Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-04-27 11:33:34
Megtekintve: 663
Lélek, istenek, nagyvilág
Nagyon naiv volnék, ha azt hinném, hogy Magyarország az értelmes eszmecserékre fogékony állapotban van. Természetesen a nagyvilág sincsen, hiszen, ha abban volna, akkor - a világtól erősen függő kis országocskák, így Magyarország is - rákényszerülnének erre.

"Értelmes eszmecserék" alatt olyanokat értek, amelyek közelebb hozhatnák az ország lakosságát egy "közösség-centrikus" társadalomhoz, ehhez teremtenének összefogást. A "közösség-centrikus" gondolkodás és tett, bármennyire is az ország érdeke, jelenleg a leglényegesebb kérdésekben nem valósulhat meg, mert egyes társadalmi csoportok érdeke ezzel ellentétes, és valójában ezek a csoportok rendelkeznek a hatalommal (amit demokratikus látszattal álcáznak, bár többnyire elég primitíven, sőt, olykor egyenesen nevetségesen, de ugyanakkor mégis igen sikeresen). A kapitalista (piacgazdasági) társadalmi rendszer alapvető érdekei ellentétesek ilyen eszmecserékkel és tettekkel azon a ponton, ahol ilyen eszmecserék és tettek a "globális világ" urainak érdekeivel nem egyeznek meg. Legfőképpen ettől kapitalizmus a kapitalizmus, miközben, persze, a kapitalista társadalmi rendszerben is van haladás (mint minden korban), csak a társadalmi rend sajátosságaiból adódóan fékezetten, súlyos visszásságokkal és bűnökkel terhelten.

Ez a "naplófélém" azonban alkalmas arra, hogy - elképzelt tea mellett, de teára egyébként még telik, valóságosan is - elbeszélgessek önmagammal, ezúttal azokról a "filozófiai" (ideológiai) kérdések némelyikéről, amelyek ősidők óta ott vannak az egyén és a társadalom tudatában, olykor rejtetten, máskor meg esetleg véres-könnyes eseményekben fejeződnek ki.

Ilyen kérdés a "lélek". Mostani írásomhoz az adta a közvetlen ötletet, hogy egy webfórumon (Csepel.info) véletlenül, internet használat közben saját nevemre bukkantam rá egy nickneves felhasználónál, akinek hozzászólását ide másolom, semmit sem változtatván rajta, még a véletlen elütéseket sem, csak az eredeti betűtípust cseréltem át a mostanira:

"Az első hszben szereplő vers egyébként Lelkes Miklós kommunista költő
verse, talán az én korosztályomból még emlékszünk rá néhányan a Kisdobos újságból. Felnőtteknek szóló írásai az Új Auróra c. lapban jelentek meg. Jelen versének legfontosabb versszaka:

Feltámadás? Feltámadhat az ember?
Feltámadáshoz a hit túl kevés.
Az ember nem más: áldozati bárány, -
s a késnek közönyös a bégetés.

melyben megerősíti azt a materialista elképzelést, hogy az ember egy lélektelen anyaghalmaz. Jézus nem támadhatott fel – sőt talán nem is volt, a versben szó nincs is róla. Hímes tojás, miegymás, szomorúság, iylesmik, valóban erről szólna a húsvét?
Örömmel tudatom, hogy a húsvét igenis a Feltámadásról szól.
Még Lelkes Miklós lelke (mily érdekes paradoxon az örök lélek létezését tagadó ember nem véletlenül élt ezzel a névvel) is halhatatlan és örök. Még akkor is, ha ő ezt nem hiszi el."

Szemben a manapság oly gyakori, mocskolódó és ostoba véleményekkel, ezt a pár sort egészen tisztességes ellenvéleménynek tekintem. A "kommunista költő" minősítéssel a hozzászóló nem dícsérni akart ugyan, de az én értelmezésemben a "kommunista" egy "közösség-centrikus" eszme, társadalom híve, ilyen eszme pedig a történelem legszebb, leghaladóbb, leghumanistább eszméivel rokon, - mint eszme. Hol van a mai magyar társadalom (és a világ) például attól a bölcs, tisztán látó Madách Imrétől, aki főművében ilyen értékelést adott Ádám szájába a Nagy Francia Forradalomról (amiért Petőfi is úgy lelkesedett!):

"Mily' nagyszerű kép tárul fel előttem.
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is bekenve."

