Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-09-18 08:02:16
Megtekintve: 817
A bűvös félcsizma
Bolondos legény volt Kiskerekes Pál. Éppen az erdőt járta, s nicsak? Most is gombát tűzött a kalapja mellé virág helyett! Meglátta őt Marika, kedves, csinos, szorgalmas leány ugyanabból a faluból. Már jóideje igen tetszett neki Pál, de szerette volna, ha benő a legény fejelágya, mert helyénvaló a gyerekes tréfa, ha helyénvaló, de egy ilyen szépbajuszú legényhez már nem illik. Most is gomba fityeg le a kalapjáról, no ez még hagyján, de a hátizsákjából miért kandikál ki nyávogó cicafej?!
- Hová utaztatod azt a szerencsétlen macskát, Pali?! - korholta őt Marika.
- Azt nyávogja a cica, hogy szeretünk, Marika! - verselt a leánynak Pál. Eljössz-e velem szombat este a tűzoltóbálba? Égő szívem csak te olthatod el!
- Nem én addig, Pali, amíg nem hagysz fel ezekkel a kicsinyes bolondságokkal! Ha már bolondság, legalább legyen nagy, emlékezetes. Ha már lúd, legyen kövér! Ugord át féllábon a templomtornyot! Az már volna valami! Ámde nyávogócicás hátizsákkal járni az erdőt...
- Hát majd gyakorolom a féllábon ugrálást! - nevetett Pál és elbúcsúzott.
A látszat néha csal: Pál nem valami bolond dolog miatt járta most az erdőt. Gombát gyűjtött. Az egész faluban ő ismerte legjobban a gombákat, meg azt, hogy melyik hol terem leginkább. Sőt, a cicát is egészen rendes okból hozta magával. Az ő macskája, Szürkebundás Amália, egyik csintalan kölyke volt a kis nyávogó. Az erdész kérte tőle a múltkor, mivel házukban nagyon elszaporodtak az egerek. Ott szándékozott leadni, merthogy galambpostával nem küldhette.
- Itt is vargánya! Ott is vargánya! - örvendezett Pál. Meglepetten folytatta: Itt is törpe! Ott is törpe!
Tényleg! Valami orvvadász medvecsapdákat helyezett ki, de medvelábak helyett ez a csapda is, az is egy-egy törpe csizmás lábát szorította vasállkapcsával.
- Hohohó! Itt a nagy törpeszabadító! - énekelte Pál. Kinyitotta a két csapdát. A törpék bemutatkoztak: a zöldsapkás barnanadrágosat Fenyőmászó Mártonnak, a barnasapkás zöldnadrágosat Tölgyönülő Tivadarnak hívták. Nagyon hálálkodtak Pálnak, aki megjegyezte:
- No ha a templomtornyot nem is leszek képes féllábon átugorni, ahogy szívszerelmem, Marika szeretné, azért törpeszabadításban csúcsot ugrottam! Egyszerre két törpét szabadítottam ki medvecsapdákból! Kár, hogy csak ez a hátizsákban utazó cica látta! Ó, ha Marika láthatta volna!
Mártonra nézett Tivadar, Tivadarra Márton, és egyszerre kiáltották-verselték:

Nohát nekünk nem kétséges, -
ilyen ugrás lehetséges!

