Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Morti
Alkotások száma: 130
Regisztrált: 2006-06-16
Belépett: 2008-06-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
-Haikuk (9)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Dalszövegek (1)
-Versek (108)
Képgaléria
-Fotók (6)
Műfordítások
-Versek (1)
Feltöltve: 2007-01-18 13:10:47
Megtekintve: 622
Egy zuhanás története
Arvid összehúzta magán a kabátját, amelyről hiányoztak a gombok, amióta egyszer mindet levágta. Úgy hitte, nem lesz szüksége rájuk, de ezen az őszi, hideg estén szidta magát az ostoba ötlete miatt. A néma, néptelen utcát szegélyező házak fenyegető arcokként fordultak felé. Némelyiken dühös vonásokat vélt felfedezni, másokon gúnyt, megint másokon szánalmat.
Látszott lehelete, mikor egy-egy fölé magasodó oszlop fénykörébe ért, s szinte eltűnt a kékes színű sötétségben, mikor kilépett belőle. A hold sápadt, öreg arca ma fakón merengett a fel- s eltünedező, pislákoló égi harmatokon. Borzongás futott végig a fákon, ahogy a barbár szél erővel beléjük tépett; halkan ütődtek egymásnak a kábelek, olyan hanggal, mintha madarak csőrei csattognának.
Mindez arra ösztönözte Arvidot, hogy megszaporázza kissé lépteit. Furcsa, szürkészöld szemei riadtan forogtak, vékony ajkait makacsul összeszorította. Egyik kezével álláig érő haját simította hátra ideges mozdulattal, mint akit kellemetlen helyzetbe hozott egy zabolátlan őszi fuvallat. Azután ismét szorosan vonta magára a kabátot, mintegy pajzsként az éjszaka ellen. Neszezést hallott.
Megtorpant, és fülelt lélegzetvisszafojtva. Alsó ajkát beharapva továbbindult, mivel a zaj abbamaradt. Néhány pillanat és lépés után azonban újra rákezdett... A férfi ismét megállt, nyelt egyet, és lendülettel nekivágott útjának. Talán csak visszhangok zavarták, a szél okozta fájdalmas nyögések... A vezetékek ismét összeütődtek, épp a feje felett. A földre meredten, gépiesen menetelt, de hirtelen megállt, és óvatosan, mint aki valami riasztó démon felé fordul, felemelte fejét és a hang irányába nézett.
Kuncogás fonódott a levegőbe, mikor döbbenten hátrált néhány lépést. Sötét, köpenyes alak magasodott fölé, arcából csak csillogó, széles mosolya látszott. Hangja szinte belesimult a szél kacajába. Arvid ösztöneire hallgatva épp a menekülés taktikája mellett döntött, de kíváncsisága odaszegezte, mozdulni sem bírt.
- Mint egy rossz álom - futott végig az agyán a gondolat, aztán mindenre csend telepedett. Néhány percig így álltak ők ketten egymással szemben: Arvid résnyire nyílt szájjal, felfelé bámulva a felette lebegő, vigyorgó idegenre. Bénultan kullogtak a másodpercek.
Váratlanul az idegen egy kissé jobbra fordult, s mint egy gyakorlott kötéltáncos, megindult a kábelek vastag fonalán. Oly biztosan lépkedett, mintha nem is négy-öt méter magasan lebegne, mintha a talpa szilárd betonon kopna. Pár lépés után imitálni kezdte Arvid mozdulatait, ahogy az utcán haladt, látszólag szórakoztatta, fel is kacagott néhány különösen esetlen pillanaton, majd visszasétált előbbi helyére. Farkasszemet nézett az alatta álló emberrel, aki azóta sem mert megmozdulni.
Arvid szemei rettegve, mereven és üresen bámulták az újra elinduló alakot.Ugyanazon az útvonalon, mint előbb, lassú mozdulatokkal haladt, kissé megcsúszott, és egyensúlyát vesztve billegni kezdett, dereka olyan hihetetlenül hajlott hátra, akár egy vihartépte fa törzse. Arvid jajveszékelve rohant alá, talán, hogy elkapja, ha leesik. Kiáltásai csak rekedt nyöszörgések voltak, miket segélykérőn zihált:
- Segítség, segítsen valaki...
Csak egy kacaj volt a válasz.
Az idegen kiegyenesedett, majd leguggolt, lefelé hajolva bizalmasságot mutatva szólalt meg.
- Eddig nem féltettél... - mímelt sértődöttséggel felállt és továbbindult. Egy fél méterrel magasabb, az utcán keresztben átívelő kábellel összekötött oszloppárnál állt csak meg újra. Arvid kétségbeesetten, döbbenten követte őt az utcán. Ezer és millió kérdés fészkelt benne, de nem tudta volna megformálni a szavakat. Csak az élménytől némán meredt felfelé, a mostmár tiszteletet parancsolóan magasan pózoló lényre. Az karba tett kézzel nézett vissza rá, mintha várna valamit a másiktól. Újabb néma periódus következett mindkettejük részéről, amit azonban gyorsan és vakmerően Arvid tört meg:
- Ki vagy te? - remegő hanggal, ámulattal kérdezte mindezt.
- Te.
A férfi megütközött, nem tudta mire vélni ezt a megszólalást. Élcelődés, gúny? Vagy az igazság?
