Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Majuli
Alkotások száma: 68
Regisztrált: 2006-07-12
Belépett: 2012-11-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (41)
-Egyéb prózai alkotások (15)
-Mese (6)
-Elbeszélések (3)
-Versek (1)
-Úti kalandok (1)
Feltöltve: 2006-10-16 18:22:38
Megtekintve: 742
Ilyen a boldogság?
Eszti állt a kapuban és figyelemmel kísérte a távozó fiatalokat. Gyönyörködött bennük, a felhőtlennek tűnő fiatalságukban. A fia és a menye kézenfogva mentek, kis idő múlva egymásra mosolyogtak, és …egy csók lett a folytatás. Majd befordultak a sarkon.
Eszti örült a boldogságuknak. Eszébe jutott a két kis unoka is, és határtalan melegség öntötte el szívét.
Éjjel felriadt álmában. Azt álmodta, hogy a fia egy sötét mocsárból ki akart jutni, segíteni akart neki, de lábai megmerevedtek. Hallotta az unokák hangját: Apu, hol vagy? Attila fia elmerült a mocsárban. Eszti felriadt és tovább jajgatott, ameddig nem tudatosult benne az, hogy az a szörnyűség csak álom volt.

Másnap délben Eszti a papával az asztalnál ült, mikor megszólalt a telefon. A nászasszonya volt: „Sajnálom, Esztikém, de rossz hírem van”. - „Ne ijesztgess már!” - „Nem akarlak, de el kell mondanom neked, mit hallottam. A fiadról van szó. Egy ismerősöm állított meg, hogy…” Eszti szóhoz sem tudott jutni. Csak hallgatott, hallgatta a pletykát a tulajdon fiáról, akit nagy szeretettel nevelt emberiességre, igazmondásra. És a nászasszonya, akinek a lányát úgy szerette, mint a saját gyerekét, most blamálta, szidta a vejét, hogy az egy gazember, és hogy azt beszélik, bizonyítani is tudják, hogy megcsalja a feleségét. Hogy Attila? Nem, ez lehetetlen! Eszti csak annyit mondott: „Ne haragudj, Erzsi, de mindez csak átkozott hazugság. Én jól ismerem a fiam.”

Erzsi nem szerette a vejét, még mindig nem tudott belenyugodni, hogy az a csavargó elcsábította a lányát, el is vette feleségül, hiába tiltakoztak a férjével a házasság ellen. Nem ennek a lakatosnak szánták az érettségizett lányukat, hanem egy intelligens, komoly fiatalembernek, akinek mérnöki diplomája lesz. De a lánynak az a semmirekellő kellett.

Erzsi felhívta a saját húgát: „Tudod, milyen gazember az Attila? Befogadtuk a mi nemesi származású családunkba, és most így hálálja meg. Képzeld, Anita mellett nője van! Ezért maradozott el esténként” – „Ne mond. Anita helyében már rég otthagytam volna azt a nőcsábítót!” Másnap Erzsi elment az ABC-be , ahol a lánya dolgozott. „Mi baj van, anyukám?” – kérdezte Anita. Tudta, hogy az anyja akkor keresi fel, ha szüksége van valamire.
„Hogy vagy, kislányom? Gondterheltnek nézel ki. Csak nincs valami bajod?”- „Semmi, csak egy kicsit fáradt vagyok”. - „Értem, értem. De azért elvárom, hogy anyádnak mond el, ha valami nincs rendben nálatok.” - „Ágika köhögött, de már meggyógyult. Tibike pedig Eszti mamánál van, mert az oviban sok a lázas gyerek, nehogy ő is megbetegedjen. Vasárnap Eszti mamáékhoz vagyunk ebédre meghívva.” - „Megint odamentek? De ma gyere el hozzánk. Attila biztosan nem lesz otthon.” - „ Igen, nem lesz. Most délutános, este 11-re ér haza”. - „Gondolhattam volna”.

