Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Crimson
Alkotások száma: 56
Regisztrált: 2006-06-29
Belépett: 2006-09-04
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
-Mese (6)
-Versek (24)
Film / Zene
-Filmkritikák (3)
Képgaléria
-Fotók (22)
Feltöltve: 2006-06-29 09:42:06
Megtekintve: 808
Állatmese
Verselőzet ehhez a részhez (ez a rész valójában hat rész) : Korán reggel ritkán (...) a ringló: Süni megy az erdőn gombok/ a szemei vidám fekete kettő/ tüskéi belőle sok bök fel/ így viszi a főtt tojást az alj-/ -növényzetben fehérlik míg meg-/ -látja a tárva a házat./ Mackó meg a társak benn/ szalonnáznak bort isznak/ és az illatra megy-e oda a süni/ miközben mért van nyitva az ajtó/ jó lenne tojás is hozzá kérdezik/ a többiek pedig a süni már/ bejött mint akit vártak/ tojással a tetején.
(Nyúl) És mikor süni az erdőt mente, nyusziülafűben, felébreszti és gombok a szemei csak látja, hogy az egy másik állat hosszú fülekkel meg fogakkal, de hiába bár a kölcsönös tolerancia a két közt, mert a bökős már menne is odébb fehérrefőtt tojással a tetején, mert sün sün nyúl nyúl nincs is lehetőség az érdemi információcserére hogy milyen az erdő ma reggel és a többi, míg a mesepéldázat el nem indul, mert a mese tanulságos. De ha már mese, a sün hogy szólja és várja a foganatját, Rendicsek, nyúl koma! - és várja illemmel. Szeme mögötte ügyes fülével int, így beszél, Bár komák még nem vagyunk, én is üdvözöllek téged sünnek hívnak, ha rólad van szó, például "Múltkor a sün", vagy ha szólnak neked, "Figyelj csak, sün", úgyhogy sün, de ne akarjál ám holmi magyar népmesével elaltatni, hogy ki a gyorsabb te vagy, de mi az a fehér, főttre kész tojás a hátadon. Akit sünnek hívnak, biggyeszti száját, ha látja, hogy a hosszú fülek mögött villan a nyúlszem, mintha rókaszem volna, ravasz, mert tudja mi ez a belül sárga, csak kóstolgatja. Gomb a szemem, ha megmondom neked, mi ez tojás. Néz erre a nyúl nagyot fülei mögül el mindenfelé a környező erdei növényekre, csak nem komájára nem, majd végül mégis, mint aki nem várt ismerőst vagy nem várt ismeretlent lát, és nem tudja miért, mert megszokta már, hogy a szavak fiatalság bolondság, bolondításra valók, hogy a lényeg kijöjjön arra nem. Bogáncsbökős cserjék közül két nyúlfül az égre mered, szemek kerekednek ijedelemben, vörös róka, szürke nyúl, fehér egér. Látom, már kezded érteni, mi a helyzet egészében nagyjában rá is rímelsz most erre a tojásra amit viszek, mert ezzel járod a szenvedés útját most és ha kész vagy, kész leszel újra szürke nyúl lenni, te egy másik szürke nyúl! --mondta erre a sün. És mikor az erdőt mente, szépenszundikálva tojással a tetején vékony faág tetején látja meg a nyúl ott piheg-ásít-riad-ugrik-botlik, talán ha menekülni kell, akkor látja így a világot, mert látja a tüskés hátat és rajta fehéren fehéren ott van, fekete. Reccs, mondják az ágak, mikor a nyúl zuhan, zizzen sok szidalmazó szó az állat- és növényközösségben, mint a levélhullás, végül puhán ölel az alja, ahogy ott fekszik kiterítve fényesen fehéren, fövenyen sünlátványnak.

(Tigris) Amikor a tigris meglátta a fehér nyulat, ilyet nem látott még soha. Havas nem lehet, nincsen tél, talán lisztes, de nem halott. Biztosan alszik, mert fehér. Hát ilyen a halál a mesében, kérdezi, és nincs ezentúl kit ugrálni, az lehetetlen ami fel nem fogható. Látja, hogy az csak fekszik és mozdulatlan, de mint aki ott sincsen, mert példa nélküli a szó, amit rá mondanak, közeli, mint a bőrt nedvesítő köd. A riadalom megélesít, szőrt emel és ordít nagyot a tigris, mint egy ásító gyerek, hogy a pagony visszaszól többször, és el egészen a süniig tojással a tetején, hogy mi az szólni valakihez, ráismerni a beszédre a mozdulatokra a szőr szagára a fogak állására a betört körmök alatt alvadt piros a belek melege, ami a szavakkal kijut és beszélni próbál a tigris a sünhöz tojásos, hogy mi az a tojás ott rajtad, de hát tudja ő, hogy az csak tojás. Mégis meg kell, hogy tegye a kérdést, mert bármi is történik, hogy megtörtént már valaha, biztos mint a tigris vágtája négy gyorsizmú lábain el, mintha létezne bármi is a pagonyon túl, mintha nem is látott volna se hanyattnyulat, a tojásos sünt csak izommámor bele a bundatépő bokrok közé, bele a vadmorajú vizekbe, gurulva dombról zuhanva szikláról neki éles szeleknek, hogy az elmulasztott szavakra sehol a felelet.

