Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Nestigger
Alkotások száma: 9
Regisztrált: 2006-07-26
Belépett: 2009-09-04
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (9)
Feltöltve: 2006-08-04 00:45:31
Megtekintve: 687
Fekete Hó - Kaland a hegyekben (Harmadik Fejezet)
A fagyhalál küszöbén

Reggel arra ébredt, hogy a folyosó léptek zajától hangos, az ajtaján pedig valaki folyamatosan dörömböl. Lassan kimászott az ágyából, majd az ajtóhoz vonszolta magát, és kinyitotta. Gerard állt előtte, rémült arccal, mintha meghalt volna valaki a közelben…
-Jó reggelt Gerard, finomabban nem lehetett volna? Csak nem meghalt valaki?
-De monsieur… Valaki meghalt – mondta szomorúan. –Kérem kövessen! – mondta, és elindult a folyosón, a még világos kék csíkos pizsamájában lévő Alainnel a nyomában. Mikor Arthur Smith szobájához értek, Gerard megállt előtte. A zsebébe nyúlt, és egy kulcsot halászott elő belőle. A kulcslyukba illesztette, majd elfordította. Az ajtó kinyílt, Alain pedig belépett rajta.
Arthur Smith szobája pont úgy nézett ki, mint Alainé, csak annyi volt a különbség, hogy a fürdőbe vezető ajtó a baloldalon volt, és hogy az ablakok nem a tóra, hanem a panzióba felvezető útra néztek. Alainnek amint belépett az ajtón, Arthurra esett a tekintete, aki csukott szemmel feküdt az ágyában. A bőre fehér volt, karja élettelenül lógott ki a takaróból, és érintette a földet. Alain érezte, hogy testét nemsokára elhagyja minden erő, és hogy összeesik, ha tovább nézi a halott Arthur Smith-t. Az idős urat, akivel az utóbbi napokban nagyon jól el tudott beszélgetni. Hirtelen nagyon szomorúnak érezte magát, de megpróbálta összeszedni minden erejét, és arra koncentrálni, hogy kiderítse, mi ölhette meg a férfit.
-Még senki nem tudja, hogy a monsieur meghalt. Ön az első a vendégek közül…
-Szeretné, ha megnézném, mi okozta a halálát?
-Monsieur, ön a megérkezése utáni első napon, mikor beszélgetni volt alkalmunk, elárulta nekem, hogy valamikor a rendőrségnél dolgozott…
-Igen. Két évvel ezelőtt helyszínelő voltam. Fényképeket készítettem gyilkosságok nyomairól – válaszolt Alain monoton hangon.
-Igen, szeretném, hogy nézze meg, bár elég egyértelmű, hogy mitől halt meg – mondta, és a véres takaróra mutatott.
-Ha tudja, mitől…
–Azért kértem az ön segítségét, monsieur, mert szeretném, ha megerősítené a… Illetve, nem is tudom, hogy szeretném-e! – válaszolta Alainnek, aki ekkor már az ágy mellett állt, óvatosan kikerülve a vértócsát, melynek terjedelme az ágyról lecsöpögő vértől egyre nőtt. A halott arca sértetlen volt. Alain az eredetileg fehér takaróra nézett – melyet most a halott vére festett vörösre – és meglepetten hőkölt hátra. Mikor belépett a szobába, már akkor is látta, hogy véres a takaró, de most valami újat fedezett fel rajta. Olyan új dolgot, mely arra utalt, hogy a lény tegnap bejutott a panzióba.
A takarón egy óriási karom húzott egy csíkot, s vele együtt Mr. Smith mellkasán is. Alain óvatosan megemelte a takarót, és betekintett alá. Az idős férfi pizsamája cafatokban volt, mellkasából mintha még mindig ömlött volna a vér… A vér, furcsa szagot árasztott. Alaint villámcsapásként érte a felismerés, az Arthur Smith mellkasát mélyen szántó karmok mérget vittek annak szervezetébe. Valószínűleg gyorsan ölő mérget, így az idősférfi már nem tudott segítséget kérni…
-Miből gondolta Gerard, hogy valami baj történt Mr. Smith-el? – kérdezte Alain.
-Megkért, hogy öt órakor ébresszem fel.
-Ilyen korán? – kérdezte meglepetten Alain.