Attila hazaért.
- Szia, szívecském, nem alszol még?
- Nem, vártalak.
- Mi újság?
- Anyukám bent volt a boltban. Zaklatott volt, de nem mondta, hogy miért. És nálad mi újság?
- Budapestre küldenek 3 hónapos szakmai tanfolyamra. Úgy gondoltam, először megbeszélem veled.
- Természetesen nagyon fogsz hiányozni, ha csak hétvégeken leszel itthon. De ha szükséges, menj. Én megbízok benned.

Egy hét múlva.
- Anita kislányom, miért nem jöttél el anyádhoz?
- Ne haragudj, de most sok a dolgom. Egyedül vagyok. Attila hétfőtől tanfolyamon van Budapesten.
- Micsoda? Tudtam, hogy az a gazember megcsal. Nagyon jó kifogás számára a tanfolyam!
- Na de hogy mondhatsz ilyet?

Pénteken este Attila hazajött. Az örökösen vidám és mosolygós Anita most komolyabb és hallgatag volt. Attila figyelte nejét. Mindketten inkább a gyerekekkel foglalkoztak. Nem értették egymás viselkedését. Hétfőn reggel szomorúan elbúcsúztak egymástól… És következett mindkettőjük számára egy gyötrelmes hét. Türelmetlenül várták a találkozást. Érezték, hogy beszélgetniük kell, kiönteni egymásnak mindazt, ami a lelkük mélyén volt. Hét év boldog házasság után. Anita tudta, hogy Attilának ő előtte volt egy barátnője, aki nem örült a szakításnak, fel is kereste Attilát párszor, telefonálgatott, vissza akarta a fiút szerezni. De Attila szerelmes volt Anitába, boldog volt vele annak ellenére, hogy Anita szülei kétszínű viselkedésükkel nem egyszer megbántották őt.

Eszti mindenben támogatta a fiatalokat. Apa nélkül nevelte fel fiát. És csak később idősebb korára létesített új párkapcsolatot. Úgy néz ki, hogy élettársa és Attila elfogadták egymást. Az unokák is Papának szólították Pista bácsit. Szerény kis hajlékukban békesség uralkodott, egymás iránti szeretet, megbecsülés. Anita szeretett itt lenni. Otthon egyke volt, megkapta a megfelelő kényeztetést a szülőktől, kislányként szerepelnie kellet a vendégek előtt, pedig nem élvezte, hogy ő a központ. Megkapott mindent, de mégis valami hiányzott. És hogy mi az, akkor tudta meg, mikor Attila családját megismerte. Az igazi szeretet.. Itt nem csak beszéltek róla, hanem Anita is érezte a feléje irányuló igazi szeretetet. Az anyósában, aki egy egyszerű asszony volt, mély érzésű, bölcs gondolkodású személyiséget ismert meg. Meg is szerette.

Eljött a várva várt hétvége. Attila az állomásról sietett haza. Már be akart fordulni az utcájukba, mikor egy csattanást és zajokat hallott. Hátrafordult és látja, hogy a felborult kerékpár mellett fekszik a szomszédasszonyuk. Sietett segíteni. Az asszony alaposan megütötte a bal térdét és vállát. Attila kerékpárra segítette, hazatolta, elbúcsúzott és sietett haza. Számára most nagyon fontos volt a feleségével való találkozás. Nagyon vágyott utána. A szomszédasszony balesetét nem mondta el otthon, eszében sem jutott erről beszélni. De valami megzavarta a nyugodt családi légkört. Náluk volt az anyósa és állandóan olyan témákba kezdett, amit Attila már nagyon unt. Mikor elkezdte kioktatni a vejét arról, milyen hűségesnek kell lenni egy férjnek, és neki, az anyósnak köszönheti Attila, hogy felnevelt számára egy ilyen szép és okos lányt, mint Anita, Attila felindultságában, a kezit-lábát csókolom helyett hűvösen elköszönt, kiment a konyhába és olyat tett, amit nem szokott. Bőven belekortyolt a házi pálinkába, amit vendégeknek tartogattak.. Másnap nem is emlékezett arra, hogyan került ruhástól az ágyba.
„Tudtam én, hogy így lesz!” Ezekkel a szavakkal ment el Anita anyja.

