Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-05-10 19:15:12
Megtekintve: 605
Rőzse Rózsa
A palotát körülvevő parkban csinos kertészleány dolgozott napról-napra. Nyeste a bokrokat, locsolta a virágokat, földet talicskázott, szorgalmasan.

Egy idős bácsi gyakori vendége volt a parknak. Időnként beszélgetett a leánnyal, aki kedvesnek és okosnak bizonyult. Az öregember nagyon megkedvelte, de egyszer-kétszer tréfásan mondogatta neki:
- Hej, te Rőzse Rózsa, szép keresztneved van, de előtte az a Rőzse kissé különös!

A leány nevetett:
- Így hívták apámat, ő tehet róla! Bár ő is úgy kapta már, az apjától. Ám nem annyira különös, mint gondolni tetszik, mivel a rózsákat is gondozom, de rőzsét is gyűjtök az erdőben. Szeretnék adni egy szál rózsát ajándékul, Ármin Bácsi! Tudom, hogy ma van a születésnapja. Nem kérdezem, hogy hányadik!

Levágott egy gyönyörű piros rózsaszálat, de, ami ritkán szokott megtörténni vele, mert igen ügyes volt, az egyik tüske megszúrta az ujját. Titkolni akarta ezt a bácsi előtt, amikor a virágot átnyújtotta, de az észrevette, és így szólt:
- Köszönöm a rózsát, te rózsák Rózsája! A jótett gyakran jár kockázattal a jótevőre, leányom, sokszor ennél nagyobbal! Sajnálom. Ám én is meg szeretnélek ajándékozni valamivel! Nézz az ujjadon levő vércseppre, meglátod benne jövendőbelid! Előbb azonban mondd el ezt a versikét:

Piros vércsepp, piros tükör,
vágyvarázzsal most tündökölj!
Ki lesz az, ki majd megszeret?
Kinek adom a szívemet?!

A leány erre nagyot kacagott, de tréfás-komolyan így cselekedett. Ugyancsak meglepődött: kedves arcú katona képe jelent meg a fénylő vércseppecskén, oly eleven tekintettel, hogy szinte megszólalt. Kezében puskát tartott. Egy percig látható volt alakja, azután a vércsepp lassan megalvadt, a kép elhomályosult, eltűnt.

- No Ármin Bácsi, ez a versikéje nagyon hatott a képzeletemre! Már szinte úgy éreztem: varázslat!

Az öregember elmosolyodott, és így szólt:
- Nem akarok jósolgatni, leányom, de a következő napokban, hetekben vigyázz magadra! Úgy érzem, hogy e parkban nem csak az ég fog dörögni, nem csak a villámok fénye cikázik majd ide-oda!

A leány csodálkozón nézett a távozó bácsi után, aki előbb még botjára támaszkodott, most meg oly gyorsan haladt a park útjain, mint egy délceg, húszéves legény. Rőzse Rózsa megcsóválta a fejét és, csak úgy magának, megjegyezte:
- Kissé különös a nevem, de azért ez a bácsi is furcsa! Egyszer úgy megyeget, mint egy öreg, máskor meg úgy halad előre, mint a fiatalok.

Eltelt egy hét, békében. Galambok szerelmeskedtek a hársfákon, verebek, rigók ittak a megöntözött virágok között ottmaradt pici tócsákból, a piros rózsa szirmai között el-el bóbiskolt Csend-manócska. A kertészleány, Rőzse Rózsa már nem is gondolt az öregember figyelmeztetésére.

Ám egyszer csak nagy dörrenés hallattszott, amit sok-sok követett. Ágyúk hangja volt. A park mögötti palotából gépfegyver kattogott ki, küldte a gyilkos golyókat. Katonák rohantak át a parkon. A leány rémülten nézett körül, el akart szaladni, ám megbotlott egy kődarabban, amelyik a palota összeomló tornyáról esett le, és elvágódott. Az egyik katona odaszaladt, karjaiba vette a leányt, és sietett biztonságba helyezni. Rőzse Rózsa kiáltani akart meglepetésében, mert felismerte: a vércsepp-tükrön látott katona volt! A katona azonban máris futott tovább, segíteni bajtársainak.

