Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-04-29 07:25:24
Megtekintve: 512
Magabiztos Károly
Magabiztos Károly korántsem volt nyámnyila legény, cicája, Vanámeszem Bajszinda még kevésbé. Kicsit különcök voltaK, de nem minden különc kolonc, ahogy egyesek tartják.

Egy nagyon vérben forgó szemű púpos ördög beállított ehhez a Károlyhoz: ugorjon fel a hátára, viszi a pokolba!

Meglepődött Károly erősen, és azt mondta:
- Jó, de előbb felveszem a sarkantyús csizmám!
Fel is vette, kerített egy szíjat, felugrott az ördög hátára cicástól. A szíjat átvetette a patás nyakán, sarkantyúját meg belevágta az oldalába:
Most már vihetsz, de csak oda, ahová én parancsolom!

Az ördög forgott, morgott, káromkodott, de hiába. Ördögló lett belőle. Károly, meg a cica körüllovagolták vele a nagy tavat, a Balatont. Estefelé jó erősen odakötötték egy eperfához, ők meg betértek a fa melletti fogadóba enni, inni, aludni.

Az ördög a vastag szíjakat, köteleket nem tudta elszakítani, de az eperfát kihúzta gyökerestül és maga után vonszolta. Ment panaszra Belzebubhoz, az ördögök királyához.

Belzebub elővett egy igen kormos papirost, belenézett, utána hétszer is meghúzta a púpos ördög fülét:
- Te tűzokádó viziszamár! Magabiztos Károly nincs rajta a listán, azok között, akiket a pokolba kell szállítani!

No, rajta van vagy nincs rajta, azért mégis csúfság, hogy egy ember lóvá tegyen egy ördögöt, még ha ilyen megnyúlt fülű is! - gondolta Belzebub. Ez az ember valami bosszúságot megérdemel viszonzásul. Kérdezgette a púpost, hogy mije van ennek a Károlynak.
- Sok disznója lehet, mert nagy röfögést hallottam a házatáján… - nyögte ki a póruljárt, fülét tapogató pokolfi.
- Aha, aha… - bölcselkedett Belzebub. Ühüm-bühüm! Tudom már mit fogunk tenni. Leöljük a sok disznót. Csinálunk hurkát, kolbászt, sonkát, gömböcöt, szalonnát, a pokolban ezeket felfüstöljük és hetekig lakmározunk!

Így is tettek volna, de közberöfögött a volna. Leölték ugyan a disznókat, elkészítették a hurkát, kolbászt, meg a többi disznóbólvalót, de éppen akkor hazaérkezett Magabiztos Károly a hetedik szomszédtól. Nyájas tekintettel nézett a buzgólkodó ördögökre:
- Köszönöm, drága szőrös-szarvas barátaim! Honnan tudtátok, hogy mindjárt jön hozzám egy sereg angyal, és nincs mivel megkínálnom őket?
Károly cicája, Vanámeszem Bajszinda is rányávogott:
- Jöjjenek a szárnyasok! Jöjjenek a szárnyasok!

Megijedtek az ördögök, mert az ördög az ördögtől sem fél, de az angyaltól mégis. Hazafutottak a pokolba.Károly meg kamrájába cipelte a sok finomságot. A felesleget később eladta a piacon, a többiből meg tellett egész évre.

Belzebub azonban kitartott amellett: mégiscsak valamiféle bosszúságot kell okozni ennek a Károlynak, különben oda az ördögök tekintélye. Ráparancsolt a púposra:
- Vegyél fel báránybundát, fejedre tegyél kalapot, patás lábadra húzz lakkcsizmát! Tudakold meg óvatosan, hogy mi okozna bosszúságot ennek az ördögnemverte Károlynak!

A púpos csizmában elég dűlöngősen-billegősen járt, és két szarva meg kilyukasztotta a kalapot. Károly egyből megismerte, de játszotta, hogy még sohasem látta. Az ördög kérdezősködésére megmutatta neki szántóföldjeit:
- Látod milyen szép sima, fekete a földem? Büszke vagyok rá! Ha valaki mindenütt jó mélyen felhasítaná, hát mérgemben menten megütne a guta! Károly cicája is rányávogott:
- Nem lenne ott pocoklyuk, az hozna ám csupa bút!

Megörült a púpos. Még aznap éjjel száz ördög keresztül-kasul úgy felszántotta Károly földjét, hogy jobban nem is kellett. A legény másnap bevetette jóféle búzamaggal és nyáron olyan gyönyörűséges aranyszínű kalásztengert ringatott rajta a szél, hogy aki arra járt menten megállt, csodálta.

