Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2010-09-18 18:51:36
Megtekintve: 547
Orrvadászok és orvvadászok
Hát, Olvasóim, nem érdemlitek ugyan meg, mert még olvasni is lusták vagytok, ha nem pénzt kell megolvasnotok, megajándékozlak benneteket egy történettel. Szereplőit ismeritek már, mivel az egyik Kocsikenőcsös János, a másik pedig Szekértologató Márton. Nem voltatok ugyan ott e legények kettős lakodalmán, így nem láttátok, hogy éjféltájban mint hozta be az ólból azt a mázsás disznót négy markos legény, és mint röfögtették. Ha ott lettetek volna, akkor most többet tudnátok a heccről, mint a sicc!-ről. Sajnálhatjátok!

A két család háza nem esett messze egymástól, át is jártak egymás nyakára rendesen, de még rendetlenül is. Hanem azon a télen annyi hó esett, hogy még ránézni is rossz volt, nemhogy ellapátolni. János és Márton egyelőre maradt a kisebb rossznál, a ránézegetésnél. Valamiféle utat kellene csinálni egymáshoz abba a nagy fehérségbe, - ha nem akar elolvadni.

Az meg, sajnos, nem akart elolvadni. János azonban kitalált valamit. Átordított Mártonnak:
- Gyere át hozzánk! Malacpecsenyét ehetsz!

Márton nagyon szerette a malacpecsenyét, legjobban akkor, ha a más malacából sütöttet ehette. Elővette a ménkű nagy hólapátot, utat készített a hóban Jánosékhoz, átbaktatott.

A Márton által készített úton János felesége később eltűnt, Mártonék háza irányában. Márton meg, a vendég, kártyázgatott Jánossal, közben várta a malacpecsenyét. Végül elfogyott a türelme, felordított:
- Hol van a malac?! Azt mondtad: malacpecsenyét ehetek!

- Ehetsz is! - hagyta helyben János. Nem tilos. Ha hoztál magaddal, kínálj meg engem is!

Mérges lett Márton, felugrott, futott hazafelé. János utána. Érződött a malacpecsenye szaga. Mi derült ki?

No csak egy kis tréfa. János átküldte a feleségét, Örzsét, hogy mondja azt Márton feleségének, Mancinak: Márton kéri az egyik malacuk nyárson való megpirosítását, porhanyósítását, mert igen vágyik a malachúsra.

Hát lakomázás előtt volt egy kis összekoccanás a két férj között, de később beborogatták a helyét. A feleségek kevésbé voltak haragtartóak, inkább csak a kezükben tartottak egy-egy csomócskát a másik hajából.

Azt mondta János Mártonnak, miközben a második húsadagot porciózta a saját tányérjára:
- Legyen köztünk szent a béke! Végülis azt mondtam, hogy malachúst ehetsz, -
mondd meg, de igaz lelkedre: ehetnél-e enélkül a kis tréfám nélkül?!

Nem tetszett a dolog Mártonnak, de azért, mire a malac elfogyott, kibékültek. Azt mondta Márton Jánosnak:
- Menjünk el nyúl-orvvadászatra! Elvisszük a baba pólyáját, abba tesszük a lelőtt nyulat. Addig ez az áldott jó kis teremtés, Örzsuci, elvan az ágyon magának.
Örzsuci ez ellen nem tiltakozott, ha csak az nem tiltakozás, hogy az ágyat összepisilte.

Mi kell az orvvadászathoz? A következőek: 1. vadászati engedély hiánya, 2. puska, 3. töltény, 4. tudni azt, hogy Kancsalkan Károly, a vadőr orra merre jár, mert amerre az orra, ott van a vadőr is, márpedig orvvadászat és vadőrség általában nem szereti egymást, ezért kell a vadőr-orr-ról hírvadászat.

A vadőr orráról a kocsmában fizetett kémjüktől, Pancsospanna Annától megkapták a kért felvilágosítást: a vadőr és orra most özvegy Puszpángos Alajosnét puszkázza a faluvégi vadszőlős házikóban, onnan sokáig nem jön elő, akkor is erősen borosan.

Nagy volt a hó, abban járni nem jó. Ám mégis sikerült Jánosnak egy nagy vadnyulat lőnie. Beletették a pólyába. János dédelgette a becses vadászzsákmányt. Márton meg mérgelődött, hogy neki nem sikerült nyulat lőnie.
No szóval egyikük sem volt tétlen, mindegyikük csinált valamit.

A fene is csinált valamit, amit pedig nem kellett volna tennie, mert a falu végében elébük hozta Kancsalkan Károlyt, a vadőrt, borvirágos hangulatban ugyan, de egy vadőr bármikor megvadulhat. Ezúttal azonban - talán özvegy Puszpángos Alajosné csókjai miatt is? - igen mámoros, jóságos hangulatban volt. Odabotorkált Jánoshoz:
- Hát sé-sé-tálni vitted a po-pólyában a kis Örzsikét?! Nem fá-fázik meg ebben a po-pólyában? Adok ne-neki e-egy cso-cso-csó-kot!

Tekintettel arra, hogy a pólyában a lelőtt vadnyúl volt bebabázottan, János el akarta hárítani a vadőr túlzott babaérdeklődését. A vadőr ezért János kezét csókolta meg, amit a sikeres orvvadász védekezőn a pepólyázott nyúl pofija elé emelt.

Otthon azután János, Márton, Örzse, meg Manci egy jó órán át nevetett a vadőr csókján, a hihetetlen vadászkalandon. Pontosabban egy jó órán át csak Örzse, mert ő akkorát kacagott, hogy megtántorodott, leverte a falról a kakukkos órát, amire rá is lépett, majd pedig keresztülesett rajta.

A kakukkos óra kakukkja addig óránként kakukkolt, ezt követően viszont kiszámíthatatlan időpontokban, összevissza.Némi vigasztalás, hogy, Kancsalkan Károly csókjával együtt, a kakukkos óra is bekerült, ha nem is a világirodalomba, de Zöldbékaremegtető falucska helyi irodalmába, Bokorugratós Dániel, a segédjegyző "Zöldbékaremegtető dícsérete" című versével:

Ó, Zöldbékaremegtető!
Itt minden észen van tető.
Szép falu ez! Mindenki fal,
s falra borsózni úgy akar:
felszámolhasson hat falat
egy helyett, s pénzt gurítsanak
a borsók, még ha - szó mi szó -
e falra borsó mire jó?!
Itt pólyából nyúlláb kilóg,
s kimúlt nyuszit vadőri csók
várja, ha bor-öröm kitör.
S itt annyi bőgő hatökör!
...és ha órás kakukkmadár
kiált, a hangja messze száll.
Tojást adni óhaja itt?
Másokra bölcsen csak tojik!


Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!