Az az öregember, Ármin bácsi, nem más: varázsló! Hihetetlen! - döbbent rá Rőzse Rózsa.

A palotából csak romok maradtak. A park fái, bokrai, virágai nem jártak azonban annyira rosszul, mint a palota. Néhány fa kidőlt, sok virágágyást letapostak a katonacsizmák, - de mi volt mindez az emberi életek elvesztéséhez! Semmiség. Rőzse Rózsa elgondolkozott, felsóhajtott:
- Talán a katona sem él már, aki a vércsepp tükrén, majd pedig a valóságban is megjelent! Ám ez nem lehet, vetette ellen önmagának, hiszen Ármin Bácsi, az a varázslatosan különös öregember, azt mondta róla: a jövendőbelim!

Egy napon megjelent a varázsló, és így szólt a leányhoz:
- Szomorú vagy! Megijesztett a háború, azután elkeserített, ám úgy látom, hogy valami más is bánt.
- Igen! - felelte a leány. Szívem azért a katonáért dobog, akit az ujjamból kibuggyanó vércsepp tükrén láttam meg először, és aki kimentett a parkból, a veszélyből, amikor odaért a háború.

- Az a katona megsebesült, de már gyógyulóban van - mondta a varázsló. Büszke lehetsz rá, jó ügyért küzdött, a Szabadság katonájaként. Ám most már, úgy gondolom, megváltozott a helyzet: jobb volna, ha inkább magával törődne, és veled, leányom, nem pedig a világgal. Ahol én születtem, Szépségvölgye, nagyon kedves, barátságos hely, és az én birtokom. Négy hegy tartozik hozzá, folyócska, hatalmas erdő, tavacska. Ha a szíved tényleg annyira vonzódik ehhez a katonához, Büszkénkemény Jánoshoz, és ő is szeret téged, ott összeházasodhattok. Nektek ajándékozom azt a tágas földet, szülőházamat is. Legyetek boldogok!

Rőzse Rózsa és Büszkénkemény János szépségvölgyi lakodalmán kevés volt a vendég, csak Rózsa és János szülei, a varázsló, meg tizenkét manó és tizenkét törpe, - ha a sok madarat, valamint a négylábú szőrbundásokat nem számítjuk - de mégsem volt ennél vidámabb lakodalom a világon. Minden vendég sorra kóstolta a pompás ételeket, és, mivel sok kicsi sokra megy, a végén belakott, mint a duda. Rózsa és János boldogságát leírni sem lehetett. A varázsló koccintásra emelte poharát, amelyben piros-vörös vérszínnel csillogott a messziföldi, tűzokádó hegyek tájékán termett szőlőből készült borocska:
- Kedves Rózsa és János! Azt kívánom, hogy legyetek boldogok, szeressétek egymást. és születő gyermekeiteket! Ahol élhettek, Szépségvölgye, bűvös föld. Itt senki sem bánthat benneteket, ide nem érhet el a nagyvilágból a háború, rosszindulat, gyűlölet! Ne törődjetek a világgal!

A varázsló utolsó szavaira megcsóválták lombkoronájuk a hatalmas fák, és jól hallhatóan felhangzott a magasból:
- No azért törődjetek a világgal is!

A varázsló elmosolyodott:
- Halljátok, fentről egy nálamnál hatalmasabb varázsló mást tanácsol, mármint ami a világgal való törődést illeti! Majd eldöntitek mitévők legyetek.

Újra megszólalt a zene. János boldogan ölelte át menyasszonyát, Rózsát, a varázslót pedig egy helyre kis törpelányka kérte fel táncra, mivel éppen hölgyválasz volt.

(2010)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!