(Bagoly) Nyúl nyúl fehéredésig, tigris tigris az utolsó köréig, bagoly vagyok míg visz a szárnyam az éjszakában, töprengett az éjszakában erős holdfénynél árnyékok a lélegzet előtt. Bagoly égen fáról fára föntről földet nézni mára nem kell több ennél az egy falatnál. És világítanak a süngombok a sötétben, meg a fehér tojás ragyog. Vagyok aki bagoly, éjszaka a hangom csőröm ereje, karmom szorítása, szárnyaim némasága. Kis állatok bennem mind elalhattok, nappalomban felbukkantok, álmaimban majd felfaltok, húsomtól megmérgeződtök, ökölődtök éjszaka kitesztek holdtalan csöndben tépem, szaggatom mind ki mozog. Süntüske, bagolyeufória, uhutransz, a sün beszél fehér tojás minden puhasága, sárgájának minden lágya minden szava madárhang. Érti is a bagoly, mit mondanak neki! Hallja a süniramot a csalitosban, látja is mi kiált a hátán a sünnek, hogy légy ami lennél, hisz az vagyok, de mégis mire föl még mindig egyedül. Társam csak az, kit felfalok. És amit kiszarok, az okozza vesztem, ürülékem a földre eresztem és már érzem is fekete, csőröm csikordul, mert van-e kibe a fény visszafordul. De ma elég csak egy kisállat is a jóllakáshoz, hát még ha tojással a tetején. De mi az. Bagoly repül lehullásig, fészkében a vágyódásig marad száll míg erő, míg húsába a mozgás belenő. Minden alszik, a nappal kél, az uhu visszatér feje szárnysuhogás, karmai közül kihullnak szemei, tolla fakó, füle mélyül, hogy ő bagoly egészül, végül.

(Medve) Aki a mézbe aztán a szájába. Medve segge méhefullánk, nem szerelem csak étvágy, nem a jóllakásért hanem az evésért, az éhezésért. A szerelem, akár a légy: mézre is rászáll, szarra is rászáll. (1). Az elmulasztott érzelem megbüdösödik, idegen humusz, magára hagyott alkotás, mind magára marad akárhogy is. Kiürülnek a bendők, gyomorkorgást hallatnak a házak, a belek szavára a falak könnyesednek, míg a vágy őrület vagy béke. Gyászolatlan hajnala az új napnak, múlt örömök felemlegetése sótalan leves, mézetlen ragadós a légypapírra. Kiáltani a megelégedésre ki merészel látni eleget elégszer ki éri fel ésszel. Csak akinek kevés van belőle, vagy túl sok és ki köztük marad, a pórul járt harmadik belélegzi a bűzt mit e kettő éleszt hogy legyen mitől meghalniuk idő előtt, végleg. Mire mész mire a méz kész, bevégzed mégis kell, nem lesz belőle medvemóka fáról földre földről. Míg meg nem jelent a tüskéstojás mintha fel sem tűnt volna oly szokatlan, váratlan, ijesztő. Eddig nem tudtam hogy ilyet is látok, mondja a bundás barna állat, Na és mi a dolgod errefelé, mondja utána. Talán csak nem temiattad halt meg a nyuszi a tigris és a bagoly, megint folytatja. De igen, a nyúl a tigris és a bagoly elpusztult, de nem te leszel, aki a végére marad, nem bökős, közömbös hangon. A választás a remény sajátja de nincs remény a fáknak minden ága a földre ér, kár minden mondatért ami nem mesél, ki telebeszéli a levegőt bátor szavakkal az égből él az múló haraggal minden mozgás iránt. De ha mézről van szó, megváltozik minden, mi természetes volt most nincsen, csak óvatlan mozdulatok azért, ami folyton kiürül és megtelik mégis, mert megtelik, és úgy telik mint mi ürülést nem tud, míg lesz ürülék. És így tesz egészen az új telésig. Medvehasba mézet, csupa csupor benne szőr ragad és feled minden fehéret, mi tojás. Egészen míg már az arca is benne csurom csupor méz, édes mint a nem tudom milyen a csók. És megjött már itt is van végre, mint akit kértek váratlanul mint a szerelem, mint a csirke a tányérban megmozdol és fosik. A borzalom melankóliája most hirtelen kibomlik. Dráma van a medvénél ami nem kellet volna hogy így legyen, múlhatott volna akár evéssel bánat, emésztéssel harag támad és pukkan és a belsőségek mind ahogy van ki a friss levegőt megtenni erőszakos hittel és dől a medve el a fövényen a sündisznó a fehér tojással előtt, ahogy medvék dőlnek ha dögölnek.

