Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-09-04 13:16:50
Megtekintve: 519
A Talán-legények
Nem kétlem én a mondást: "Többet ésszel, mint erővel". Ám hozzáteszem: mikor hogy. Buggyosbugrafalvára a mondás nem volt érvényes, mert ott az, akit alaposan laposra vertek, máskor már nem fitogtatta a nagy eszét.

A Talán-legények: Tódor és Ákos, nagyon erősek voltak, de nem voltak verekedősek. Aki ujjat húzott velük, azt, persze, elverték, - ha nem húzott el idejében. Ha elhúzott, akkor is megverték, csak később.

Talán a nevükből is adódott kis bizonytalanságuk ebben-abban, talán nem. Azt mondta Tódor Ákosnak:
- Talán a Katit szeretem, de talán mégis az Évát... Vagy a Klárit...

Ákos magabiztosan bizonytalankodott:
- No én tudom, hogy Jutkát kedvelem, ez biztos, csak az a kérdés: viszontszeret-e? A múltkor nem hagyta magát csókolgatni, igaz, az anyja leskelődött az ablakból... Talán szeret, de talán mégsem... Márpedig az enyém lesz ez a csodaszép lány, nem másé, mert, ha másé akar lenni, bánatában kútba ugrik...

Ebben az okoskodásban volt ugyan némi ellentmondás, de nem több, mint a buggyosbugrafalvai okfejtésben, valamint időnként a Mariska nevű rugdalódzós tehén fejetlen fejésében.

Bálba készülődtek a legények. No az nagyon alkalmas szívdolgok kiderítésére, mert kiviláglik: kivel táncol szívesen a lány? Kinek borul tánc közben a vállára, mint aki elalélt?

A bálban Ákos követte tánc közben az ütemet, igaz, nem a zenekarét, hanem a sajátját, de az ütem, az ütem. Jutka egy darabig tapostatta a lábát tánc közben Ákossal, de azután felhúzta lábait a deszkapadlóról, Ákos vállára borult, mint aki elalélt, annak a nyakában lógott. Erős legény volt Ákos, boldogan cipelte tánc közben édes leányterhét. Egyetlen legény sem vállalkozott Jutka lekérésére, részben azért, mert látták a leány szívbéli rátehénkedését Ákosra, másrészt pedig azért, mert egy darabban szerettek volna hazamenni a bál után.

Tódor bizonytalansága azonban ama tekintetben, hogy ő Katit, Évát vagy Klárit szereti-e, nem csak megmaradt, hanem még erősödött is, mert a bálba eljött egy csinos városi tanítókisasszony is, Kertemberkem Rozália. Tódor a tanító urat nem imádta ugyan egykoron, valamint annak éltes feleségét sem. Előbbit azért, mert egyszer nádpálcával tanította őt arra, hogy a macska nem való az iskolapadba, akkor sem, ha olyan fehér, mint a ma született bárány, no meg a nádpálcázás után ezt ötvenszer le is kellett írnia a füzetébe. A tanító úr feleségét pedig azért nem, mert a háziasszonykodó hölgy nem mindig adott neki túróslepényt, volt amikor arcátlanul arra hivatkozott: ma nem készített ilyet. Ám a városi tanítókisasszony, az egészen más, ha csinos, vélte Tódor. Attól talán szívesen tanulná a szerelmet, hogy megszűnjön ez a szívbéli bizonytalansága!

A bál végé felé Tódor szívbéli bizonytalansága csökkent, de azt azért nem tudta eldönteni: a tanítókisasszony tanította-e őt erre a szenvedélyes csókolódzásra, - vagy ő a tanítókisasszonyt? Abban viszont megegyeztek: további tanórákat vesznek egymástól.

