Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2005-01-04 10:01:37
Megtekintve: 399
JÓSZERENCSE, BALSZERENCSE
Gőgös Kelement, ezt a szerény és kedves embert, már fiatal férfikorában szárnyai alá vette a Jószerencse. Kelemen ezidőtájt hevesen udvarolt egy igen csinos, de igen csintalan és nyafka leányzónak, Kényes Klárának. Kényes Klára már-már kezét nyújtotta Kelemennek, de ekkor Kelemen segítségére sietett a Jószerencse, akinek hatására Klára meggondolta magát. Így Kelemen megszabadult egy rossz házasságtól és az abban rosszalkodni kész feleségtől. Nyugodtan éldegélhetett.
Ezt követően Kelement, aki mérnökként dolgozott egy gyárban, igazgatóvá akarták kinevezni. A Jószerencse azonban most is közbeavatkozott Kelemen oldalán, neki köszönhetően az utolsó pillanatban félreértették a dolgot ott, magasan odafönt: Kelement hitték gőgösnek, pedig csak neve volt az. Nem nevezték ki igazgatónak, így megtakarítottak neki egy gyomorfekélyt, egy szívinfarktust és soknapi álmatlanságot. Élhette megszokott, békés életét, ott ebédelt, vacsorázott, ahol akart, oda ment, ahová akart.
Mégis baj közelgett. Kelemen ugyanis találmányán, egy csudabudagépen dolgozott. Már majdnem sikerült feltalálnia ezt a varázslatos masinát, amikor a Jószerencse észrevette a komor felhőket védence feje felett. Neki köszönhetően Kelemen mégsem találta fel a gépet, így megmenekült a Hungarian feltalálók hivatalosan göröngyös és tövises útján való idegeket felőrlő vánszorgástól, valamint, nem lévén mit, találmányát sem lopták el tőle, továbbá nem kellett fizetgetnie a borsos találmányi díjat sem a feltalálókkal szemben oly könyörtelen Találmányi Hivatalnak.
A Jószerencse még Kelemen halála után sem szüntette be róla való gondoskodását. Kelemen nem hagyott jelentősebb pénzösszeget vagy más vagyont rokonaira, így azok nem emeltettek
neki síremléket, nem ontottak elmúlása miatt hamis könnyeket, csak elhamvasztatták holttestét és kész. Így, nem lévén sírja, a Temetkezési Vállalat később nem tudta őt kihantoltatni és tömegsírba helyeztetni a sírmegváltás utódai által való be nem fizetése miatt.

Szerény Elemért más, rossz fából faragták: gőgös, nagyhangú ember volt. Szegényt már ifjúkorában mindenhová elkísérte a Balszerencse. A Balszerencsének köszönhető, hogy nagybátyjától sok pénzt örökölt, ennek okán a széplányok - akiknek legtöbbje egyébként is vonzódik a beképzelt, nagyszájú, őket lekezelő-megalázó férfiakhoz - körülrajongták, s közben, mellékesen, pénzét is erősen apasztották, de utóbbiból nem tudták teljesen kiforgatni, mert, amint ezt általános tapasztalatok igazolják, az erőszakos, fennhéjázó férfiakat a társadalom ritkán hagyja elszegényedni. Nem is szegényedett el Kelemen, nem volt olyan szerencséje, bár negyedik rossz házasságára már nem csak három volt feleség, hanem három nekik otthagyott lakás, egy kórházban otthagyott fél gyomor, valamint két remegő, bár lemondóan legyintgető kéz esett.
A Balszerencse hatékonyan, kíméletlenül munkálkodott: Elemért igazgatónak nevezték ki, mivel odafönt, a legmagasabb helyen, félreértették a dolgot: azt hitték, hogy ő szerény, pedig csak piruló neve volt az. Kényes poszt az igazgatói, de Kényes Klárával /ő lett Elemér negyedik felesége/ még kényesebb volt, habár Klára addigra már ugyancsak istenes lett, mondogatta is férjének:
- Istenem! Gazsiék már szereztek egy hatszobás nyaralót IS! TE NEM!
Elemért a Balszerencse hamarosan szintén tágas nyaralóval szerelte fel, meg egy beépített
pészmékerrel, mert szívének régi karmestere már betegeskedett, igazgatói posztjának is erősen köszönhetően.
A Balszerencse még halála után is sújtotta: olyan hatalmas és nehéz síremléket rakatott koporsós holttestére, hogy talán a Feltámadás Napján sem tudott volna kibújni alóla.
Szerencsére akadtak derék kegyeletsértő sírrablók, akik előbb a szomorkodó kőgalambokat lopták le síremlékéről, majd pedig a kőkeresztet. A kriptafedőt nem tudták ellopni, mert nyugtalankodó oktalankodók ebben megzavarták őket, de másnap visszamentek és bosszúból összetörték. Így az eső Elemér holttestére zuhogott, meg a hólé is rácsorgott. Szegény elmondhatta volna, hogy neki, halála után is, ha nem csurran, cseppen, de nem volt ehhez kedve, még ahhoz sem, hogy éjszakánként kijárjon kísérteni, pedig most már, a lyukas és repedt kriptafedőn keresztül megtehette volna. Ráadásul utódai nem fizették be a sírmegváltási díjat, így a Temetkezési Vállalat Elemér áttemetette szociálisan hátrányosabb helyzetű halottak közé. No, ne szépítgessük a dolgot, - Elemér halotthajléktalanná lett! Ám így, végül, holtában-voltában nyugalomra lelt, legalábbis néhány évtizedre, mivel, megérkezvén új századunkba, nem vagyok biztos benne, hogy a csontjapőrére vetkeztetett Elemért befogadó temetőrészt nem privatizálják-e és nem építenek-e rá egy óriási láncszemet
abból az áruházláncból, amelynél a kard fényesebb ugyan, de azt a Nagy Költő hiába ajánlgatná a mostani magyaroknak. Mármint Petőfire gondolok, mert lánglelkű Nagy Költő mostanság nincsen, de vigaszul szolgálhat, hogy nem csupán nálunk nincsen, globálisan sem. Kár pedig, milyen szépen énekelhetné meg Irakot és a többi lángoló lelkű-testű tájat!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!