-Igen, azt mondta, van egy nagyon fontos elintéznivalója. Az ajtaja zárva volt, és hiába kopogtam be rajta, nem nyitotta ki. Mivel van saját kulcsom a szobákhoz, és mivel a monsieur mondta, hogy mindenképpen ébresszem fel, ezért benyitottam…
-Értem. Most menjen, és hozzon egy zsákot, amibe beletesszük a testet. Remélem, van hely, ahová majd… – Gerard bólintott, majd elhagyta a szobát, magára hagyva Alaint, aki a francia távollétét a szobában való keresésre használta fel.
Hiába beszélt Alain többször is a négy nap alatt – amióta a panzióban lakik – Arthur Smith-szel, de az idős férfi szavaiból egyszer sem sikerült rájönnie, mi is annak a foglalkozása. Az egyetlen dolog, amiben biztos volt, hogy az állatokkal van kapcsolatban, de ennél sokkal többet szeretett volna tudni. Mr. Smith-t Alain kiváló beszélgető partnernek tartotta. Mindig megtalálták a közös témát, és a legtöbb dologban egyet is értettek. Alain mosolyogva gondolt vissza a beszélgetéseikre… Az idős angol úrral jobban el tudott beszélgetni, mint bárki mással! Pedig több mint ötven év volt köztük. Volt. Mikor kimondta gondolatban a szót, hihetetlen fájdalommal töltötte el. Arthur Smith ugyanis már nem él. Csak élt. Egészen addig, amíg meg nem ölte a lény.
Stan tegnap tehát jól látta. A lény tényleg a panzió környékén volt, sőt be is jutott. De ki engedhette be? Ki lehet a lény gazdája? Miközben a halott férfi holmii között kutatott, már azon gondolkozott, hogy miért kellett meghalniuk. Fisher és Turner orvvadászok voltak, eddig rendben, de Mr. Smith? – gondolta tovább Alain – Mi volt Smith foglalkozása?
Egy percen keresztül kutatott a holmii között, de nem talált semmi olyat, ami megadta volna a kérdésére a választ. Végső elkeseredésében Alain még az ágy alá, illetve a szekrény mögé is belesett, de nem talált semmit. Csalódottan lépett a szoba közepére, és tekintett körbe. Igyekezett a szoba minden szegletét átvizsgálni tekintetével, és megtalálni azt a helyet, ahová az idősférfi esetleg olyasmit rejtett, amit másnak nem szívesen mutatna meg. Pár másodpercnyi nézelődés után szeme a halott férfi feje alatt található párnán állapodott meg. Kell lennie valaminek alatta – gondolta Alain, majd az ágyhoz lépett, és a párnával együtt megemelte a férfi fejét. A párna alatt egy vékony, sötét lila borítású füzetet pillantott meg, melyet – nagy örömére – nem ért vér.
Alain amint meglátta a tárgyat, jobb kezével – a ballal a párnát tartotta – benyúlt a párna alá, és elemelte a füzetet. Miután letette a párnát, minden figyelmét a sötét lila füzetre fordította, melynek nem volt címkéje. Bátortalanul lapozta fel az első oldalt, és reménykedett, hogy olyan dolgokat talál benne, amik választ adhatnak néhány kérdésére.
Alain már éppen elkezdte volna olvasni a füzetet, mikor a folyosóról behallatszó zaj, mely Gerard közeledtét jelezte, arra késztette, hogy süllyessze a pizsamájának felső zsebébe. Még tegnap döntött úgy, hogy ezentúl óvakodik bárkinek a gyilkosságokkal kapcsolatban bármit is mutatni, vagy mondani. Egy pillanattal később kinyílt az ajtó, és ott állt előtte a francia egy világosbarna zsákkal a kezében. Alain az ágyhoz lépett, és segített a franciának belehelyezni a holttestet. Miután végeztek a művelettel Gerard felé fordult, majd megkérdezte tőle:
-Hová visszük a holttestet?
-A panzió mellett van egy fészer, ahol a szerszámaimat tárolom. Innen nyílik egy lejárat a föld alá, egy kisebb pincébe – válaszolt Gerard.
-Aha, értem. Akkor elmegyek felöltözni. Két perc! – mondta, majd kilépett a szobából, magára hagyva Gerardot. Amint belépett a szobájába, elővette a zsebéből a füzetet, és az éjjeli szekrényhez lépett. Kihúzta a felső fiókot és ki vett belőle egy könyvet. Kinyitotta, majd belehelyezte a füzetet, és visszatette a fiókba, majd betolta. Ezután hozzálátott az öltözködéshez. Nem telt bele három perc, és már Gerard előtt állt, felöltözve.
