Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2005-11-26 15:47:15
Megtekintve: 804
A KÜLÖNÖS SAKK-KÉSZLET
Gyönyörűszép, kedves és jóságos volt a fejedelem leánya.Tizennyolcadik születésnapjára annyi ajándékot kapott, hogy száz szolga egy álló napig nem győzte becipelni a palota nagytermébe, ahol a kíváncsiak megtekinthették.Volt ott minden: selyempárnák, díszköntösök, gyémántokkal ékesített papucsok, cobolybundák, hermelinpalástok, aranyozott nyergek, ezüstveretes kincsesládikók telistele mindenféle csudadologgal, szobor- és festmény remekművek, sőt még élő kölyöktigris és piros nyakörves medvebocs is.. - és még mindig hozták-hozták az újabb ajándékokat a palotakert elé!
- Az ajándékom egy sakk-készlet, ebben a dobozban, mert úgy hallottam, leányom, hogy szeretsz sakkozni - hajolt meg egy öregember.Ám csak azzal az ifjúval ülj le sakkozni emellé, aki megdobogtatja szíved.Ugye, tudod, miképpen értem?!
A fejedelem leánya tudta és mélyen elpirult.Királyfiak, hercegek és más mindenféle rendű-rangú fiatalemberek gondoltak egyre többet erre a csodaszép leányra.A leány szívét azonban egyikük sem volt képes megdobogtatni.
Az Idő azonban rendszerint meghozza azt, amit el kell hoznia.Egyszer egy bátor tekintetű, daliás, de egyszerű öltözetű fiatalember kért szállást a palotában.Láttára a fejedelem leányának szíve hevesen elkezdett dobogni.
A Szív dobogott, nyugtalankodott, de az Ész kérdezett:
- Tényleg ő az, akinek örömmel ajándékoznád oda a szíved?!
A leánynak eszébe jutott az öregember egykori ajándéka: a sakk-készlet.Eddig még ki sem vette dobozából, pillantást sem vetett rá.Most odament a fiatalemberhez és látszólag közönyös hangon kérdezte:
- Sakkozna velem, uram?!
A fiatalember szíve akkorát ugrott az örömtől, hogy majdnem kiszökött tágas mellkasából.Még csak szólni sem tudott.Csillogó szemmel nézett a leányra és bólintott.
A szolgák már hozták is a sakk-készletet.A leány elámult. Mestermunka volt a javából: a fehér figurák ezüstből készültek, finom arany díszítéssel, a feketék meg márványból.A parasztok, lovak, futók, a két király és a két királynő szemei szikrázó drágakövek voltak és olyan kiváncsian tekintettek a sakkozni készülőkre, mintha élnének.
A fiatalember mindenáron győzni akart.Miért? Azért, mert a fejedelem leányának szépsége és kedvessége már legyőzte őt és úgy tudta gyermekkori meséiből: mindig a nyertesé lesz a királykisasszony keze.Ő következett.Megragadta a fekete lófigurát, de abban a pillanatban egy varázsálom kellős közepén találta magát díszes szerszámú fekete ló hátán.Közben úgy érezte: hatalmas, bűvös erejű szempár figyeli.
Két hadsereg készült összecsapni ezen a hirtelen jött tájon.Az egyik fekete, a másik fehér lovakon nyargalt.A fekete lovasok izgatottan harsogták feléje:
- Légy a vezérünk, és miénk lesz a győzelem!
A fiatalember szívén csodálatos érzés árama futott át és feltartotta kardját.Az egymásra rontani kész lovasok megálltak.
- Mint lehetnék vezéretek, ha azt sem tudom miért küzdötök?! - kiáltotta.Én csak igazságos ügyért harcolok!
A fekete lovasok közül is, a fehérek közül is kivált néhány, és terjedelmes elbeszélés, tekervényes vita kezdődött.Közben mindkét táborból egyre többen hagyták ott a csatateret.Rájöttek, hogy gonosz varázslat fordította őket egymás ellen.A fiatalember végül egyedül maradt.Lova felemelkedett vele a levegőbe és szivárványhídon át visszanyargalt vele a valóságba.Ott találta magát a sakktábla mellett.A fejedelem leánya jókedvűen mondta:
- Matt! Kedves uram, köszönöm a játékot. Ön vesztett.
Lógó orral járkált a fiatalember, és csak az vígasztalta némiképpen, hogy a fejedelem leánya meghívta vacsorára, a vacsoraasztalnál pedig - talán sajnálatból? - a legfinomabb falatokat az ő tányérjára tette.Másnap pedig új sakkjátszmára adott neki lehetőséget.