Igen! Egy becsületes gondolkodónak az igazság egészét kell áttekintenie. Ez történeik manapság? Dehogy! Magyarországon szinte naponta hallani a "kommunizmus áldozatairól" (miközben eddig a világon sehol sem volt még kommunizmus), az áldozatokra való emlékezés nagyon helyes és jogos, - de szinte egyéb sem hallható a kommunista eszmékről. No és alig hallható valami a vallások elvakult híveinek (köztük a katolikus vallás fanatikus híveinek) áldozatairól, pedig ugyancsak sok minden elmondható volna, amiről a kapitalista társadalmi rendszer jónak látja hallgatni (mármint azon túl hallgatni, hogy a történelemkönyvekben, meg itt-ott hébe-hóba azért kényszerből említésre kerülnek). A fanatikus elvakultak sok bűnt követtek el a "Kereszt" nevében, - nem csupán a "Vörös Csillag" nevében történtek ilyen események. (Itt mindezt, kis mellékkitérőként, a lényegre utalón csak megemlítem, nyilván bonyolultabb kérdésről van szó, aminek kifejtésére itt nem vállalkozhatom. Ám a mai Magyarországon (és a világban) oly divatos "szitok-kommunistázás" aljas érdekeket szolgál, szégyellni való becstelenség, - ráadásul gyakran olyanoktól, akik a XX. század második felében sokat köszönhettek - és közvetlen utódaik is köszönhetnek! - az akkori társadalmi rendszernek.)

A fentebb említett (a Csepel.info-ban levő) hozzászólás az idézett versszak egyik elfogadható értelmezését adja ugyan, de meg kell jegyeznem: a sorok írásakor nem a húsvéti Feltámadásra gondoltam, hanem a Feltámadás az "ember feltámadásának" hiányát juttatta eszembe. Azt a feltámadást, amikor az emberiség másként viszonyul az igazságokhoz, mint eddig. Ez is el fog jönni, - de még nagyon messze az út odáig. A késnek pedig "közönyös volt a bégetés", - gondoljunk többek között a múlt háborúira, de sok példát szolgáltat az ilyen "közönyös" kés-magatartásra a jelen is.

Mindettől függetlenül azonban, legyünk őszinték, ugyancsak homályos a "lélek" fogalma. A "lélekbúvár szakembereknek" nyilván sok "lelki megnyilvánulásra" van többé-kevésbé elfogadható tudományos magyarázatuk. Én azonban a lélek "lényegére" gondolok, a "különös mozgásra", amelyik az anyaghoz kötött, a halállal (a test anyagi szerkezetének szétesésével) pedig megsemmisülni látszik. Azt, hogy a lélek a testtől függetlenül létezne és "örökké", semmi sem látszik alátámasztani. Talán nem is volna jó, ha "örökké élne" mint lélek. Egyik versemben a hozzám lépő istenek kioktatnak: "az öröklét a legrosszabb halál". A legtöbb költő szeret eljátszani azzal, hogy a test felbomlása után a lélek "tovább él", - még ha nem is hiszi ezt úgy, mint a vallásos hívők.

A lélek-kérdéshez kapcsolódik a világ véges vagy végtelen voltáról elmélkedő őszinte gondolatsor is. Ha a világ véget ér valahol, akkor mi van utána mégis (mert semmi nem lehet)? A világ végtelen voltáról ugyan némi magyarázatot adna, hogy a véges dolgokhoz szokott emberi agy nem képes felfogni és elfogadni a végtelenséget, ám nekem ez a magyarázat sem tetszik. Kinek tetszik?

A világ végtelenségébe, persze, bőven belefér Isten, Ördög, Menny, Pokol, - ez így igaz, de korántsem hiszem, hogy az ezekhez kapcsolódó "földi" legendákat valóban annyian fogadnák el, mint ez első pillanatra tűnik. Sokan vallják ezeket önérdekből, üzletből, félelemből, megszokásból, különböző társadalmi, ismeretelméleti okokból, miközben, persze, e legendáknak nagyszámú igazán "híven hívő", őszinte hívük is van.

