Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Székács lászló
Alkotások száma: 246
Regisztrált: 2006-07-08
Belépett: 2010-04-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (2)
-Versek (244)
Feltöltve: 2008-11-01 17:33:29
Megtekintve: 599
A szatyor
- Csak az életem. Minden hajnalban a Gyújtónál fejezem be az éjszakai kóválygást. Erőm a csatornákban. Már elgémberedve a hideg lucsoktól csak állok. Állok.

Lassan-lassan belerozsdásodva csak bambán nézem, keresgélem minden hajnalban, már tizenhat éve, hová tűnt és tűnik a Világ. Amit én teremtettem. Körém.
Hol van az öltözőm, a szekrényem, a portásom, a büfésem és mindenki. A ködben. Ott kell, hogy legyenek. Mintha műszaki rajz metszeteket látnék, most is. A-B metszet vagy A-B-C lépcsős metszet és hasonlók. Tűrések. Technológiák. Minden a ködben. Farkaslyuk felé, a salakhányókra kiszórva. Világgá széthordva. Morzsánként, a lom, az élet, a Világ. Én, a hengerész, a művezető. Kollégák. Álmok.


Mereng, mereng. Félbevágott épületek. Mintha. Az emeletek lyuksorok, gerendabelek és asszony, gyerek, a család, nyaralások, néha, és egy csomó baromság. Lyukas fabatka.


- Talán Istennel kéne már beszélnem. Nincs szekrényem, pénzem. Elmenekültem. Jött utánam a szégyen. Munka nélkül, munka nélkül. Vár a munka. Elhittem. Éhség és hideg. Nyirok.
Ott kell pedig lennie. Pedig csattan az ajtaja, csörren a TUTO lakat, amikor a fülét belerántom a szekrény füleibe. Minden nap. Műszak kezdéskor és a végén. Ha lenne szekrényem, dolgozhatnék.


Amikor azt az arlói társát kirúgták, gyorsan lefoglalta a két szekrényét és beleköltözött. Mit tudta ő, hogy egy hónapig dőzsölhet csak két szekrényben. Fekete és fehér öltöző. Ki is röhögték.


- Ott kell, hogy legyen, csak még ködös, szürkébe és feketébe mosott minden. A Világ, amit építettem. Széthordták. A Kék Acéllal szemben volt a főbejárat. Az asszonyhoz, a gyerekhez, a családhoz. A lakáshoz, ruhához, kajához. Néha még üdülőhöz is. Bent volt a Paradicsom. A kohók, a Martin, hengerművek, TMK, raktárak és egy csomó angyal. A fölgáz, a füstök, az olajok, zsírok büdöse. Minden műhelynek, csarnoknak más büdöse volt.
Ott rohadjon. Munka és gyümölcs. Széthordták.

Inkább rágyújtok és tovább, tovább, mert utolérnek. Mindig kérdik ismerősök, ha meglátnak, hová mész. Az asszony, a gyerek, hát nem nézel semmit? Szégyen. Munka. Gyümölcs. Nincs. Nincs. Megrohadt. Hát nem értik? Miért? Miért nem?

Azt hitte, a fiának is építi. Szocbaromság. Baromságok. Brigád. A süketek. Micsoda pojácáskodás volt. Még le is fényképezkedtek és a Brigádnaplóba ragasztották a suta vigyorgásokat. Beírták a hülye vállalásaikat is. Kiváló dolgozó. Szocialista brigád. Kiváló újító. Koszorúzások. Ezek az emlékművei.
Munka nélkül. Elmenekült. Gyáva? Asszony, gyerek. Mit is esznek? Fáznak? Gyötrődik, de legalább ő már nem gond. Mindig itt lyukad ki.


- Istenem, segíts nekik. Kérlek, könyörgök, ne adjon a sors nekik is egy-egy zörgő műanyag szatyrot. Vigyétek! Ennyi a Világotok. Éjjel-nappalotok, ágyatok. Fedél. Hajlék. Hmm.


Az égbolt világosodik. Hideg szél csap le Hangony felől. Köhög. Görcsösen és köpdösnie kell.

Ócska, szutyorgós pipát faragott, fúrt magának. Rágyújtott és elindult a Kék Acél megvert épülete felé. Mint tette ezt sok-sok évig minden nap. Munkába menet közben kicsit büszkén a gyárat nézte végig, ahogy mellette végiggyalogolt.

Egyszer elmesélte neki a nagypapa, hogyan csinálta magának ő a pipáját. Olyan kis csibukféle volt. Úgy-ahogy olyan lett ez is. Fel is mutatta neki az ég felé. Papa, jó lett? Az meg válaszolt, ühüm és rávigyorgott egy felhőből.
Már évekkel ezelőtt csinálta egy kivágott meggyfa gyökeréből. Csikkekből szedi össze a szívnivalót.


- Csíp is, a francba, köpni is kell tőle. Hegyeset. Meg köhögtet. A Papa inkább csak sercintett a tekintély kedvéért ebéd utáni kerti pöfékóráján. Biztos még az öregjétől tanulta el.
Tényleg, a Papa mesélte, fuvaros volt, két lóval. Rengeteget dolgozott. Mesélte, hogy a kohókhoz, és a többi munkahelyre mészkövet, ércet és sokféle egyéb anyagot szállítottak lovaskocsikkal. Sok-sok fuvaros dolgozott régen itt a kohászatban. Biztos munka volt. Amikor ideértek, akkor megálltak. Pihentették pár percig a lovakat, ők meg közben megtömték a pipájukat és rágyújtottak. Azután gyí te és elindultak a gyárkapu felé. A pipányi dohány pedig éppen a kapuig tartott ki. Ezért hívták ezt a helyet azóta Gyújtónak.

Igaz, már ennek sincs semmi értelme. Csak én utánzom őket.
Lassan mindenki elmenekül. Sokan a sírba, sokan be magukba, mások világgá.
Én meg kerengek. Bujkálok.

Istenem, ne haragudj, ha nem engedlek aludni, de ezeket a dolgokat Te nem ismered. Nem jártál itt még sosem, mert ha jártál volna, már elvittél volna magaddal. Adtál volna már rég munkát, és cserébe koszt-kvártélyt, ahogy régen olvastam ilyet.

Képzeld, ez a Világ-szatyrom maximum 20 kilót bír el. Illetve ez van ráírva. Ha tíz kiló az összes cuccom, akkor sok. Mintha egy fogas mászkálna folyton éhesen, folyton lelkét üldözve, hogy az ott ne hagyja.


Nem jönnél le hozzám? Csak néha. Együtt csavarognánk. Mindent elmesélnék. Igaz, titkom már alig.

Itt találkoznánk a Gyújtónál. Azután körbejárjuk a gyárat. Elmegyünk mindenhova. Mindent megmutatok. Hogyan csináltuk a nyersvasat, az acélt, hogyan hengereltünk gerendákat, huzalokat és még sokfélét.
Biztosan élvezed majd. Gyere.

Minden hajnalban itt vagyok világosodásig.
(2008.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!