- Lehetséges volna?! Ne tréfáljatok! - pödört egyet a bajuszán Pál.
- Igen, igen! - bizonygatták buzgón a törpék. Lehetséges, de csak a bűvös félcsizmában. Azt a félcsizmát egy óriás veszítette el az erdőben sokszáz évvel ezelőtt. Most a kiszáradt erdei kút fenekén van, Pittempattan törpeúr feneke alatt. Ő napközben majdnem mindig a bűvös félcsizmán üldögél, éjjel meg rajta alszik, így tölti el a fél életét, ha nem az egészet. Nagyon vigyáz rá. Az óriás félcsizmája olyan nagy, hogy te, Pál, ha belemásznál, - csak a fejed látszana ki belőle. No talán a nyakad is, meg a vállaidból valamicske. Elkérjük Pittempattantól!
- No de odaadja?! - csodálkozott Pál.
- Nekünk oda. Nem szívesen, persze, és csak kölcsön. Félóra múlva itt vagyunk a félcsizmával! - mondták a törpék.
Pál addig leszállította a cicát az erdésznek. Mire visszaért, hát nagy szarkacsörgés, szajkózsivaj közepette már közeledett is a csizma. Tivadar, meg két törpetársa a csizma orrát, Márton pedig egyik törpebarátjával a sarkát fogta, - így hozták nagy szuszogással, nyögésekkel, csigalassúsággal. A hatalmas csizmaszár hol egy fatörzsben, hol egy tüskés bokorban akadt el, de végül ott volt Pál előtt. Mindjárt ki is próbálta. Csak annyit kellet mondani, ami a csizma szárán belül díszelgett ékes macskakaparással:

Lusta macska bárhogy ásít,
ugorj, csizma, óriásit!

Alighogy ezt kimondta, a csizma már ugrott is vele, keresztül egy bárányfelhőn, amelyik a csodálkozástól olyan bégetésbe kezdett, hogy talán még most sem hagyta abba.
No másnap dehogy kellett hírverést csapni a templomtéren Pál mutatványához! A hatalmas félcsizma is vonzotta az embereket, hát még amit az a bolondos Pál állítani merészelt: hogy ő ebben a csizmában átugorja a templomtornyot!
Nem hittel el ezt a faluban senki. Kinevették Pált, de még hogy! A bíró viszont nagy bölcsen-tekintélyesen magyarázta: ez lehetetlen. Ő három lovát, két tehenét és tizenkét szopós malacát anyadisznóstul felteszi Pál szamara, szekere ellenében, hogy a legény felsül ezzel a nagyhangú igéretével.
Ha már a bíró fogadni mert, mások is fogadásokat kötöttek, ki Pál tyúkjai, ki kacsái vagy libái ellenében - no, ha Pál veszít, szamara, szekere oda, de még baromfiudvara is olyan kihalt lesz, hogy még a szél is szánja! Pál Marikával is fogadott: ha ő veszít, tizenkét kosár gombát szed a leánynak, ha viszont ő nyer: tizenkét csók jár neki Marika ajkairól, és tizenkét csokor virágot szed neki a leány tulajdon bájos kacsóival.
Marika titokban egyet szeretett volna, de azt nagyon: ha Pál elveszíti a fogadást. Ám lehetetlen, ami lehetetlen, mint ahogy a nagyon keletlen kenyér ehetetlen!
No, hopp! - és máris ott volt a lehetővé vált lehetetlen: sikerült az ugrás. Újabb hopp! Pál még vissza is ugrott a tornyon keresztül. Utána háromszor megismételte a mutatványt. Tágra kerekült az emberek szeme, szájuk pedig tátva maradt.
A bíró aznap nem mert hazamenni. Három lovát, két tehenét, meg nagy disznaját a tizenkét malaccal oda kellett, hogy adja Pálnak. Három nap múlva lopakodott haza, de a nagy kár miatt akkor is sodrófával várta a felesége.
A legény visszadta a törpéknek a félcsizmát. Marika boldog adós volt és ismerte a mondást: adós fizess! A tizenkét csóknál szívesen adott jóval többet, amennyit csak Pál kért. Két hónap múlva megtartották a lakodalmukat. A bolondosan okos Pálból lassanként okosan tréfáskedvű lett. A nagy csizmaugrás emlékére gyakran küldött a törpéknek ételt, italt, szemet-szívet vidámitó kis ajándékokat. No a törpék sem fukarkodtak a viszonzással! Marika és Pál gyermekei egyenesen rajongtak e kis emberkékért!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!