Anita álmatlanul töltötte az éjszakát. Csak hajnalban sikerült elaludnia. Attila korán ébredt és csendesen, hogy ne ébressze fel nejét, kiment az udvarra, akadt ott dolga, annak ellenére, hogy erős fejfájással kellett birkóznia. Anita a gyerekekkel együtt ébredt fel, hozzáfogott reggelit készíteni. Az asztalnál a gyerekeknek is feltűnt, hogy a szülők szokatlanul szótlanok, nem értették, mi történt, nem tapasztaltak még hasonlót. A kisebb vitákhoz már hozzászoktak, azonban ez a csend megbolygatta a kis ártatlan lelküket.

Másnap.
- Szervusz, Erzsikém! De jó, hogy látlak. Képzeld, tegnap kinéztem az ablakon. Na mit látok? A vejed a Macát tolta biciklin haza, átölelte és nagyon szívélyesen búcsúzott is.
- Látod, nem hiába mondtam, hogy ez a gazember tönkreteszi a lányomat. Hát én ezt nem hagyom tovább..

Másnap korán reggel.
- Anitám, én vagyok, édesanyád. Az éjszaka nem aludtam, sokat gondolkodtam. A férjed megcsal. Erre bizonyítékaim vannak. Gyere haza, a gyerekekkel. A szobád még érintetlen. Szedd össze a holmidat, apáddal elmegyünk értetek.

Anita leült, mozdulatlanul ült egy darabig. „Megcsal? Uramisten! Pedig én hittem neki. Azért viselkedik olyan furcsán?” És jöttek, jöttek a hasonló gondolatok, azután sírt és sírt…

Attila is érezte, hogy a neje körül nincs valami rendben az utóbbi időben. A férfi nem ment el az előadásra, inkább a rakparton sétálgatott. Megebédelt és már nem először céltalanul töltötte el a délutánt. Ma összetalálkozott egy ismerőssel. A beszélgetést a sörözőben folytatták. Természetesen a téma: a nők. Milyenek is a nők? Karcsinak nem voltak jó tapasztalatai velük kapcsolatban. A felesége megcsalta, elváltak. Most pedig a barátnője is ezt tette. Attila és Karcsi együtt búslakodtak, azután vigasztalódtak, ahogy tudtak.

„Nem, nem, nem lehet. Anita nem olyan”. Nyugtatta magát Attila. Pénteken hazautazott. Otthon senkit sem talált. Csak egy elszórt cédulát a küszöbön: „Édes kislányom, ma este teherkocsival jövünk érted. Sándor is ma érkezik, ő is segít. Csókol: anyukád.”
Attila megdöbbent. „Anita? Lehetséges ez? A mérnököcske? Ez a szemét elérte a célját! Anita! Anita! Hát ez volt a nagy szerelmed irántam?” Szégyen ide, szégyen oda, Attila zokogott. „Akkor menjen! Ha nem szeret, menjen. Nem leszek öngyilkos”. Az édesanyjához ment. Eszternek furcsa és fájdalmas volt látni, hogy gyermeke vigasztalatlanul zokog. Ő már hallott a pletykákról. Szerette nagyon Anitát is. Nem hitte volna soha eddig, hogy baj lehet a házasságukkal. Most a döbbenet, szomorúság eluralkodott rajta is.

Anita igyekezett elfogadtatni gyerekeivel a kialakult helyzetet. Azok szerették apjukat, látni akarták. Erzsi mama mézes-mázas szavakkal, ajándékokkal harcolt az unokák szeretetéért. Látszólag megvoltak vele. De…, hiányzott a meleg szívű, kevésbé szövegelő Eszti mama, a „hátmasszírja”, a simogatása, ölelése, a mosolya, a meséinek varázslatos világa.

Eltelt néhány hét a történet szereplői számára, álmatlan éjszakákkal, borzalmas lelki fájdalommal. Csak egy őszinte beszélgetés nem jött össze, ami tisztázta volna a félreértéseket.. A környezetük, a pletykák romboló ereje, irigység, ellenszenvek meggátolták, hogy két ember, akik szerették egymást, boldog házasságban éljék életüket.

