Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-04-30 07:46:08
Megtekintve: 590
A vasdiók
Szeszélyes varázslóboszorkány volt Csinoskontyos Amália. Ha kedve úgy hozta: hét falut megvendégelt mézes tejjel, mazsolás kaláccsal. Máskor rémisztő ábrázatot vett fel és csattogó fogakkal, villámló szemekkel hét határban mindenkit megijesztett. Mindenkit? No valakit mégsem tudott: Büszkebajszú Jánost. Az kihajolt az ablakon, és az előzőleg behuhuzó asszonyságot vállon veregette:
- Annyit mondok, Amália, kár itt kendnek kint állnia! Jöjjön be hozzám teára, aprósüteményre! Finom volt a múltkori kalácsa! Elmondaná a receptjét?

Meglepődött a varázslóboszorkány, haragja elpárolgott. Megtárgyalta Jánossal miként lehet legjobban kirántani a kecskebéka combot, megivott hét csésze teát
és, mikor az aprósütemény mind elfogyott, hazament erdőszéli kunyhójába. A kunyhót előbb tehetős, tornácos házikóvá változtatta, majd a paloták kisöccsévé.
Bement, jót aludt, másnap reggel mégis ballábbal kelt fel. Rájött a bolondóra. Diófájára nagy szemű diókat varázsolt. Megszólalásig olyanok voltak, mint az igaziak, de nem szólaltak meg, így nem derült ki rögtön: vasból vannak.
Jöttek a népek, csodálták a korai diótermést. Amália biztatta őket: szedjenek maguknak! Szedtek is, ám amikor fel akarták törni a diót, az úgy visszadobta a kisbaltát, nagybaltát, kalapácsot, hogy elröppentek kitudjahová. A boszorkány ezen akkorákat nevetett, hogy még palotácskájának fedele is ide-oda ugrált ijedtében.

Mérgesek lettek az emberek. Otthagyták a vasdiókat a fa alatt és elmentek. Kivétel csak Büszkebajszú János volt. Ő tovább szedegette a különös termést kétfülű-nagyfülű kosárba.

Megijedt erre a boszorkány, ő tudta miért, kérdezgette:
- Minek neked ez a sok semmire sem jó vasdió, János?!
- Keresztapám kovács, majd kardot csinál belőlük! Úgy hallottam: készülődik az ellenség, hamarosan ránktör. Ha így lesz: szükség lesz az én karomra, kardomra is! - válaszolta János.
- Még jobban megijedt a boszorkány. Tudta: bűvös vasból készítette ő azokat a diókat. Hízelegni kezdett:
- Add vissza nekem azokat a diókat, te okos, szorgalmas, bátor legény! Cserébe tiéd lehet ez a zsákocska, aranyat szülő aranyakkal. Csilingeli is, hallgasd!

Vasdió, vasdió,
vasból van, s mire jó?
Kinél ily aranyak:
gazdagnál gazdagabb!

János nagy szemeket meresztett meresztett a dicsekvő csodaaranyakra, mégis a vasdiókat vitte haza. Keresztapja elkészítette a kardot. Jól tette, - vagy mégsem? Hamarosan megjött a válasz: a lehető legjobban!

Az ellenség ugyanis megrohanta az országot. Volt aki félelmében belebújt a kályhalyukba, de azért akadtak olyanok is, akik szembeszálltak vele. Utóbbiak közé tartozott János is. Kardját maga elé tartotta. Ekkor csoda történt: az ellenséges katonák kezéből kiugrott a kard, lándzsa, hadipuska, majd lábak nélkül hazafutott. Fegyvertelenül az ellenséges katonák sem tehettek mást: szaladtak visszafelé, ahogy csak bírtak.

Jánosnak a király menten ezer aranyat küldött, és kinevezte ezredessé. E jutalmakon felül a királykisasszonytól kapott egy csókot a “haza megmentésé- ért”. Beszédes csók volt az, ha szótlan is. Büszkebajszú János ezredesnek megtetszett a királykisasszony. Vitt neki egy csokor piros rózsát. Így indult a dolog a királykisasszonnyal, és igen jól haladt tovább.

Csinoskontyos Amália, a varázslóboszorkány, azonban mindenáron vissza akarta szerezni a bűvös vasdiókból készült kardot. Erre csak egy mód kínálkozott: elkészíteni Vaslopó Matyit. Ettől kicsit kedvetlen lett, mert sok minden kellett e vaslopómatyis varázslathoz: két bolondsárga tök, négy kihegyezetlen paradicsomkaró, hét pár ördög viselte vizicsizma, tíz kutyaszaggadta nadrág, hatvanhat mágnespatkó, meg száz bolhás kiskabát. Mégis elkészült Matyi, életrekelt.

Amália máris küldte a királyi palotába: lopja el a vasdiókból kovácsolt kardot.
Ment Matyi, meg sem lehetett volna állítani. Útközben beszerzett némi vasneműt: három rabló kiskését, nagykését, tőrét, pisztolyát, körömollóját, a palotakapuban pedig az őröktől két lándzsát.

Éppen jókor érkezett: Büszkebajszú János tábornok tartotta lakodalmát a királykisasszonnyal. Matyit ugyan ócskavasárusnak nézték, de azért szívélyesen fogadták. Asztalhoz ültették, bort tettek elébe, meg sültcsirkét fehér cipóval. Berúgott Matyi és részegen eldicsekedett mindenfélével: meghökkent rablókkal, leesett állú őrökkel, boszorkánnyal, kardlopási feladattal. A körülötte ülők jókat nevettek mindezen, tizedét sem hitték el. János azonban tudta, amit tudott. Egyre csak töltögette a bort Matyi ezüstkupájába. Amikor az teljesen elázott, markolászni, majd horkolászni kezdett, János a kis tökképű övébe dugott egy kardot, amely külsőleg szakasztott mása volt az ő varázskardjának, de csak külsőleg. Utána két markos szolgával vastaligán odatolatta Matyit a varázslóboszorkány háza elé.

Csinoskontyos Amália mindmáig azt hiszi, hogy visszaszerezte Jánostól a varázskardot.
Hagyjátok meg ebben a hitében! Később, ha felnőttök, magatok is látni fogjátok, hogy olykor ennél sokkal nagyobb csalfaságokban, hihetetlen csodabogárságokban is szentül hisznek egyes emberek. Ám, remélem, ti ezt nem teszitek! Abu, Babu, bab és báb, - te légy okos legalább!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!