Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2008-08-08 07:24:07
Megtekintve: 619
Szolzsenyicin
Számomra minden halál szomorú, Szolzsenyiciné is az, akit a televízió egyik csatornáján a riportalany (ugyan lelkendező dícséretek közepette) "fura embernek" nevez, sőt, kutyafuttában megemlít néhány dolgot, amit - szerinte - el kell nézni "ennek a nagyon nagy írónak, embernek". Halál ide, halál oda, utóbbi az én etikámmal nem egyeztethető össze, senkinek sem kell elnézni semmit, legfeljebb, ha megbocsájtható, meg kell bocsájtani.
Éppen itt kezdődik az örökölt fő baj, az "elnézéseknél", ami messze-messze túlmutat Szolzsenyicinen. Netnaplómba valójában ezért írok most néhány sort, nem pedig Szolzsenyicin miatt.
Amikor Szolzsenyicin "Ivan Gyeniszovics egy napja" című műve magyarul is megjelent (ifjúkoromban) előadást tartottam róla. Akkor még a Szovjetúnióban reményeket fűztek hozzá, hogy az író megtalálja helyét a szovjet társadalomban (ezért jelenhetett meg), ám én előadásomban megjósoltam: nem fogja megtalálni, kiéreztem ugyanis a műből azt a szovjetellenességet, ami miatt hazájában hamarosan "feketébb napok" vártak Szolzsenyicinre. Jóslatom igen gyorsan be is következett.
Aki Nobel-díjat kap, mint később Szolzsenyicin is, biztos, hogy kiemelkedő tehetségű és eredményességű író, de csak nagyon naiv ember gondolhatja (bár sokan vannak ezek a nagyon naivak!): az esetek túlnyomó többségében az írói teljesítmény a döntő a díj odaítélésénél. Miként is lehetne kizárólag vagy döntően az, mikor a világon minden lényeges dolog a nagyhatalmak (és szövetségeseik) társadalmi-gazdasági-politikai küzdelmeinek, alkudozásainak, cselvetéseinek függvénye. Aki szeret becsületesen gondolkodni (a világ legkisebb kisebbsége!) ezt konkrét esetek áttekintése kapcsán nyugodtan bevallhatja, legalább önmagának. Persze, a Nobel-díjnál az irígység is szerepet játszik olykor egy-egy reagálásban. Amikor 1954-ben Hemingway Nobel-díjat kapott, jól emlékszem, az akkori Irodalmi Újságban azt írták róla: úgy fog járni, mint kisregényének főhőse (Az öreg halász és a tenger), a Nobel-díjat kifogta, mint az öreg halász a nagy halat, de nem fogja elérni az irodalmi halhatatlanságot, mint ahogy végül az öreg halásznak is csak a hal csontváza jutott.
Szolzsenyicin művei - szovjetellenességük miatt - igen csak jól jöttek a "másik táborban" (bár igaz, hogy fő művei túlmutatnak a sztálini önkény bírálatán, egy "általános emberi" értéket is hangsúlyoznak). Ám nem Szolzsenyicin személye érdekes számomra, nem Nobel-díja, hanem, mint jeleztem, az, ami messze túlmutat e "fura" emberen.
Amit Szolzsenyicin a "kommunizmusról" írt, az - finoman szólva - szamárság.
A világon sehol sem volt kommunizmus. Ezt a szamárságot, persze, a napokban, Szolzsenyicin halálakor, igen visszataszító örömmel ismételgették azon tévécsatornák, amelyek - hihetetlenül primitíven! - nap mint nap folyamatosan manipulálják, butítják a tömegeket (a többi tévécsatornán is manipulálják, de, érthetően, azoknál Szolzsenyicin halála nem volt most hasznosítható).
A becsületesen gondolkodó ember számára valójában ez a félelmetes: a tömegek manipuláltsága, ostobasága, sokban középkori elmaradottsága. József Attila azt írta, helyesen, hogy "a multat be kell vallani", ám itt fel kell hívnom a figyelmet arra: NEM a múlt felét, negyedét stb. kell (kellene) bevallani, - hanem a múltat, annak, lényeges részeit illetően, EGÉSZÉT.
Egy igazi monarchista - legyen az Szolzsenyicin vagy bárki - nem lehet demokrata, nem lehet a szó nemes értelmében humanista, még a polgári demokrácia szerint sem. Jószándékú, megtévedt ember, persze, ettől még lehet, de ismert a mondás: "A pokol útja is jó szándékkal van kikövezve."
Egyébként, ha már a monarchiát említem: éppen Oroszország történetéből milyen szívesen emlegetik, mutatják be (filmekben is), ahogyan a bolsevikok kivégezték a cári családot. Helyes is ennek számontartása. Ám azon is el kellene gondolkozni: hány orosz és nem orosz ember haláláért volt felelős a cár? No és hány életbe kerülhetett volna a polgárháborúban, ha a cári család kiszabadul a fogságból? Tényleg szentéletű ember volt Oroszország népeinek "atyuskája"?
Igen, igen, Szolzsenyicin halálhírénél érdemes kissé tágabb "történelmi keretben" elgondolkozni egyen s máson... A becsületesen, tárgyilagosan gondolkozó ember közelebb juthat még a mai, bizonyos szempontból gyakran komikus, más szempontból végtelenül szomorú hazai és világnyavalyák valódi okaihoz is...

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-08-09 07:22:27
Kedves Margaret!

Köszönöm a hozzászólást.Időnként fel-feldobok a falra egy marék borsót, most is ezt tettem.

Szívélyes üdvözlettel: Miklós (Lelkes Miklós)