Kertemberkem Rozália azonban három másik legénynek is nagyon megtetszett, akik nem látták a bálterem mögötti sötétben történteket, így úgy gondolták: talán hazakísérhetik a leányt, ha másik két vetélytársukat kiütik a nyeregből. Utóbbit rosszul gondolták, mert nem számoltak a negyedik legénnyel: Tódorral. Rozália sikoltozott, féltette Tódort, teljesen feleslegesen, mert annak öklétől a legények igen megokosodtak, mielőtt eldőltek volna a földön, mint a zsák. Tódor elmagyarázta Rozáliának, hogy az eldőlteket majd hazaszállítják kedveseik talicskán, az egész csak egy kis falusi életkép.

Egy szó, mint száz, - de azt ne gondolja senki, hogy száz hold föld, mint egy, mert nagyot fog csalatkozni! Talánéknak ugyanis száz hold földjük volt, jó zsíros föld, meg sok zsírjuk volt mangalica fajtású disznókban is, de azért igen takarékos józansággal éltek, még a bírót is inkább varjúhájjal kenegették, mással csak akkor, ha nagyon muszáj volt. Száz hold földdel ritkábban van földszakadás, égindulás, mint nélküle! Mentek a dolgok, a szívbéliek is, előre.

Három legény ököllel ütése és leütése nem olyan nagy tett volt Buggyosbugrifalván, de meg Tódor is ütött le már ennél többet, az egyik bál után nyolcat, ez volt a falusi rekord, vagyis csúcseredmény. Utóbbi nagyobb is lehetett volna, de a másik négy legény elfutott. Az a félbolond Bugrisbarna Márton mégis versikét költött róla, koldulás közben énekelte:

Ó, hős vitézlegényünk, kinek neve Talán,
és Tódor is! De bámult az a városi lány!
Három másik legénynél úgy bevertél fejet:
ilyet mindhárom máig el nem felejthetett!
Bálok bátor hőse vagy, kiért bomlik a lány,
s ha öledbe csücsülhet, ruhája is talán!

Hát félbolond is félhet, ha bolondul beszél! Tódor ugyan nem verte meg Bugrisbarna Mártont, csak egy jégveremben jelölte meg átmeneti szállását.
Leszállt oda Márton, mint a leszálló madárka, de némi különbséggel, mert a madár - általában - leszálláskor nem üti meg alsó felét, ahol a kipottyantó lyuka található. Két nap múlva kiszabadult Márton, többé nem énekelte a versikét, sem koldulás közben, sem utána, így nem bántotta senki, csak az a három versbeli legény, akit szintén megemlített, és akiket a bál után Tódor bántott, de ők is csak kétszer-háromszor döngették el Mártont, mert tekintetbe vették észbeli hiányosságait.

Tódor szívügye a tanítókisasszonnyal a szüreti lakodalmukkor végképp rendeződött. Ákos szívügye is Jutkával akkor, ugyanúgy, mert a kettős lakodalom olcsóbb is, mint ha külön tartanák: csak egy zenekar kell, minden étekből-italból, ha sok is, de csak egyszer, a vendégek meg úgyis kötelesek külön-külön adni ajándékot mindkét ifjú párnak.

Engem is meghívtak a kettős lakodalomra, ettem-ittam, de csak annyit, amennyi belém fért. Vittem én is igen értékes ajándékot, mindkét párnak: egy-egy mesét. Mindkét pár azt mondta: ez páratlan ajándék. Mindkét pár azt gondolta: kell a fenének!

Én meg azt gondoltam: jó ha egy házaspár boldogan egy szív, egy lélek, még ha
egyet mond, és mást gondol is, de mindkettőt egyként. Miről volt szó a mesékben?

Egy országról, ahol az emberek nem rúgnak bele egymásba, sem bálok előtt, sem bálozásnál, sem pedig utána, egy országról, ahol nem mindenki gondolja egyként ugyanazt, de a mást gondolkodókat is tisztességesen meghallgatja mindenki, ahol nem azokat tisztelik, akik mások zsebébe nyúlkálnak, másokat becstelenül mocskolnak hanem...
No szóval mindkét mese egy országról szólt, olyanról, amelyik sehol sincsen, csak a mesében, és amely nélkül minden talán nélkül ott vagyunk, ahol vagyunk: sehol sem, - de még ott is de pocsékul!

(2010)


Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!