Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2008-10-26 16:59:14
Megtekintve: 668
A hiú majomkirály
Volt egyszer Afrikában egy majom, akit a többi majom királlyá választott. Talán azért, mert hangosabban tudott ordítani a többinél, talán azért, mert ő akkor kezdett el ordítani, amikor a többiek már berekedtek a sok ordítástól.
A királynak mindig felajánlják szolgálataikat a haszonlesők-tányérlesők, még ha az csak majomkirály is.Ezek között volt a róka.
Jól kijöttek egymással, mert a majom nagyon hiú volt, a róka pedig nagyon értett a hízelgéshez.Nemsokára így szólt a majomkirályhoz:
- Te olyan nagy, erős hangú, okos, daliás és vitéz király vagy, hogy nem elégedhetsz meg a majomnépséggel, mint alattvalóiddal. Hirdesd ki, hogy más állatokra is kiterjeszted uralkodói hatalmad!
Ez igen tetszett a majomkirálynak. Mindjárt fel is ordított a magasban kóválygó keselyűknek:
- Mától Ti is az én alattvalóim vagytok, én pedig nektek is királyotok!
A keselyűk gúnyosan vijjogtak le neki:
- Nézz csak fel, te alattunk való, alattunk lakó! Mint lehetnénk mi, akik feletted vagyunk, alattvalóid?! Királyunk pedig majd akkor leszel, ha már csak fekszel a földön, nem mozdulsz többé, és mi befogadunk, ha nem is a szívünkbe, de a gyomrunkba!
No, persze, nem király színe elé való az ilyesfajta visszabeszélés. A róka hízelgőn vigasztalta a majomkirályt:
- Még egy kicsit vonakodnak elismerni Téged, Felség, ezek az ostoba görbecsőrű szárnyasok, de már kezdenek hozzászokni a gondolathoz, hogy a királyuk leszel! Kopasz a fejük teteje, de mi majd még inkább megkopasztjuk őket!
A majomkirály a közeli tóban hűsölő vízilovaknak is odaordított:
- Ezentúl ti is az én alattvalóim vagytok, nagytestűek!
A vízilovak egymásra hunyorítottak: úgy látszik, ennek a majomnak megárthatott az erősen tűző napsütés!Nem ritka az ilyesmi Afrikában! Szólni azonban mit sem szóltak.Válaszra sem méltatták.
A róka diadalmasan súgta oda a majomkirálynak:
- Ezek, Felség, belenyugodtak a dologba. Holnap majd kivetjük rájuk a víziadót!
A majomkirály a legelésző zebrákat, antilopokat is alattvalóinak nyilvánította.Azok szintén nem tiltakoztak ellene, mivel nem vitatkozni akartak, hanem legelni, és a kettő együtt nem megy: mindkettőhöz elengedhetetlenül szükséges a száj.
A majomkirály a rókát, kérésére és szolgálatai jutalmául, kinevezte kincstárnoknak.A többi majom köteles volt csigákat, halakat, madártojásokat és más ehető dolgokat hozni a kincstárba.A róka ezekből a majomkirálynak is adott ugyan, de előbb mindig saját hasát tömte dagadtra.Persze, azért buzgón hangoztatta:
- Első mindig a Felséges Úr, a mi Királyunk...
Magában azonban hozzátette:
- ...énutánam.
A majomkirálynak fejébe szállt az elképzelt-beképzelt dicsőség. Kijelentette a rókának, hogy ő akar lenni az oroszlánok királya is.
A róka erről megpróbálta lebeszélni, mivel tudta: ha összedől a királyság, esetleg a haszonlesőnek fel is út, le is út.Mehet máshová hízelegni, pedig itt már jól behízelegte magát.Legyintett egyet és megjegyezte:
- Az oroszlánok, Felség, lusta, büdös, faragatlan állatok... Nem érdemes őket egy ilyen nagy királynak, mint Felséged, alattvalói közé fogadnia!
A majomkirály azonban nem tágított. Összeordította a majomcsordát és egy magas fa tetejéről leüvöltözött:
- Az oroszlán az állatok királyának hiszi magát, de csak egy nagy, lusta, négylábú macska! Ezentúl minket, majmokat, fognak szolgálni ezek a büdös szagú faragatlanok!
A fa alatt összegyűlt majmoknak tetszett az a gondolat, hogy ők sokkal különbek az oroszlánoknál.Helyeslően visszaüvöltöttek.
A majomkirály befejezte szónoklatát és elkezdett lefelé mászni a fáról.Amikor leért, meglepődött.Sem kincstárosa, a róka , sem pedig a percekkel ezelőtt szavait még lelkesen helyeslő majomsereg nem volt sehol.Hát senki sem hajlong előtte, senki sem dicsérgeti kiváló szónoklatát?!
Ez már szinte felségsértés!
Nos, ha a róka és a többi majom nem is volt látható, azért valaki-valami mozgott a fűben.Hamarosan kiderült, hogy kicsoda-micsoda.
Egy oroszlán!
A majomkirályt egy ilyen büdös, lusta, faragatlan kicsoda-micsodától most csak a csoda menthette volna meg, de az sem volt sehol!
Másnap, mivel a majomkirály nem került elő, a majmok új királyt választottak.A róka alázatosan hajlongott az új király előtt:
- Azt hiszem, Felségedből nagyobb király lesz, mint bármelyik elődje volt...
Az új majomkirály kidüllesztette mellét, nagyot fújt és vérvörös szemekkel rivallt a rókára:
- Lesz?! Csak lesz?! Nem látod, hogy legalább egy fejjel nagyobb vagyok, mint az elődöm?! Ostoba veresbundás!
Rögvest parancsot adott néhány szolgamajomnak, hogy a rókát dobálják meg kókuszdióval, űzzék el innen. Nincs szüksége birodalmában ilyen rövidlátó szamárra, aki nem látja, hogy ő máris mennyire elődei fölé magasodik!
A róka ezt nem várta meg. Amíg a majmok elindultak kókuszdiókért, addig ő kereket oldott.Nem csak a majmokat szidta, saját magára is rettenetesen mérges volt:
- Hej, mikor tanulom meg végre, hogy hízelgés előtt számba kell venni a hiúság nagyságát!Ám ki gondolta volna, hogy ez a majom olyan hiú, mint száz hiú majom együttvéve?! Ej-ej, de kínos, eltévesztettem a mértéket!
A róka a mértéket nem csak a hízelgésben, hanem a bosszankodásban-mérgelődésben is eltévesztette. Emiatt nem figyelt eléggé oda az útra és hirtelen belezuhant a feketebőrű vadászok által ásott, gallyakkal, fűvel álcázott nyílású verembe.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!