Egy unalmas pokolnapon eszébe jutott Belzebubnak: bosszankodik-e eléggé csúffátett földjei miatt az a kutyaütő Károly? Tudakolni küldte a púpos ördögöt, aki most másképpen álcázta magát: szarvait rókavörös paróka alá rejtette, patáira félcipőt húzott /igaz, egyikre lilát, másikra zöldet és két számmal nagyobbat, mert nem talált kisebbet/. Báránybőr bundája túl melegnek bizonyult a nyári hőségben, ezért buzgón vakaródzott, amire egyébként a bunda bolhái is ösztökélték. Károly egyből felismerte az ördögöt, sejtette azt is, hogy miben sántikál, nevetséges cipőin túlmenően. A pokolfajzat kérdéseit rögtön félbeszakította:
- Jaj, jaj, ne is emlegesd szegény földem! Valamiféle gazfickók tavasszal összevissza túrták, karistolták, karmolászták! Sírtam is miatta, de nézd csak milyen szerencse ért végül! Gyönyörű sárga búzakalász-tenger hullámzik rajta. Jaj! Ha ezeket a kalászokat valaki tőből levágná! Az lenne életem leggyászosabb napja! Jaj! Az berzelmesen borzalmas volna! Károly cicája is rányávogott:
- Kell ide a búza, mert zúza sem zúzna! Kell ide e száras, méginkább a szárnyas!

Még aznap éjjel száz ördög lopakodott Károly földjére, és mind levágták a beérett búzát. A legény meg összeszedte, kicsépeltette, a malomban megőrlette. Annyi lisztje mindaddig még sohasem volt, mint abban az esztendőben.

Hanem megint elkezdte fúrni Belzebub oldalát a kíváncsiság: bosszakodik-e Károly szép búzatábláinak tönkretétele miatt. A púpos ördög ezúttal gumicsizmában, lyukas esőköpenyben, fején bűzöspiszkos kucsmában jelent meg Károlynál. A legény már messziről felismerte, de színlelte erősen, hogy még sohasem találkozott vele. Elmesélte az ördögnek: valakik, akasztófáravaló anyaszégyenek, utolsó szálig levágták földjén azokat a gyönyörűszép búzaszálakat! A dolog azonban jóra fordult, mert a kalászok magjaiból lisztet őrletett, és most süthet kenyeret, zsemlét, kiflit, sőt, kalácsot is. Meg is kínálta az embert játszó ördögöt kakastejes kaláccsal. Annak igen ízlett, és dühösen arra gondolt: kutyanehéz dolog elégtételt venni ezen a Károlyon! A legény cicája is a kalács dícséretét nyávogta:
- Így jó! Így jó! Ígyjójójó-nyaó!

A púpos ördög végül mégis kihúzott Károlyból valamiféle bosszantási lehetőséget. A legény elmesélte: most, amíg így egymaga éldegél a cicával, jól megvan. Ám ha egy nagyon kedves, nagyon szép és jószívű leány lenne a felesége, az menten véget vetne mostani boldogságának! Hármuknak már szűk lenne ez a kis négyszobás házacska, kiürülne az éléskamra, mert az ilyen jószívű asszony biztosan megszánná a kéregető koldusokat, de még szépsége is veszélyes, mert ilyen gyönyörű asszony mellett nem hatnak olyan kívánatosnak a kert rózsái…

Az ördög, aki a sok csalódás miatt már majdnem megőrült, most megörült. No igen! Az első bokor mögött lerúgta magáról a kényelmetlen gumicsizmákat és futott a hírrel a pokolba.

Belzebub felugrott kénszagú trónjáról:
- Horogra akadt most ez a híres, macskakarmoljameg Károly! A legszebb, legkedvesebb, legjószívűbb emberleány - no az ilyenektől még az én tűzedzett ördöglelkem is irtózik! - nem más, mint Rózsa Éva, a Csillagföld nevű falucskában.Vigyétek a leányt, léhűtők, Magabiztos Károlyhoz, de gyorsan! Mindjárt nem lesz olyan magabiztos!

Hét ördög húzta a hintót, amelyben szegény megrettent, sírdogáló Rózsa Éva ült. Nem értette: mi rosszat csinált amiért most a pokolba viszik?!

