Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-10-14 20:06:51
Megtekintve: 735
Légből kapott kisasszony
Aki légvárakat épít, az, a szólásmondás értelme szerint, hiú ábrándokat épít. Egy fiatal varázsló azonban szószerint légvárat épített: várkastélyt levegőből.
Télen meleg levegőáramlás alkotta falait, tetejét, nyáron viszont kellemesen hűvös. Ajtóra, ablakokra nem volt szükség: könnyedén át lehetett lépni a levegő-falakon, és bárhol ki lehetett nézni a környező erdőkre, mezőkre, csillogó szemű tavacskákra. Igaz, kívülről is látni lehetett mindent ami a légvárkastélyban történt, de ez a varázslót nem zavarta. Az viszont igen, hogy olykor egy-egy nyúl, őz, szarvas vagy vaddisznó rohant át ebédlőjén, hálószobáján. Emiatt kénytelen volt kőkerítést varázsolni a levegőkastély köré.
Kedvére éldegélt a varázsló ezen az emberek által nemigen látogatott kieső vidéken. Hanem a Világ Legkíváncsibb Királykisasszonyát, Gyönyörűszép Szilviát ide is elhozták lábacskái azokban az arannyal futtatott, gyémánttal kirakott cipellőcskéiben.
Megpillantotta Szilvia királykisasszony az ifjú varázslót az átlátszó, levegőből épült kastélyban. Elbújt egy vadrózsabokor mögé, onnan figyelte. Igencsak megtetszett neki a varázslólegény, akiről már előzőleg is hallott, csupa szépet és jót, de most már azt is tudta, hogy ráadásul igen kedvesarcú, daliás termetű.
A leselkedő királykisasszonyt viszont egy boszorkányleány vette észre. Leánynak külsőleg igen csinos volt ez a boszorkányhajadon, de belül sem volt olyan gonosz, mint ahogyan ijedős, csacsi emberek boszorkányleányokról régi könyvekben írogattak. Persze, lehet, boszorkánya válogatja, de ez a leány olykor dícsérendően viselkedett, máskor, igaz, ami igaz, némely tettéért barackot érdemelt volna a fejebúbjára. Ez a boszorkányleány így szólt Szilvike királykisasszonyhoz:
- Kölcsönadom neked a seprűm. Elrepülhetsz rajta a légi várkastély felett és integethetsz a varázslónak. Engem nem érdekel a fickó, mert aki levegőből épít kastélyt az mindenképpen kissé bolondos.
Szilvike királykisasszony megköszönte a seprűt, és a várkastély fölé repült. Hanem a boszorkányleány megbánta előbbi nagylelkűségét. Odakiáltott a seprűnek, hogy ugorjon ki a királykisasszony alól. A légimanóknak pedig megparancsolta, hogy kapják el a királykisasszonyt, nehogy nagyon megüsse magát.
Ki is ugrott a seprű, szállt is lefelé Szilvike királykisasszony, de légimanókra nem volt szükség. A királykisasszony keresztülbukfencezett a kastély tetején, de azután egy kedves, selyemarcú szellőcske a szoknyájába kapaszkodott és úgy irányította, hogy a varázsló ölében ért véget a kíváncsi leány utazása.
Ámde végetért-e valóban?
Dehogy! Csak most kezdődött el igazán. A varázsló Szilvike szemébe nézett és úgy érezte: mindeddig erre a csodálatos-varázslatos szépségű királykisasszonyra várt. Szó szót követett, sok szó bűvös ízekben bővelkedő vacsorát, később lakodalmat, az meg hihetetlenül boldogságos-kalandos nászutazást a félig varázslat, félig valóság tájain.
Erről az utazásról majd máskor mesélek, de arról már most biztosíthatlak benneteket, hogy nem légbőlkapott hír, hanem bizonyosság: a varázsló nagyon-nagyon szerette, tenyerén hordozta feleségét, a "légből kapott kisasszony"-t.
No és az is bebizonyult: kíváncsiság és varázslat nagyon jól megfér egymással.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!