Erzsi mama elérte célját, az általa kiszemelt jövendőbeli gyakori látogató lett a házában. Attila Budapestre költözött. Fél év múlva megtörtént a válás is. Mikor Eszti kijött a Bíróság épületéből, eszébe jutott az a boldog időszak, mikor gyönyörködhetett a szerelmes fiatalokban, akkor boldog volt ő is. Most mélyen felsóhajtott…
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-03-25 10:00:57
Így igaz, Lola.
2007-03-25 00:15:55
Látod ezért szól úgy a vicc is, hogy az anyós csak akkor jó, ha porhanyós. Az általánosítás pedig néhányunknak fájdalmas.
2007-01-06 22:10:27
Igen, elgondolkodtam ezen. Szerintem tökéletes megoldás a pozitív kimenethez nincs. Váratlan reagálások történhetnek az emberek oldaláról. Ezt megtapasztaltam hasonló esetnél. Köszönöm, hogy ismét itt voltál, m-atreides.
2007-01-06 20:42:10
Valamiért megint elolvastam ezt az írásod, és ismét eszembe jutottak dolgok. Helyes, amit írtál, hogy a kibeszélés, dolgok körbejárása, beleélés lenne a megoldás, de sajna pont ez az, ami manapság a tapintatlan bunkóság körébe van sorolva. Ráadásul ha valaki felveti a kompromisszum lehetőségét, a másik sokszor egyből azt nézi, vajon a javaslat melyiküknek fog inkább kedvezni. Ez meg ugye már nem kompromisszum. Másrészről a nyers őszinteség meg a diplomatikusság nem állnak szember egymással :)
2006-10-24 10:00:19
Igen, ez lenne a megoldás, azonban ehhez kell valamilyen belső intelligencia, tudni túltenni a saját sértődöttségén, tudni beleélni magát a másik helyzetébe. Erre már kiskorban kellene nevelni az embereket.
2006-10-24 00:01:02
A kibeszélés,a történések körbejárása,a kormpromisszumkeresés talán megoldás lenne.
2006-10-20 12:51:38
Mindent meg lehetne beszélni, azonban a beszélgetés különböző okokból elmarad, és így a keserűségek ülepednek. És egyszer felszínre juthatnak erőszakosan, lelkek sérülnek ilyenkor.
2006-10-20 02:59:11
Vannak bizonyos szituációk,amikor mindkét fél tudja,hogy hazudik,de ráhagyja a másikra.Vannak a házasságban félrepélések,és kilengések.Vannak megbocsájtások,szemhunyások sőt közös megegyezéssel való megcsalatások,amiket nem is lehet megcsalatásnak nevezni,hiszen a másik fél tud róla,tudomásul veszi.Sokszor a nyers őszinteség romboló lehet,de a diplomatikus megközelítés a család érdekében a jobb megoldás. Igy nem kell "kevergetni a szószt"
2006-10-19 18:53:28
Talán legfontosabb az, hogy te milyennek tartod magad és milyenek a mércéid, mennyire vagy elégedett magaddal. Helyes is az, hogy nem a helytelen környezeti befolyás határozza meg az életed. Sajnos, a novellám hősei nem mentesültek ettől. Köszönöm, hogy itt jártál.
2006-10-19 12:10:59
Kemény az én ízlésemnek. De nagyon jó bizonyíték arra, hogy a nyers őszinteség milyen célrevezető. Nem mintha olyan idős lennék, de velem még nem esett meg ilyesmi, mert nem szeretem megkavarni a szószt. Mást sem hagyok, hogy kavargassa. Ennek az az ára, hogy páran tapintatlan bunkónak tartanak. Persze ez meg nem az én bajom, hanem az övék. Nekik kell elviselni egy nyers modorú, tapintatlan bunkót :)
2006-10-18 13:01:56
Sajnos az elbeszélés hősei nagyon közel álltak hozzám. Sok a felbomlott házasság. Vagy ez a mostani divat?