Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2007-01-19 18:32:53
Megtekintve: 432
KÓRHÁZI ÁGY
G. Ferenczy Hannával csak egyszer találkoztam személyesen, akkor is kórházi ágyán feküdt. Amikor beléptem éppen aludt, talán nem is mertem volna felébreszteni, ha a nővér nem veszi észre habozásom. Ám észrevette és felébresztette. Hanna örömteli arccal üdvözölt, felkiáltott, már amennyire gyenge hanangerejéből tellett:
- István!
Tudtam, hogy a KALÁKA című nemzetközi internetes folyóirat főszerkesztőjére, Kaskötő Istvánra gondolt. Úgy látszik, fekete kabátomban tekintélyes kinézetű vagyok. Átadtam szerény ajándékaim és felvilágosítottam: Kaskötő István üdvözletét és gyógyulásra vonatkozó kívánságát hozom, a sajátomé mellett. Hozzátettem: Kaskötő István nagyra értékeli írásait, továbbra is számít ezekre, de Ő nem jöhetett el Kanadából.
Az átadott üzenet, úgy láttam, boldoggá tette Hannát.Kicsit beszélgettünk, de nem sokáig.
Más lett volna a helyzet, ha romantikusabb környezetben találkozunk, akár kis ház melletti kertben, ahol diófák mutogatják álmos-sárga leveleiket vagy fenyők játsszák el önmaguknak és másoknak a zöldszínű öröklétet.
Előzőleg többször beszéltem telefonon Hanna kezelőorvosával. Nagyon kedves volt és megítélésem szerint orvosilag mindent megtett a pontos diagnózis kiderítéséért.
Más kérdés viszont, amiről az orvosok, nővérek általában nem tehetnek, a megfelelő ápolás hiánya. Ez, szerintem, a legtöbb kórházban megoldatlan. Miért? Erre messze vezető volna a válasz, s ahogy tovább és tovább mennénk rajta, válaszúthoz érkeznénk vele. Igen, válaszúthoz! Ahhoz a válaszúthoz, amelynél újabb kérdést kell feltennünk: valóban a humánum jellemzi ezt a magyar társadalmat, sőt, ezt a világot?
Nem akarok most felelni erre, mivel csak becsületesen gondolkodó emberekkel vagyok hajlandó szóba állni, utóbbiak pedig már nagyon kevesen vannak, vagy, ha vannak is még, ebben a társadalmi keretben alapvetően nem tudnak tenni semmit, legfeljebb olykor szépségflastromot nyomhatnak egy-egy fájó sebre.
Tény: az a kórterem, ahol Hanna feküdt, nem volt sivárabb egy átlagos magyar kórteremnél, de mégis a pokol kis darabkájának tűnt. Hatágyas tömegszállás volt egy kopott, lerobbant, tizedrangú zugszállodához hasonló épület hatodik emeletén.
Vittem Hannának mesekönyveim tiszteletpéldányaiból, sőt, arra is bíztattam: írjon egy szép mesét. Amikor elbúcsúztam Tőle, valamint a kórterem többi lakójától is, az egyik beszédes néni megjegyezte:
- Hannát sokan látogatják. Jól esik az embernek, sokat jelent, hogy még aggódnak érte, gyógyulását kívánják!
Ez a pár szó adta látogatásom legmegrendítőbb pillanatait.Amíg a páternoszter felé igyekeztem, Hanna szép verséből eszembe jutott néhány sor:

"Tilosat jelző szemafor a hold ,
és piros mint a seb a szívemen -
Csak tudnám , hogy ez ösvény hova visz
hogy mily varázslat esett meg velem ,
s e bűvöletből jön e, ki felold ?
Tilosat jelző szemafor a hold."

Nos, arról a titokzatos ösvényről, amelyre Hanna célzott, nem tudjuk, hogy hová visz. A bajt viszont még inkább tetézi, hogy a következő évekről (nem csupán erről a 2007-esről), sajnos, tudjuk.
A költő, író azt is tudja: hová vihetnének ezek az évek őszinteséggel, egymáson való segíteni akarással, a köz ügyének előtérbe hozásával. Tudom, hogy nem lesz így, azt is tudom miért. Csak a kórtermek fognak sokasodni, no, lesznek közöttük továbbra is gyönyörű luxuskórtermek mittudoménhánycsillagos szállodai ellátással, de a többiek...

/Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplómból, G. Ferenczy Hanna versei olvashatóak a KALÁKA internetes folyóiratban, amelyik 2007. évi januári számát a költőnő emlékének szánta/

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!