Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-04-28 14:43:48
Megtekintve: 665
Közel, messze
A királyfi betöltötte tizennyolcadik életévét. Közölte szüleivel: elmegy a nagyvilágba, szerencsét próbálni.
Mindez Mikkmakkdóniában történt. Apja a telistele kincseskamrába vitte őt, és így szólt:
Itt van a Szerencse, minden rokonságával együtt! Minek kóborolnál idegen földeken? Hozzánk képest a legtöbb király országa csak koldusbot-ország!

A fiú nevetett:
- Az ilyen Szerencse nagyonis jó, ha itt van, de van olyan Szerencse is, amelyik nem aranyat csillogtat, drágakövet villogtat…

Egy szó, mint száz: csók a szülőknek, meg a húgocskának, felnyergelt paripa, éles kard, a tarisznyában három kakastejes kalács, - és máris úton volt a királyfi.
Napfényes ligetek váltakoztak sötét erdőkkel, kíváncsi hegyek virágos mezőkkel. Az egyik virágillatos mezőn ki állt? Törpe. Mellette mi állt? Tábla. A táblán mi állt? Ez: KÖZELLÁTÓ SZEMÜVEG ELADÓ, DE CSAK KIRÁLYFINAK. ÁRA: EGY KAKASTEJES KALÁCS.

A királyfi nevetett.Megkérdezte a törpét:
- Minek egy királyfinak közellátó szemüveg, ha jól lát mindkét szemére?!
A törpe elmosolyodott:
- Aki jól láthat, az is láthat jobban! Néha nehéz észrevenni a kicsiket, pedig lehet, hogy éppen náluk van a szükséges bölcsesség, vagy a megszívlelendő intelem!

Gondolt egyet a királyfi, elővette a kalácsot. Az kukorékolt egyet, és átugrott a törpe kezébe. A királyfi pedig tréfából szemére illesztette az okulárét - és mit látott?
Hangyaboly tetején csöppnyi hangyát, arany koronácskával a fején. Mellette másik hangya - talán főudvarmestere vagy külügyminisztere - pergamentlapot tartott fel, rajta írással: Felséges Királyfi! Méltóztassék e mezőt megkerülni, mert itt most a Hatalmas Hangyahadsereg ünnepi parádét tart!

- Gyere, Szélvész, ne tapossuk el a kicsiket! - szólt lovához a királyfi. Megkerülték a mezőt.Újra napfényes ligetek, meg gombaszagú sötét fenyőerdők jöttek, végül majdnemkerek tavacska. A partján ki állt? Törpe. Mellette mi állt? Tábla. A táblán mi állt? Ez: MESSZELÁTÓ SZEMÜVEG ELADÓ, DE CSAK KIRÁLYFINAK. ÁRA: EGY KAKASTEJES KALÁCS.
- Aki ellát közel, s messze, annál nincsen túl sok veszve! - gondolta a királyfi és ráállt az alkura. A kakastejes kalács átugrott a törpe kezébe, de közben akkorát kukorékolt, hogy egy mókus majdnem leesett a közeli fáról. A királyfi szeméhez illesztette az okulárét, - és mit látott?

Kastélyt. Annak udvarán tizenkét ördög izgágáskodott. A legmagasabb fáról kép lógott le selyemzsinóron. A kép pedig - a királyfi arcképe volt! Hol az egyik ördög hajított dárdát rá, hol a másik vette célba az íjával. Ám valamiféle titokzatos szél mindig elrántotta a festményt a dárda vagy a nyílvessző elől.

- Hű, azt a teremburáját! - kiáltott fel a királyfi. Gyere, lovam, Szélvész, körülnézünk azon a kastélyudvaron!
No mire odaértek, az ördögök már mind a kastélyban kanalazgatták a bolhalevest.A királyfi belesuttogta a levegőbe:

Gyere ide, kedves Szél,
mondd el nekem mi a vész
ezért jöttem lovamon,
amelynek neve Szélvész.

Mind sűrűbb és sűrűbb lett a levegő, fények villantak, végül ott állt az ámuló királyfi előtt egy hófehér ruhába öltözött gyönyörű tündérleány. A leány boldogan sóhajtott fel:
- Már születésemkor azt jövendölte nekem hét rőtszakállú jós, hogy foglyul ejtenek majd az ördögök, de egy királyfi megszabadít tőlük. Még mást is jósoltak…

Itt a leány elpirult. A királyfi, azért is, hogy zavarából kisegítse, megkérdezte:
- Széllé tudsz változni, és mégsem tudsz megszökni tőlük?!

