs szemléletű ábrákat, és képet kapunk az amerikai hétköznapokról - a Meki szemszögéből. Megszólal a közember és a rendőr is, akiknek a véleménye – a beperelési ügyet tekintve – többnyire megegyezik. Az egyszerű polgárral való beszélgetés pedig fontos a befolyásolásban, hiszen kinek higgyen az ember, ha nem a hasonló „körből” valónak. A képi világ nagyon gazdag és telítve van iróniával. Nevetségessé, de egyben szánalmassá vállnak a hatalmas méretekkel rendelkező állampolgárok. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a kiszolgáló nők sem a legkisebb méretű melltartót és nadrággumit hordják.
A cukor- és zsírtelített ételekkel párhuzamosan megjelenítik a cigarettát is. Egy kiadós McDonald’s-os kajálás után ugyanis a legjobban a másik nagy károsító és hasonlóan függőséget okozó élvezet esik. Ezzel arra akar rávilágítani, hogy a kövér embert nem szóljuk le nyíltan szenvedélye miatt, míg a dohányost nyugodt szívvel kérdőre vonjuk.
A szülőknek is többször üzen a film. Ők járulnak hozzá ahhoz, hogy a gyermekben a gyorséttermi bohóc képe összefonódjon a családi falatozással és a játékkal. Ezt a legjobban a kisiskolásokkal való beszélgetés példázza. Megdöbbentő az a tény, hogy a gyerekek egyike sem ismerte fel Jézus képét, a McDonald1s-os bohócot viszont szinte rögtön, ráadásul sok-sok jó tulajdonsággal illették. Ezek az éttermek ugyanis ezt a korosztályt célozzák a színes reklámokkal, képekkel, ajándék-játékokkal, és persze a „partikkal”. Ugyanígy a felelőtlen szülőt példázza a fagyiárus fiával való beszélgetés is, aki egyébként egy roppant szerencsés egyén, az elhízás szempontjából. Nem úgy, mint az ellentétes testi adottságokkal rendelkező „amerikai Norbi”, akinek lefogyása követendő példaként van bemutatva. Ilyen szülők lesznek azok is, akik az amerikai esküt sehogy sem tudták végigmondani, de a McDonald’s-os reklám jelmondatát könnyűszerrel elhadarták.
A helyes és helytelen szembeállítása a két néger srác és a két anyuka. Az előzőek sport segítségével lemozogják a zsírfölösleget, míg a nők nem foglalkoznak ilyenekkel, időhiányra hivatkozva.
A filmnek van egy igen jelentős mellékszála, melyben feltárja az iskolai étkezés rémségeit, az egészségügyi és testnevelési órák csökkenő számát, az ételek adalékanyagait. Háromfajta középiskolával találkozott, melyek közül csak az egyik étlapja tartalmaz egészséges, szinte diétás ételeket. Ez utóbbi szinte ugyanannyiba kerül, mint az egészségtelen menza, tehát felvetődik egy igen fontos kérdés, mely a következőkben magyarázatra szorul: Miért nem követi ezt mindenki? Kiderül: sajnos a gazdasági érdek sokkal erőteljesebb cél, mint az egészség…
A Super Size Me-nek jelentős részét képezi a zene, ami néha igen érdekes módon kapcsolódik a képi világhoz. Hol nevetségessé tesznek, hol meggyőznek. Abban, hogy a csirkefalatka bemutatásához csirkecsipogást utánzó effektet használtak, még semmi furcsa nincs, de a gyomorszűkítés művelete és a komolyzene közötti kapcsolat elgondolkoztató. Mindenesetre az tagadhatatlan, hogy az orvosok keze ütemre jár, és persze a téma is elég komoly…
De ha már itt tartok, megjegyezném azt, hogy képi jelenetből is van néhány eléggé „bizarr.” Itt van például az előző műtét közeli, belső ábrázolása, de biztos mindenki felütötte a fejét a szőrszál(hasogató), vagy „hányós” jelenetre. Ha valakinek addig nem ment el az étvágya a sok pazar kaja, adat és kövér csülkök láttán, akkor ez biztos megtette a hatást. Úgy gondolom, ezek direkt alkalmazások, amik nem csak elrettentenek, de tudat alatt összekapcsolják az emberben a gyorskajákat és ezeket a képeket. Így ha valaki elmegy egy McDonald’s előtt, a látvány előhoz egy másikat.
A film döntően kézi kamerával készült, sok az alsó kameraállás, véleményem szerint azért, mert felnagyítja a dolgokat, és itt mindenhol a nagy méret a fontos. Ez a magyarázata annak is, hogy a premier plan van előnyben részesítve és kevesebb a total plan alkalmazás.
Hiba a filmben, hogy a frappáns, eleinte érdekes mondanivalót elnyújtja másfél órára. Annyi a szerencse, hogy a rendező sem veszi túl komolyan magát, alapvetően ironikusan közelít témájához. A legelgondolkodtatóbb dolog - ami csalásra is okot ad – az az orvosok viselkedése. A szakállas doki hatalmas mosollyal a száján írja fel a szokatlan diétát. Ez két fontos kérdést vet fel: Ennyire nem gondol a drasztikus következményekre, vagy ennyire nem drasztikusak a következmények? Mert bizony eléggé „odavág” a nézőnek az az információ, hogyha Morgan tovább folytatja kísérletét, belehalhat.
Amikor az orvostól kijőve az élettársával beszél, rettenetesen hasonlít a szituáció egy szappanoperára. Szeretlek, sajnálom, féltelek, stb. Szánják a srácot, pedig ő vállalt magára mindent, ráadásul bármikor leállhatna. Tehát egy idő után már nem túl érdekes. Mint ahogy az sem, hogy a rendező milyen újabb és újabb mekmenüket fogyaszt el. (Ezt akkor vettem észre legjobban, amikor az interjúk során egy nagyon jó hangú nő szólalt meg – erre akkor sokkal jobban felfigyeltem, mint a témára.) Az adatok fele közhelyes, mindenki számára nyilvánvaló, régóta tudott.
Spurlock nem tölti be a filmet. Akármilyen elragadó személyiség, megmarad a civil figyelő pozíciójában, és nem érezni, hogy kiforrott, határozott véleményét akarja közölni. Nem jó az arány a dokumentum és vélemény között. Mintha lett volna egy jó ötlet, ami ötletnek is kerül a vászonra.
Egy viszont biztos: - a hibákat figyelmen kívül hagyva -, nincs olyan ember, aki a film levetítése után ne mondott volna róla véleményt, és a továbbiakban ne sütötte volna el a film visszatérő „jelmondatainak” egyikét. Szóval azt még Mc kell jegyeznem, hogy a hatás azért nem maradt el. Valószínűleg volt, aki ezek után csak azért látogatott el a gyorsétterembe, hogy elfogyassza azt az „utolsó vacsorát”.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-01-20 17:40:37
Éppen az imént néztem meg. Nagyon súlyos. Szó szerint. :)
2006-06-04 11:45:25
egyetértek!:-)
2006-06-04 10:26:56
hehe, nagy oltás ez a film, a fogyasztói társadalom tabooit hántorgatja fel, de igazából a Kóla, puska, sültkrumpli is nagyon hasonló, már a cím is... ez amerika, ez a demokrácia földje, a világ meg a seggét nyalja s ahol tudja másolja egy olyan kultúra babérjait, mely még 600 SINCS éves...