- Te vagyok.- folytatta a kellemes, mély női hang.
- Te vagyok. - látva az őt fürkésző szemekben az értetlenséget, magyarázatba kezdett.
- Mindig veled voltam, benned (nyomta meg a szót) voltam, csak sosem voltál egyedül...
Arvid ajkai némán mozogtak, minden hang nélkül.
- Soha.- folytatta a köpenyes alak - Nem vettél észre ugyan, nem törődtél velem. Mindig sokan vettek körül téged. De most nézz körül. - mutatott körbe az utcán, sőt, a horizont ívén.
- Nincs itt senki.
A férfi kissé megremegett, fejével nagyon lassú félköröket írt le, mintha nemet intene. Torkán akadtak a szavak.
- Te vagyok! - emelte fel a hangját az idegen. - Nem érted? Hát nem érted? - szemei felizzottak dühében egy pillanatra, de lemondóan lehorgasztotta a fejét, és belenyugvóan sóhajtott.
- Hát nem érted... - ismét kiegyenesedett, színpadias sértődöttséggel lépdelt megint, majd mikor az utca túloldalára ért, megfordult. Kecsesen, lábujjhegyen, mint a szertornászok a gerendán. Arcára most ráesett a holdfény, de vonásai így is elmosódottak voltak.
Homlokráncolva lépkedett oda-vissza, minden lépésével csattogtak a vezetékek. Arvid megkövülten bámulta. Kezeit már leeresztette maga elől, kabátja magatehetetlenül lógott rajta. Minden pillanatban újabb kérdés férkőzött az agyába, de elillant, mielőtt feltehette volna.
- Mit keresel ott fent? - szólalt meg halkan, szinte öntudatlanul. A kábelek megálltak, az idegen megtorpant és hátat fordított. Lassan lélegzett, mintegy elszámolva magában tízig a válaszadás előtt. Mint aki egy tudatlan gyermeknek próbál elmagyarázni egy számára sem teljesen érthető dolgot.
- Na jó... - fordult megint a férfival szembe, kezdeti mosolyával az arcán.
- Kellemes itt sétálgatni őszi estéken... Szép a kilátás, tudod... Élvezem a szelet, a csöndet... - iróniával a hangjában álmodozó arcot vágott, majd pár lépés után hirtelen ismét megállt és leguggolva súgta:
- Gyere, győződj meg róla magad.
Felhőfoszlányok vonultak el a hold előtt, elrejtve, megtépázva fényét. A viszonylagos sötétben Arvid kissé megmozdult.
- Hogy jutok fel?.. - kérdezte szemeit le nem véve "beszélgetőtársáról". Annak elégedett vigyor suhant át az arcán. Széttárta karjait:
- Ahogy én! Mássz. - mutatott a legközelebbi villanypóznára. Arvid gépiesen megindult arra, nem törődve semmivel. Gondolatai ziláltan hevertek fejében. Az oszlophoz érve mászni kezdett. Az idegen rezzenéstelen arccal figyelte erőlködését, néha bíztatta, hívta, megfeszített inakkal várt.
A férfi összevont szemöldökkel, vicsorogva kapaszkodott, sajgó tagokkal araszolt felfelé, arcát ellepte a hideg veríték. Néhány lépés választotta el, néhány mozdulat a céltól. Nem nézett sehova, csak maga elé, az oszlop törzsére, nem figyelt, hova nyúl.
Szikrák pattantak a sötétben, majd tompa puffanás hallatszott.
Köpenye felcsapódott, ahogy az idegen Arvid még remegő, füstölgő testéhez ugrott.A férfi szemei segélykérően, ijedten forogtak, alig lélegzett és mozdulni sem bírt: az eséstől lebénult.
A nő rámosolygott, átölelte fektében és mohón a nyakába harapott...
Üvöltve, gyöngyöző homlokkal riadt fel. Lendületből ült fel az ágyában, még zihálva az álomtól. Ahogy visszazuhant, elvétette a párnát és az ágy támlájába ütötte a tarkóját. Felszisszenve lejjebb csúszott, és még dörzsölgetve a sajgó részt, az oldalára fordult. Arvid hozzásimult mellette fekvő kedveséhez. Az felé fordult, megcsókolta, arcán semmi nyoma nem volt a gyűrödt ébredésnek. Mosolygott...

2006.11.11.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-01-25 16:29:03
örülök, ha tetszett, és köszönöm, hogy olvasol. :)
2007-01-23 15:06:13
tetszett, nagyon jók pl a leírások benne. gratula
2007-01-19 20:22:27
köszönöm az építő kritikát :)
2007-01-19 17:12:04
Egy-két helyen zavaró a rossz szórend, de végül is elmegy. A cím így túl tárgyilagos, holott maga az írás inkább érzelmeket, lelki dolgokat mutat be. A végét lehetett sejteni, emelett ha tényleg egy álmot írsz le, akkor a "mint egy rossz álom" kifejezés használata szigorúan tilos :) Meg legközelebb a balra zártat állítsd be, mert így nehéz olvasni. Ezektől eltekintve jó írás, nekem pl a vége tetszett a legjobban. Ha az embert kétségek gyötrik a párjával kapcsolatban, bizony sokszor álmában kapja meg a jót. Ami sokszor nem is olyan jó. De tetszett, na!