Láthatatlan varázskupola van a kastély és udvara felett. Földi ember azon átmehet, de tündér sohasem - közölte a leány.

A királyfinak percről percre jobban tetszett a tündér, pedig első pillantásra is megtetszett csudamód.Rögvest kigondolt valamit. Így szólt a tündérleányhoz:
- Kardélre hányhatnám ezt a tizenkét gézengúzt, de talán ezúttal még elég lesz nekik egy kis lecke is! Gyűjtsünk eldobált csontokat! Főzök belőle csontenyvet, az majd elnémítja egy időre ezeket a rosszcsontokat.

A csontenyv hamarosan fertelmes bűzt árasztott. Így szólt a legszájasabb ördög a többiekhez:
- Olyan jó szag jön be az udvarról, mintha a pokolban lennénk! Megyek, megnézem mi okozza ezt a fenséges illatot!
Meg is nézte, de nem sokáig nézte. Kapott a szájába egy merőkanállal, a fejére meg kettőt a merőkanállal, és ráadásul a királyfi meg is kötözte. Ott hastáncolt némán a földön, de nem is mindig a hasán. A csontenyv ördög számára kellemes szaga lassanként a többi patást is kicsalta az udvarra. Ők is ugyanazt kapták, mint az első.

A tündérleány bement a királyfival a kastélyba. Tükörtojást ettek volna, de nem volt tojás, tükör ugyan igen, de az is darabokban. Szerencsére a kéményben találtak egy füstölt sonkát, máig rejtély, mint is nem vették észre az ördögök, pedig minden patkánylyukba, kályhacsőbe belekotorásztak, belenyúlkáltak.

Másnap reggelre szétpattant a varázskupola. Ám mit csináljanak az ördögökkel? Ez sem maradt sokáig gond.A tündérleány mindegyikre rámutatott, olyan ecpeckimehetsz-módon, és elismételte:

Búbosvöcskön csinos búb.
Hű, de vár már Belzebub!
Víz alatt és föld alatt, -
ott nyisd nagyra szájadat!
Kiskos Miska, Pokol Pál,
siess, öregapád vár!

E szavakra szétpattant az ördögök köteléke. A történtekért egymást okolva, holtrarémülten futottak a Pokolba.

A királyfi pedig maga mellé ültette a lóra a tündérleányt és indult vele haza, Mikkmakkdóniába. Hát a hetedik vakondtúrásnál ki állt? Törpét. A törpe mellett mi állt? Tábla. A táblán mi állt? Ez: EGYSZERRE KÖZELRE ÉS TÁVOLRA LÁTÓ SZEMÜVEG ELADÓ, DE CSAK KIRÁLYFINAK. ÁRA: EGY KAKASTEJES KALÁCS.
A királyfi felkiáltott:
- No de nekem már van egy közelre, meg egy távolralátó szemüvegem!

A törpén azonban látszott, hogy egyszerre szokta csizmáját rókazsírral, meg varjúhájjal kenegetni, mert erre is megfelelt:
- Egy nagyúrnak, aki sok ember sorsáért felelős, mint felséged, van úgy, hogy egyszerre kell látnia közelre is, távolra is!
A tündérleány helyeslően bólintott. A harmadik - utolsó - kakastejes kalács kissé összeszáradt már, csak annyit tudott mondani: kuk… A törpe mégis szívesen fogadta és átadta a szemüveget.

A tündérleány, Havasgyöngye Cecília és a királyfi, Győzőkardos László lakodalmán tengernyi nép evett-ivott, táncolt, énekelt, de még a történetünkben szereplő három törpe is ott volt. Sőt! A lakodalom után is ottmaradtak, többé haza se mentek. Ez volt ám a hab a tortán, mert a királyfinak és világszép feleségének hat gyermeke született: három leány és három fiú. A gyerekek pedig, ez közismert, imádnak játszani a törpékkel, de a törpék is a gyerekekkel!

Nekem a lakodalom után, sajnos, útra kellett kelnem, mert hazaszólítottak ügyesbajos dolgaim, amelyekről hamarosan kiderült, hogy inkább bajosak, mint ügyesek. Egy mindeddig ürgelyukba rejtett titokra azonban rájöttem és ez is valami: a közel és a messze gyakran nincs is olyan messze egymástól, mint sokan gondolják! Ami ma nagyon távolinak látszik az igen gyorsan, szinte nyúlfarknyi idő múltán, közeli lehet, sőt az ajtónkon kopogtathat.
Ezt jól véssétek eszetekbe: törpécske tanácsom óriási hasznot hozhat nektek egyszer!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!