Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Majuli
Alkotások száma: 68
Regisztrált: 2006-07-12
Belépett: 2012-11-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (41)
-Egyéb prózai alkotások (15)
-Mese (6)
-Elbeszélések (3)
-Versek (1)
-Úti kalandok (1)
Feltöltve: 2006-11-17 00:25:20
Megtekintve: 540
Depresszió
Egy ABC árúházban.

- Gabika, vigyázz a táskára. Kiszaladok az utcára, veszek RTV-újságot. Ne mozdulj innen, azonnal jövök.
Megáll egy kamion, a sofőr megszólítja Juditot:

- Kislány, megmondanád, hol van a vasútállomás?
- Egyenesen ezen az úton, azután forduljon jobbra.
- Mutasd meg a térképen. Itt a fülkében.
- Itt van, tessék. Jaj, ne csukja be az ajtót, leszállok.
- Nem kell annyira sietned. Gyere velünk.
- Engedjen el! Hová visz? A kisfiam az áruházban van, vár rám!
- Na ne mesélj, te most velünk jössz. Gyuró, fogd le a kisasszonyt. Hiába kiabálsz. Hiába. Velünk jössz.

Elhagyták a várost. Kezd sötétedni.

- Engedjenek el, mit akarnak tőlem?
- Semmi rosszat, kiscica. Ne sivalkodj! Rugdosni? Na megállj! Gyuró, hozd ide a bokorba. Fogd le a kezét, én a lábát... Cseréljünk helyet. Jó húsika! Ugye?..
- Gyuró, szállj fel gyorsan a kamionba, add ide a csajszi táskáját. Itt van, kiscica. Jó voltál. Nesze. (Zsebéből kivesz egy marék gyűrött papírpénzt, a táskába tömi és a táskát a síró, zokogó Judit elé hajítja. A kamion elviharzott.)

Judit kissé rendbeszedi magát és megállít egy személyautót.

- Kérem, vigyen a központba gyorsan, élet-halál kérdése!
- Mi történt, hölgyem? Borzalmasan néz ki!
- Balesetem volt. Siessen. A kisfiam egyedül van.

Az árúházban. Judit a pénztárosnőhőz fordul:

- Kérem, nem látta, hová tünt innen egy 4 éves kisfiú?
- Na végre. Magáé az a szerencsétlen gyerek? Kisírta már a lelkét. Csak azt hajtogatja: Varom anyukámat, nem megyek sehová. Ott van a raktárhelyiségben egy koleganővel.

Otthon.

- Drágám, hol voltatok olyan sokáig? Még vacsora sincs.?!
- Hagyj békén. Nem érzem jól magam. Lefekszem. Foglalkozz a gyerekkel.
- Mi bajod van, Juditkám? Telefonálok az orvosnak.
- Nem kell. Majd holnap elmegyek a rendelőbe. Most veszek be gyógyszert, fáj a fejem.

Éjszaka.

- Anyu, hozzád bújhatok? Nem tudok aludni. Azt gondoltam, hogy elhagytál, és sírtam, sírtam...
- Most itt vagyok kicsim. Ölelj meg. Nem hagylak többet egyedül. Soha, soha...

Városszéli kocsma.

- Ne igyál többet, Marci!
- Hát akkor mit tegyek? A nejemnek nem kellek. Juditnak biztosan más kell. Már hónapok óta nem enged magához. Csak sír és kerülget. Még beszélni sem akar . Mit tegyek? Megbolondulok.
Egy szanatóriumi kertben.Judit és édesanyja egy padon ülnek.

- Juditkám, kislányom! Elhoztam Csabikát. Nagyon akart látni téged. Szólalj meg! Vele sem beszélsz? Édes lányom, Marci is kétségek közt él. Mi történt veled, gyermekem? Édes jó Istenem! Csak az ürességet bámulja! Miért?

Kórház.

- Kedves úram. Már elmagyaráztam önnek, hogy mi mindent megtettünk, hogy megmentsük...Sajnos, a felesége az éjszaka elhunyt. Sok volt a nyugtató és a fájdalomcsillapító...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-12-05 01:03:34
A megbecstelenítés tudata, az a tudat, hogy ezután elveszítette , ami számára érték volt, mint feleség is értéktelennek kezdte érezni magát, ez vezette a betegséghez, és a depressziósok hajlamosak az öngyílkosságra.
2006-12-04 22:26:12
Hogy saját félelmeink ölnének meg? Ezt azért nem tudom így, egy az egyben elfogadni. Szerintem ez sokkal összetettebb dolog.
2006-11-25 23:36:15
Kedves Vendég! Örülök , hogy itt voltál és köszönöm a hozzászólásodat. Üdv., majuli
2006-11-23 08:56:19
Köszönöm a tanácsot, igazad van. Üdv., majuli
2006-11-22 21:52:37
Kedves majuli, szerintem ne szaggasd meg a számozással,mert egyébként jó kis, kerek elbeszélés, jellemző városi életkép, amikor a jóhiszemű emberek nem bóldogulnak az inflálódott emberi értékekkel terhes,globalizálódó, számukra egyre idegenebb környezetben.Üdv.,haver.
2006-11-20 21:31:10
Köszönöm Dawnbird a hozzászólásodat és az értékelést. Egyetértek a véleményeddel a problémával kapcsolatban.
2006-11-20 09:26:00
Nagyon jó írás.Alapvetően a társadalmi"normák" és elvárások a hibásak ezekért az esetekért,mert legtöbben azt mondjuk "mit fognak szólni,ha megtudják?" vagy "hogy nézzek ezek után a szemébe?".A saját félelmeink ölnek meg minket.
2006-11-17 14:24:54
Bogi, köszönöm, hogy elolvastad, értékelted, és velem együtt gondolkodtál e problémán. Üdv., majuli.
2006-11-17 14:22:45
Vannak pszichiáterek, pszichológusok, ilyen segítők, olyan segítők, a figyelmes környezet. És akkor miért van olyan sok öngyílkosság? Nem mindig tudjuk, hogy mi volt az oka egyes cselekményeknek. A társadalmunknak még fel kell nőnie (!), hogy mindenki jól érezze magát!
2006-11-17 14:10:45
Sajnos,sok ilyen tarumát cipelnek az emberek. Van aki fel tudja dolgozni,van aki nem. Judit belepusztult,mert nem fogadta el a férje segítségét és nem tárta fel őszintén a vele megesett tragédiát. Én a pszihiátert is hibáztatom,hogy nem tudta feledtetni és feldolgoztatni vele az esetet. Jó írás.