Igen, de alighogy megérintette az első sakkfigurát, a drágakőszemű futót, az máris felkapta őt és szaladt vele az álomvarázslat birodalmába.Bármily nevetséges is volt, az óriásivá lett futó úgy vitte őt karjaiban, mint egy gyereket.A fiatalember ismét úgy érezte: valahonnét szépséges és titokzatos szempár figyeli.
Megérkeztek.Fekete sakkfigurák gyülekeztek egy nagy vár előtt és lelkesen kiáltották:
- Légy a vezérünk! Csellel bejutunk a várba és elfoglaljuk! Színleljünk barátságot a fehéreknek! Egy rókaarcú emberke ezt a versikét ordítozta: Róka, róka, ravaszság, hazugságnak szabadság! Fülelj, füllents, kiskoma, s úgy győzöl majd, mint soha!
A fiatalember kiugrott a futó karjaiból, kardját magasra tartotta és így kiáltott:
- Soha! Azokra a fehér bástyákra az én vezetésemmel sohasem fogjátok kitűzni az álnok ravaszság zászlaját!
Ebben a pillanatban ezüstös füstté lett a különös álomkép.A sakkfigura karjaiba kapta őt és visszavitte a sakktábla mellé.Ő maga sem hitte el, hogy mindez megtörtént, arra gondolt: álmodta csak a sakktábla mellett.Tehát aludt? Micsoda szégyen! Vagy mégsem aludt?
A fejedelem leánya rámosolygott és feltűnő kedvességgel mondta:
- Sajnálom, de ma is vesztettél! Matt! Viszont ma is elvárlak vacsorára! Feltétlenül legyél ott!
A fiatalember most méginkább lógatta az orrát, mint az előző napon.A fejedelem leánya azonban vacsoránál most is mellette ült, megint az ő tányérjára rakta a legjobb falatokat, gyönyörű kezét időnként az ő kezén pihentette és olyan vídáman beszélgetett vele, hogy a fiatalember kissé megvígasztalódott.Talán még nincs veszve minden, a megígért holnapi sakkjátszmát igenis ő fogja megnyerni, ha törik, ha szakad, ha eső hull, ha hó!
Igen ám, de harmadjára is alig ült le a sakktábla mellé, már nem is ott volt, - hanem egy ostromlott vár fehér királyi tróntermében.Feketeruhás harcosok szegezték kardjukat a legyőzött fehér király és királynő szívének.Amikor őt megpillantották, felordítottak:
- Te légy a királyunk, Nagy Vitéz! Legyen tiéd a kiváltság, hogy kardoddal átdöfhesd a király és a királynő szívét! Az ő napjuk leáldozott, a tiéd feljött! Éljen! Éljen!
A fiatalember úgy érezte: varázsos női szempár kiséri ebben a hihetetlen álomban.Feltartotta kardját és haragosan kiáltott a körülötte karddal hadonászó sokaságra:
- Nem teszem ezt, és ti se merjétek! Esztelen vérontás volna, amit még az sem indokol, ha igazságos ügyért harcoltok!
Ezekre a szavakra ezüstszínű köddé vált minden, majd a köd lassan szertefoszlott és a fiatalember megint ott találta magát a sakktábla mellett.Lehet, hogy eddig is ott volt, csak képzelete játszott vele ilyen furcsa játékot?
A fejedelem leánya áthajolt a sakktábla felett és megcsókolta a fiatalembert:
- Matt! Hát ezt a játszmát is elvesztetted, te kis álruhás királyfi! Ám azért ne búsulj olyan veszettül, mert a sakkban vesztettél ugyan, de a szívek nagyjátszmájában talán mindketten nyertünk.Remélem, ma vacsoránál ugyanolyan bátor leszel, mint varázslatos álmaidban.A kardod, persze, most majd hüvelyében hagyhatod..
A fiatalember - aki valójában tényleg királyfi volt, csak nem szeretett ezzel dicsekedni - felemelte fejét, ránézett a fejedelem leányára és annak csillogó szemeiből mindent megértett.
Lakodalmukkor mindketten hálás pillantást vetettek a bűvös sakk-készletre.A sakkfigurák ekkor felemelkedtek a levegőbe és gyönyörű táncba kezdtek.A fekete király a fehér királynővel táncolt egy kört, a fehér király pedig a fekete királynővel.A két fiatal azonban nemsokára már csak egymás szemét látta és ölelésükben egyesült boldog álom és boldog valóság.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!