A költő számára, még ha egyáltalán nem vallásos is, izgató az "anyagot és lelket teremtő" Isten képzelet-fogalma. Költője válogatja, hogy mit ért Isten alatt. Egyszer majd írok valamit ezekről a "költői istenekről". Az azonban tény, hogy nagyon kellene egy olyan "Isten", aki az emberek feletti erővel (hatalommal) rendelkezik, és segíti a "jó" küzdelmét a "rossz" ellen, segíti a becsületes gondolkodást, és így tovább... Tóth Árpád Istene a társadalmi változások hatására (1919!) Vörös Istenné lett, még ha a beteg, és megbocsáthatóan nem túl bátor költőnél csupán egy pillanatra is. Ady Endre, József Attila "Isten-játék" verseiben is - szerintem - inkább egy ilyen isten szerepel. Természetesen nem akarom magam e nagy költőkhöz hasonlítani, de - egyrészt mivel ez az én "naplófélém", másrészt pedig az, aki ismer engem, tudja, hogy mennyire nem a dicsőség miatt írok, - megemlítem: a több versemben szereplő Csillagisten is, Piros Csillagával (amely a Vörös Csillaggal is rokon), egy "közösség-centrikus", jót akaró, a jót segítő eszme jelképe, "Istene". Nem tekintem azonban árulásnak, kétszínűségnek, hogy - rendkívüli helyzetekben - néhányszor egy "Ismeretlen Isten" segítségét is kértem, de ne gondoljon senki arra, hogy valamiféle földi javak vagy elismerések megszerzéséhez. Korántsem! Mások, de hozzám közelállók számára kértem segítséget súlyos életproblémájuk megoldásához, amikor egyebet már nem tehettem. (Be kell vallanom, - de ezzel semmit sem akarok bizonyítani, csak az igazság kedvéért írom ide, - hogy e problémák megoldódtak. Tréfásan hozzátehetem: ezek szerint az "Ismeretlen Isten" nem ítélte el, hogy létére nem találtam bizonyítékot, igaz, utóbbit már a "fohász" kezdetén is bevallottam.)

Az ateista (istentagadó) tagadja-e Isten létét, mint ahogyan a közfelfogás ezt, majdnem mindig megbélyegzésként, megtorlás után kiáltozón, tartja? Nos rendszerint nem, mert az elfogadható "istentagadás" filozófiailag azt jelentené: bizonyíték van Isten nemlétezésére.
Utóbbira nincs bizonyíték, mert ha a világ végtelen, akkor az "istentagadás" ilyen értelmezése humoros színezetet kapna. Isten létét ugyanis csak az tagadhatja teljes bizonyossággal, aki tudja: nem létezik. Ám ki tudja ezt, ha a világ végtelen?

Más kérdés, hogy a vallások különböző (de a lényeget tekintve nagyonis megegyező!) Istenére sincsen semmi bizonyíték, sőt, a "földi létben" ilyen Isten létezésére semmi sem utal (tréfásan hozzátehetem a múlt és jelen eseményeit áttekintve: még az Ördög létezésére sokkal inkább). Kicsit is "becsületesen és értelmesen gondolkodó" nem vallhat mást (persze, a teljes időzőjelbe tett kifejezést kell tekintetbe venni, félremagyarázás nélkül, mert vannak, nem kis számban, értelmetlenül, logikátlanul gondolkodó becsületesek). A "szent könyveket, írásokat" jóérzésű ember tiszteli ugyan, mint az emberiség történeti értékeit (így a Bibliát is), - de gondolhatja-e valamiféle döntő bizonyítéknak a fenti kérdéseknél?

A becsületesen gondolkodó ember előtt érthetetlen (bármennyire érti is a materiális alapú okokat), hogy miért nem lehet békességben beszélgetni "lélekről", "istenről" (istenekről) a nagyvilágban (és ezen a kis Magyarországon). Nem"kényes" téma isten léte vagy nemléte, - ha a beszélgetők nem akarják egymást véleményükkel megbántani, háttérbe szorítani, nem akarják egymást megkárosítani, kifosztani, üldözni. Utóbbi esetben nem kényes téma az sem: egy "Értelmes Isten" ugyan miért tiltaná a jóindulatú kétkedést, miért követelne magának feltétlen "imádatot"?

