Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-10-09 07:59:45
Megtekintve: 665
Kaparász, Hadarász, Hajkurász
Titok István, becenevén Pista, derék, szorgalmas, jóképű legény volt, és nem titok az sem miért nevezték Titoknak: ezt a nevet örökölte.
Egy napon erdőszéli földecskéjén dolgozgatott a legény, déltájban pedig leült ebédelni egy bodzabokor alá. Mit ebédelt volna?
Jókora karéj finom, lágybélű kenyeret, nagyszemű, mézédes szõlõvel. Egy fürt volt csak az utóbbi, de hatalmas.
No igen, ebédelt volna... A volnát három kis zöldruhás manó hozta oda. Titok Pista elé álltak, bemutatkoztak sorjában:
- KAPARÁSZ!
- HADARÁSZ!
- HAJKURÁSZ!
Pista legény először bámult, utána ámult. A manók nevét úgy értette, mintha azok felszólították volna: kaparásszon, hadarásszon, hajkurásszon! Elnevette magát:
- Egyiket sem szándékozom csinálni, de ti eszegessetek! Itt a kenyér, itt a szőlő!
Most lepődött csak meg igazán, mert jó-jó, kicsi volt a három manó, mindegyik csak kétarasznyi, de ki gondolta volna, hogy szempillantás alatt megeszik a kenyeret, meg szőlőt?! Neki csak a meglepődés maradt.
A manók eltűntek. János dolgozott még egy darabig, azután hazafelé ballagott az erdőn át. Otthon is várt rá a munka.
Hirtelen hatalmas tölgyfára esett a tekintete. Odú volt a törzsében. A legény arra gondolt: no ebben vagy korhadék van, vagy valamiféle állat, vagy pedig - ha mesebeli fa - talán kincs. Eszébe jutottak a manók. Kaparásszon az odúban?
Kaparászott. Kiderült, hogy nem igaz a vagy-vagy. Az odúban volt korhadék, továbbá egy igen szőrös állatka, amelyik kiugrott és elloholt, valamint egy koromfekete bőrzacskó is. Kinyitotta a zacskót. Mi volt benne?
Sok-sok aranypénz. Mindegyikről valami régesrégi király fizimiskája bámult rá. No az ilyen pénz vagyont ér, nem csupán azért mert arany, hanem a régi királyok ábrázata miatt méginkább.
Megörült Titok Pista kincsnek, eltette és ment tovább. Már majdnem kiért az erdőből amikor szembejött vele egy rabló. Az meg, márcsak úgy szokásból is, a legényre szegezte hivalkodóan nagy, trombitacsövű pisztolyát és rákiáltott:
- Pénzt vagy életet!
Eszébe jutottak a legénynek a manók. Hadarásszon?! Hadarászik! Úgy össze-vissza hordott tücsköt-bogarat, hetet-havat, hogy a rabló dülledt szemmel bámult és egészen összezavarodott. Nem volt ismerős azon a vidéken, azt hitte, hogy valamiféle falubolondjával találkozott. Az ilyentől pénzt nem várhat, gondolta. Trombitacsövű pisztolyát különben sem töltötte meg soha, amióta egyszer véletlenül saját lábujját lőtte el. Vállonveregette hát Titok Pistát, és útjára akarta bocsátani békében.
A legény azonban távolról sem volt nyúlszívű, csak óvatos. Megragadta a rabló karját. Elvette tőle a trombitacsövű pisztolyt, a gazfickó övéből meg kihúzta a széles pengéjû görbe tőrt. Ez követően megeskette a pórul járt zsiványt, hogy örökre felhagy mások kifosztásával, és még aznap leírja gyöngybetűkkel, százszor: "MÁSOKAT KIRABOLNI BECSTELEN ÉS CSÚNYA DOLOG!". Erős legény volt Pista, a rabló végül örült, hogy ép bőrrel megúszta a dolgot.
Titok Pista meg ment tovább és nicsak, a mezőn milyen állat ugrott elő egy zöld dombocska mögül?! Fehér nyuszi, kék szalaggal a nyakában.
Nomármost, először is: fehér bundát vadnyúl csak a sarkvidékhez közeli tájakon visel, ott is csak télen, másodszor pedig vadnyúl nem szokott kék szalagot viselni a nyakában. Mindebből kiviláglott: házinyúl őkelme, sőt, valakinek kedvenc nyulacskája lehet, olyan nyúlcicaféle.
A legénynek megint eszébe jutottak a manók. Hajkurásszon?! Hajkurászik!
A nyúl nem volt olyan fürge, mint a vadnyúl. Titok Pista nem sokáig hajkurászta, egykettőre fülöncsípte. No de kié lehet?
Amikor beért a faluba, a nyuszit feltartottaa magasba és tréfásan úgy kiabált, ahogy az ószeres szokott:
- Nyu-la-at találtam! Kié ez a nyúl?! Nyulat visszavegye-ne-ek!
Máris nyílt egy piros muskátlivirágokkal díszes ablak, - és ki nézett ki rajta?!
Az a gyönyörűszép leány, akin a legény már jónéhányszor rajtafelejtette a szemét, vagyis Hófehér Klárika. Övé volt a nyuszi?
Nem az övé, a nagylányé, hanem kishúgáé, Évikéé. Tőle csatangolt el világot látni a kis haszontalan. No volt öröm!
Hanem hát az ilyen derék, becsületes nyúlmegtalálót illik beinvitálni a házba és ott finom meggyesrétessel kínálni.
Szó szót követett, meggyesrétest másnapi találkozás, azt meg újabb együttlét, végül Klárika és Pista életösvénye úgy összefonódott, hogy jobban össze sem fonódhatott volna.
Lakodalmukon észrevétlenül megjelent a három manó is: Kaparász, Hadarász, Hajkurász. Őket nem vették észre, de azt, hogy a lakodalmas főtorta tetejéről eltűnt a szép marcipán nyuszi, azt igen.
Ki csente el? Nektek elárulom, de ne adjátok tovább! A három manó. Kaparász ette meg a nyúl fejét fülestől, a többi Hadarász pocakjába jutott, kivéve a nyuszi gombfarkát, az Hajkurásznak maradt.
No ez így nem volt igazságos, de ne féltsétek Hajkurászt! A konyhában szerzett magának kárpótlást, sőt, olymértékben, hogy a pótlás háromszor is túltett a káron!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!