(Malac) A malacok a szemükkel látnak. Az orruk is olyan lesz mikor esznek, hamar megszárad rajtuk a reggeli és oldódik ebéddel, vacsi alatt észrevétlen. A malacok mocskosak, a húsukat is lehet szeretni. És a röfögésük, a szaguk, az ól. De a disznóvágás veszélyes is lehet néha. Hát ilyen ezeknek az élete és nincs kivétel. Most tehát lehessen folytatása a semminek ilyen formán, mert egy malac nem csinál nyarat, mert házi állat.
Medve malac mese. Malac mese most indul. Mire vége, ez az állat nem él már sehogyan sem. Most még úgy veszi a levegőt, hogy semmiről nem tud, ami történni fog, mert akkor már vége is volna. Hogyan szalad majd el például a tigris. Esik a nyúl. És a többiek, utána, előtte. Az egymással vívott játékok öröme, tánc istenekkel a gyomorban egészen a nagy beszarásig. Mert mindjárt ő is összerondítja magát a felismerhetetlenségig olyan lesz mint egy döglött malac, piszkos-mocskos állat. Az ilyen szarból senki nem mos ki senkit, de ha még sünről van szó, akkor meg inkább bennehagy, úgy segítene. De ha rajtad nem lehet mit tenni, üzenhetetlen vagy mint süketek közt a vakolás, vakok között mutogass. Túl nagy számok rettenete a pusztában, elnéptelenedő fák nem is sokára egymásra hasalnak, mert kicsi a rakás, égőáldozat a legyenért mert nincsen, mert ami lesz sincsen még, de már megtörtént. Így találkozott a malac a sünnel és megismerték egymást dacára a fehér tojással a tetején. Mert azokra úgy hat a tudomás mint ha baj ha kár ér. A készületlenségből lesz a kaland, az meg már olyan mint a mese: története van. A történet meg rosszul végződik akárhogy is mondja a malac az ő saját változatát, mit is mondhatna mint a bambi, annyi. Vége mint a világnak ha leszakad az ég mert le. Mert a malacé ő maga, tigrisvágta, nyúlzuhanás, bagolyröpte medveméz, az egész ennyi ki tudja miért, mégis fullad minden szarától csúszik meg a nyelve a nyálán és a fogaiba botlik, csillapul visít minden mi hang volt most néma, malachús a bőr alatt másszák a kukacok és minden falat édesíti az erdei levegőt.

(Együtt) És hogy sorsára a többi hogy jut végül, mindenki tudja ki már sorsát letudta és ki nem, az is sejti régről, hogy a mozgás a csönddel egészül, mikor két sün találkozik. Hideg elől bújnának közel egymás szagához, mert egymagában a sün csak egy tüskés állat, de ha ketten egymásra találnak, már lesz két tüskés állat együtt. De a tüskékkel megbökik egymást és mennek széjjel és fáznak és összebújnának de bök a tüske szét és össze. És a harmadik, minden mese tanulsága, aki a kettőt meglátja és megérti, hogy a béke már nem a régi. Ő itt a lényeg de hiába mert az el nem indult történet is végéhez ér és ki szemlél az maga is játszik két sündisznő egy pár vagy a tojásos másik. Az erdő lakói danolásznak és nincs náluk semmilyen óra ha lemegy a nap nyugovóra, ha jön munkára térnek, tudnak egymásról és félnek ha valaki hiányzik. És a sün hiányzik mint a soha nem értett, soha nem látott. Érkezik a dal és hozza a táncot és a világot pórázra kötik a barátok csak egy percre. Hát nem való ide most semmi bánat, fehér gyász és bökős utálat, ráér az majd utána. Mert indul mind ameddig bírja, mert még befesti arcukat az életnek pírja, mert a vég őket még nem kéri fel, csak az bánkódik aki mesél és meséltetve nincsen, de bánata múlik egyből ahogy a párját kint vagy bent megtalálja csak egy percre is.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!