Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-09-27 12:11:31
Megtekintve: 748
A csak "NEM"-et mondó legény
Volt egyszer két tudós. Egyiknek az volt a neve: Alapkalap Károly, a másiknak pedig Kalapalap Károly. Kedvelték egymást, együtt kertészkedtek, együtt nyelvészkedtek. Egyszer azonban ez a két tudós csúnyán összeveszett. No olyasmin, amin okosabb emberek csak mosolyogtak volna. Az egyik azt állította: "Ha egy ember csak annyit tudna mondani "IGEN", az ettől még jól járhatna, de ha csak "NEM"-et mondhatna mindig, akkor nem."
A másik tudós éppen fordítottan gondolta. Arrafelé ment egy csinos legény, akit úgy hívtak Kalamajkászi Pista. Egy tehenet vezetett. Kérdezték tőle a tudósok:
- Hajlandó volnál egy évig mindenre "NEM"-et mondani?!
- Az attól függ! - válaszolta a legény. Nem szeretem ugyan a "NEM"-eket, mert tegnap leánykérőbe mentem, és a leány nemet mondott, kikosarazott. Ám ha valamelyik bolond jól megfizetne érte, akkor igen, megtenném.
A két tudós igen gazdag volt, ami tudósoknál ritka, de kivételesen előfordul. Így szóltak:
- Egy álló évig csak "NEM"-et mondj mindenkinek, és akkor havonta húsz arany üti a markod. Rendben?!
- NEM! - válaszolta a legény. Ha azonban az első húsz arany most üti a markom, akkor a kendtek markába csapok!
A tudósok leszámolták az aranyakat, és írást csináltak az egyezségről. A legény a vásárba vitte a tehenet, ahol kérdezgették:
- Eladó ez a tehén?
- NEM! - válaszolta a legény hetykén.
A tehén azonban, talán éppen azért, mivel a legény ilyen rátarti volt, igen megtetszett Tejfeles Sándornak, egy különc földesúrnak. Ő így kérdezett rá a dologra:
- Ha viszont én odapöccentenék érte a kalapodba három aranyat, amikor itt a vásárban legfeljebb két arany egy tehén ára, - azt, ugye, nem bánnád?!
- NEM! - vágta rá a legény. A kalapjába repült a három arany, a földesúr pedig intett a szolgájának, aki már vitte is a tehenet.
Ezt követően a tudósok gyakran álruhát öltöttek, hogy ellenőrizzék: betartja-e a legény az egyezséget? A legény betartotta, bár a tudósok álruháján magában jókat nevetett. Egyszer mezítlábas koldusnak öltöztek, de elfelejtették otthon hagyni árulkodó aranyórájukat, máskor pedig vadásznak, de akkor meg arra nem döbbentek rá: a vadász csizmában mászkál az erdőben, nem fényes lakkcipőben.
Hiába volt puska a vállukon, jól elpuskázták a dolgot, - de a legény nem mutatta, hogy észrevette.
No ha ezek a tudósok különcök voltak is, azért volt ám abban az országban más, nagyúribb furaság is, aminek híre kelt: a király leányt nevezett ki udvari bolondjának. Hű micsoda bolondság volt ez, hiszen az udvari bolond addig mindig férfiszemély volt, ez már a szokások megsértése, - de hát a király, az király, teheti!
A leány, Mincimanci, beöltözött a csengősapkás, piroskockás díszruhába, és hamarosan kiderült: ilyen kiválóan tréfálkozó, nevettető, mókázgató, közben okosan gondolkodtató udvari bolond talán száz királyi udvarban sincsen!
A király annyira megkedvelte Mincimancit, hogy lovaggá akarta üttetni, de a főszertartásmester mély hajlongások közepette figyelmeztette a felséges urat: lovag csak férfiú lehet. Így azután Mincimancinak be kellett érnie egy kutyabőrös nemesi oklevéllel, meg egy kis birtokadománnyal, amihez három falucska tartozott, de az új udvari bolond nem volt bolond, hogy ezt el ne fogadja, sőt, még örült is, mert a lovagoknak időnként páncélt kellett viselniük, ami kényelmetlen.
Történt egy napon, hogy a király és Mincimanci valahogyan elszakadt vadászkíséretétől, és eltévedt a rengetegben. Jó darabig bolyongtak, megéheztek, megszomjaztak, és már Mincimanci tréfái sem nevetették meg a királyt úgy, mint az út elején. Hiába, ha az ember szomjas, éhes, a tréfa hatása kétes!
Végül szép kis házra leltek az egyik tisztáson, aminek látványa megkönnyebbülést hozott nekik, meg könnyebb ülést a lovukon. Mincimanci leugrott a lováról és rászólt a ház előtt kapálgató legényre, aki nem volt más, mint Kalamajkászi Pista, de utóbbi nem volt a homlokára írva, no meg ha rá lett volna írva, akkor sem mondott volna sokat a királynak és udvari bolondjának:
- Hé, te legény, légy szíves, adj nekünk enni, inni!
A legény felnézett a lovagra, akiről nem tudta, hogy az a király, azután ismét Mincimancira pillantott, aki igen megtetszett neki, és zavartan nyögte ki:
- NEM!