A "filozófiai eszmefuttatások", amelyekről egymást bántani, mocskolni, háttérbe szorítani, meglopni nem akaró emberek felnőttként elbeszélgethetnének
teázgatás vagy egy kis feketekávé mellett, sajnos, hiányoznak, vagy egykettőre,
pillanatok alatt felváltja ezeket Magyarországon (és a világ más országaiban is) az az átkos, messzenyúló történelmi gyökerekkel rendelkező gyakorlat, amelyik több rosszat szült (és szül), mint jót. A jó és rossz egyaránt fontos múltból, jelenből. Az emberiség valódi érdeke a múlt igazságos, tárgyilagos feltárása, értékelése. A becsületesen gondolkodó ember, persze, könnyen rájön, hogy ez miért nem valósul meg. Ebben az országban, Magyarországon (mint ahogyan a nagyvilágban is!), sok embert, hatalmas tömegeket bántottak és károsítottak meg, üldöztek igazságtalanul. Minden korban.
Nem kell szebbre átfesteni a történelmet, mint amilyen. Itt is üldöztek, elnyomtak más vallásúakat, zsidókat, más nemzetiségűeket, munkásokat és szegényparasztokat, vittek a háború vágóhídjaira milliókat... - és, hogy a legutóbbi időszakot említsem, az 1989-es rendszerváltás táján igazságtalanul mocskolták, rágalmazták az 1989 előtti párt (Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP) többszázezer olyan tagját, akiknek a rendszerváltás előtti becsületes munkáját, legtöbbször önzetlen, a jót szolgáló tevékenységét akkor is tisztelni kellene, ha az akkori rendszernek voltak hibái, olykor itt-ott esetleg bűnei is.

Út mindig van, mert még a szakadékokon keresztül is vezet valamiféle út a történelemben, de, bármilyen fontos is volna az útkeresés a "közmegegyezés" felé, ilyenre ma, sajnos, nem látok lehetőséget. Beteg lelkekkel tele az ország.
A "közmegegyezés"-hez hiányozik az erkölcsi alap, ami nélkül még a gazdasági válság várható egyhülése is csak átmenetileg segíthet az ország helyzetén.

Hosszabb távon ugyan a világ halad előre, ha nagy buktatókkal is, egy jobb és humánusabb felé. Ez azonban ne tévesszen meg senkit: eddig is abban az irányban haladt, a véres háborúkon keresztül is, olyan eseményeken keresztül, amelyeket jobb lett volna elkerülni, végső soron majdnem mindenkinek, egész Magyarországnak.

A "lélek", az anyag bonyolult mozgásélete, igencsak magába nézhetne már a nagyvilágban is, Magyarországon is! Bennem is ott a - nyilván hiábavaló, de gyönyörűségesen fájdalmas - vágy, most lehetetlen álom, amit így érzékeltet A Csillagisten álma (Németh Dezsőnek ajánlott) c. versem befejezése:

"Ó, Csillagisten! Álmunkban tavasz már,
s hársvirágoktól édesebb a lég, -
de eljuthat a Szívek Tavaszáig
e hűtlen, gyarló, bús emberiség?

Ne válaszolj! Nem kell a bizonyosság,
mely megrendítőn sötét is lehet.
Az Álom kell, amelyben felragyognak
örömpezsgés-felszínnel tengerek,

ahol pirosat csókol rá a nyárnak
gyümölcseire egy új végtelen,
s felszikráztatja csillagkoronádat
időtlen széppel ékes szerelem,

ahol az isten emberséges ember,
s az embereknek nem kell próba, csak
az értelem, hogy minden pillanatban
a Lélek kell, mely tiszta és szabad."

Eszembe jut Kölcsey Ferenc Himnuszának befejező versszaka. A költő 1823-ban írta:

"Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"

Nos akár a vers születése előtti, akár az utáni eseményekre gondolok, számomra világos, hogy elsősorban nem azok bűnhődték meg a történéseket, akik ezt leginkább megérdemelték volna (bár olykor, kivételesen, ők is).

Kérdés marad a jelenre vonatkozóan az is: mit érhet egy "víg esztendő" Magyarországnak az igazságosság, tárgyilagosság, becsületesség uralma nélkül?

No és ha az igazságosság, tárgyilagosság, becsületesség vele járna is a "víg esztendővel", mit lehetne kezdeni ilyen isteni ajándékkal ebben a nem éppen becsületességéről híres "globális világban"?

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)

A szerzőnek a témához kapcsolódó néhány írása (megtalálhatóak az interneten).

Versek:
1. A Csillagisten álma (Németh Dezsőnek)
2. Egyetlen ország (Kaskötő Istvánnak)
3. Világok (Németh Dezsőnek)
4. Kertek, világok (Kaskötő Istvánnak)
5. Jelek (Németh Dezsőnek)
6. Történelem
7. Dőlt idő
8. Nő az idő
9. Cirkuszország
10. Európa
11. Elégő utak (Németh Dezsőnek)
12. Látszat-szabadság

Prózai írások:
1. Egy közíró tévedései (Debreczeni Jótsef Nekrológ c. cikkéről)
2. Haza és hazugság
3. Don Quijote és a varázslat
4. Szomorú márciusok
5. Magyarország erkölcsi problémái
6. KÖNYVEK ÉS TŰNŐDÉSEK (2). Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!