Az ördögök azonban nem a pokolba vitték Évát, hanem Károly portája elé. Otthagyták a hintót a kapu előtt. Nagyokat kacarásztak, röhécseltek a pokol felé ballagtukban: most azután beletaszították a bajba ezt a cicadédelgető Károlyt!

Magabiztos Károlynak szempillantás alatt úgy megtetszett Rózsa Éva, hogy jobban nem is tetszhetett volna. Rögvest rózsacsokrot készített, azzal és kézcsókkal üdvözölte. Félórácska múltán a leány sejteni kezdte, hogy az ördögök pokol helyett máshová vitték őt, és éppenséggel nem is rossz helyre, ha ilyen kedves, udvarias, jóképű legényhez, aki igencsak érti miként kell megnyugtatni egy ijedt lelkű rózsaszálat.

Belzebubnak csak hét év múlva jutott eszébe, hogy utánanézessen: szűken lakik-e Károly házasemberként, üres-e az éléskamrája, és veszítettek-e kertjében a rózsák szépségükből? Ezúttal tudakolódzásért Gügyebügye Palit küldte el, a derék ördögöt, akinek semmiféle pokolhibája nem volt: piszkos volt a végtelenségig, minden macska farkát becsülettel meghúzta /ezt a karján és képén levő sok karomvarratos heg is bizonyította!/, percenként tízszer is köpött egyet, és szeretett a kutyákba belerúgni /a kutyák ezt kedvetlenül, harapásokkal viszonozták/. Persze, nem csak ember, ördög sincsen hiba nélkül. Egyetlenegy hibája azért volt ennek a Palinak, bár nem tudom, hogy hiba-e ez a pokolban: lusta volt, ha nem is a végtelenségig, de ameddig lehetett. Most is megelégedett azzal, hogy Károly bosszús életéről csak annak cicájától, Vanámeszem Bajszindától érdeklődött. Ezúttal a farok-húzásról is lemondott.
- Ó, szegény gazdám! - nyávogta a cica ravaszul keserves képpel. Látod azt a három kisgyereket a homokozóban? A gazdám gyermekei! Olyan szűk lett ez a kis négyszobás házikó, hogy nekem csak a padláson jut hely, egy babaágyban! Az éléskamráink? Üresek! Még az egerek is éheznek nálunk! A kert rózsái? Azok is megváltoztak. Sokkal szúrósabbak, kevésbé illatosak. Szagold csak meg az egyiket!

Az ördög lehajolt az egyik rózsához. A cica ekkor beleengedett a patás fülébe egy sebtében elkapott darazsat, lábán pedig végighúzta kimeresztett karmait. A pokolfi feljajdult.
- Ugye, igazat mondok? - tudakolta a cica. No és milyen ételeket főz gazdám felesége, az üres kamra miatt! Várja csak, hozok egy kis kóstolót!

Éhes volt az ördög, várt. A cica pedig a konyhában összekevert egy tál nyers tésztát sok sóval, paprikával, borssal, mustárral. Amikor az ördög kitátotta a száját, a cica az egészet belecsapta a főzőkanálból. Az ördög fizimiskájára egyből kiült az élet- és ételutálat. Elégedetten ballagott vissza a pokolba és jelentette Belzebubnak:
- Magabiztos Károly elvette feleségül Rózsa Évát. Már három gyermekük van. Feneség ez a feleség, fenség! A házuk olyan szűk lett számukra, hogy szinte szuszogni is a kertbe járnak. Ott meg tüske szúr beléjük a rózsabokrokról, de még a fülükbe is! Magam is megtapasztaltam… Éléskamrájuk kong az ürességtől, azt is megeszik amit ép ésszel nemhogy pokolbeli ördög, de földi halandó is elkerülne.

Belezebub örvendezett:
- Tudtam én, hogy végül így lesz a lesz! Helyreállítottuk az ördögnép becsületét…
Azt viszont, szerencsére, egyetlen piszkos ördög sem tudta meg, hogy mi volt a színtiszta igazság. Károly és fiatal felesége szeretettel csókolták meg egymást, gyermekeiket imádták, kamrájuk tele volt mindenféle jóval, a cica, Vanámeszem Bajszinda pedig jobban élt, mint Marci Hevesen. Mindegyiküknek volt helye a házban és a többiek szívében. A kert rózsái is pompásan virultak, illatoztak…

Az ördögök mindezt nem tudták meg, de hát nem is kell mindent az ördög orrára kötni, megárthat neki a túl sok tudás, no meg azt a szipákoló nózit is földig lehúzhatja!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!