Mérges lett a király, ő is leugrott a lóról, és fenyegetően szólt a legényre:
- Így mersz beszélni egy hölggyel! Azonnal adj nekünk enni, inni, - vagy úgy megbánod, mint az a macska, amelyik hetet kölykezett!
A legény dacosan vágta oda:
- NEM!
A király csak ámult. Ilyen még nem fordult elő, hogy egy közrangú ember, de még akár egy nemes is, ellent merjen mondani neki! Karjához akart kapni, de Mincimanci kérlelte:
- Felséges Uram, ne bántsa ezt a legényt, biztosan nincs ki mind a négy kereke! Én majd megpróbálok szót érteni vele. Odafordult a legényhez:
- Ugye, nem bánnád, te legény, ha bemennénk a házadba, és én készítenék egy jó ebédet abból, amit a kamrádban találok?
A legény arca felragyogott, boldogan jelentette ki:
- NEM!
A király most már biztosra vette: süsü ez a legény. Bementek a házba, a legénnyel együtt. A kamrában minden volt, ami kellett, még jóval több is. Az éhes királynak ízlett a sonka, puha kenyér, nemes bor. Mincimanci kisütött ebédre két kacsát. A legény olyan udvariasan viselkedett, hogy Mincimanci rejtélyt szimatolt. Valami oka lehet annak, hogy mindenre nemet mond ez a legény! Megkérdezte tőle:
- Egyedül laksz ebben a házban?
A legény rávágta:
- NEM!
Tovább faggatta őt a leány, hogy kivel lakik a házban, de minden további kérdésre csak az volt a válasz: NEM!
Ebéd után pihentek egy kicsit: a király az egyik szobában, Mincimanci a másikban, a legény pedig a kért végében, egy szénakazal tetején. Hamarosan azonban látogatók jöttek: a két tudós volt, mindkettő favágónak öltözötten. Már, persze, úgy gúnyázták fel magukat, ahogyan ők képzelték el a favágók külsejét.
Mi tagadás, megrémültek, mivel felismerték a királyt, meg bájos udvari bolondját, Mincimancit is. Úgy vélték: jobb, ha nem vallják be ezt a felismerést. Nekifogtak a hajlongásnak:
- Ezer bocsánat, Lovag Úr, Lovag Úrnő! Szegény favágók vagyunk...
A király elmosolyodott:
- Ó, ti szegények! Milyen nehéz lehet a fákat vagdosni azokkal a kis ezüstös baltákkal! No és lovaglócsizma van a lábatokon, az is olykor a ló után nyeríthet, nemde?
Ebben a pillanatban nyerítés hallatszott, ami arról árulkodott: a tudósok lovon jöttek, de lovaikat kissé hátrébb hagyták. A király folytatta:
- Bizony, kedves favágók, drága alattvalóim, szinte magam alatt vagyok a bánattól, mert, úgy látszik, birodalmamban már olyan nagytudású emberek is kénytelenek favágásra adni a fejüket, mint a híres Alapkalap Károly, meg ellenlábasa a hasonlóképpen nagynevű Kalapalap Károly, akik eddig...
A két tudós térdrehullott, és a elmesélte a fura históriát.
A király nevetett:
- IGEN-nek is, NEM-nek is van helye a maga helyén! Manapság ugyan egyes szamarak szeretik a NEMIGEN-t is használni, többbnyire arra, amire a válasz egyértelműen: NEM. Én kifizetem helyettetek ezt a legényt egész évre, és felhatalmazom: akkor mondjon igent vagy nemet, és arra, amire akar. Jó lesz így, te legény?!
- IGEN! - vágta rá örömmel Kalamajkászi Pista.
Helyreállt a boldogságos béke. A királyi főnyomda hamarosan kétezer példányban bocsátotta útjára Alapkalap Károly és Kalapalap Károly közösen írt művét, az alábbi címmel: KUTYAÜTŐ SZAVAK HANGZÁSTANI ALKALMAZÁSA A MACSKANYÁVOGÁS EGYES ESETEIRE.
Kalamajkászi Pistának nagyon megtetszett Mincimanci, ezért megkérdezte: időnként elmehet-e hozzá látogatóba?
Mincimanci nevetett és odasúgta a legénynek:
- NEM!
Ám ez a NEM nem úgy hangzott, mint a nem, ezért a legény visszasúgta:
- Azt viszont nem bánja a szépséges hölgy, ha időnként megjelenik előtte egy Kalamajkászi Pista nevű legény, és csókot ad a hölgy gyönyörű kezecskéire?
Mincimanci megint nevetett és jó hangosan rávágta:
- NEM!
Ez viszont igazi NEM volt, szívdobogtató!
Befejezésül még annyit: bár történetünk elején Pista kosarat kapott egy leánytól, amit akkor bánt, de most már kicsit sem, Mincimanci nemes úrhölgytől is kosarat kapott ez a Pista nevű legény.
A kosár tele volt finomságokkal. Pista pedig boldog volt, mert egy bizonyos szívbéli kérdésére viszont nem kapott kosarat kapott, hanem csókot és IGEN-t.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!