Mivel a panzió összes lakója aludt még, ezért észrevétlenül csempészhették ki a holttestet a fészerbe, mely egy kis méretű faépület volt, bádog tetővel, a panzió mellett. Gerard a bejárathoz lépett, majd zsebéből egy rozsdás fém kulcsot vett elő. Miután kinyitotta vele az ajtót, belépett a sötét fészerbe, nyomában Alainnel. A helyiség meglehetősen kicsi volt, négy embernél több aligha férhetett volna meg kényelmesen bent. A fészerben két egymással szemben elhelyezkedő polc állt, mindenféle edényekkel, szerszámokkal a tetejükön, valamint egy munkaasztal, melyen satu, szögek, csavarok, fűrész és sok-sok faforgács volt. A helyiség közepén deszkalapok takarták el a lépcsősort, mely a pincébe vezetett.
Ahogyan Alain haladt egyre lejjebb a lépcsőn, úgy érezte, a hőmérséklet is egyre jobban csökken körülötte. Miután véget ért a lépcső, már nagyon fázott. A helyiségből csak annyit látott, amennyit Gerard zseblámpája megvilágított. Pár hordón, és néhány üres polcon kívül az egész pince üres volt. Óvatosan lépkedtek a jeges-köves talajon, egyre közelebb kerülve a falhoz, melyhez lefektették a holttestet. Alain örült, hogy végre visszamehet a panzióba. Egyfelől azért, mert már alig várta, hogy elolvashassa Arthur Smith írását, másfelől pedig már szeretett volna a jól fűtött, meleg panzióban lenni.
-Most, hogy ezzel végeztünk, mehetünk is… - mondta, majd elindult Gerarddal a lépcső felé. Még félúton sem voltak, mikor a pincébe vezető nyílás felől zajt hallottak. Alain és Gerard egymásra néztek, és megsokszorozva tempójukat közeledtek a lépcső nyílása felé.
-Valaki mászkál a fészerben! – mondta Gerard, majd mikor az ajtóhoz értek, és nem tudták megemelni a deszkalapokat, halkan, remegő hangon szólalt meg. – Azt hiszem, hogy bezártak minket, monsieur.
Ebben Alain sem kételkedett, valamint abban sem, hogy aki befedte a nyílást, meg akarja ölni őket. Különben a deszkán kívül még miért pakolta volna meg a nyílást? Alain és Gerard hiába erőlködött, nem tudták még megmozdítani sem a deszkalapokat.
-Azt hiszem Gerard, valaki nem kedvel minket! – közölte a franciával Alain, miközben azon gondolkodott, hogy meddig bírják ki a pincében, anélkül hogy megfagynának.
-Attól félek, igaza van, monsieur…
-Nincs a pincének más kijárata? – kérdezte Alain, mire Gerard némán megrázta a fejét. – Akkor ezek szerint, ha nem siet valaki a segítségünkre, itt fagyunk meg? – a francia bólintott.
-Az igazság az, monsieur, hogy… – szólt dideregve Gerard – Hogy…
-Hogy? – sürgette Alain a válasszal a franciát.
-Hogy csak akkor találnak ránk itt, ha keresnek is. A vendégek ugye szóba sem jöhetnek, csak Joe és Kate, de a fészert ők sem szokták látogatni, itt csak az én dolgaim vannak – mondta Alainnek. – Aztán a másik dolog, hogy még csak fél hat lesz, még mindenki alszik.
-A személyzet gondolom korábban kel…
-Igen, de nem fognak keresni. Délig biztosan nem…
-Hogy-hogy nem? – kérdezte értetlenül Alain.
-Gyakran előfordul, hogy az időmet az erdőben töltöm, néhány dolgot beszerzek. Ezt Joe és Kate is jól tudja, ezért ilyenkor nem keresnek – mondta szomorú hangon Gerard.
-Azt állítja tehát, hogy nem ritka dolog, hogy reggelenként nem találni?
-De, ritka dolog. Csak nem szokatlan, és épp ezért… – mondta a francia, de a mondatot már nem fejezte be. Feltehetőleg nem volt ereje már beszélni. Csakúgy, mint Alainnek, akin erőt vett a fáradtság, az álmosság. Érezte, hogy már kevésbé fázik, sokkal inkább álmos. Ekkor Gerard felkapcsolta a lámpáját, és Alainre világított, majd lefelé, a pincébe.
-Nagyon vékony kabátja van, monsieur! Ne feküdjön a lépcsőn! Keljen fel, és kövessen, van egy ötletem! – mondta Alainnek, mire az minden erejét összeszedve felkelt a lépcsőről, és elindult a francia után.
-Itt miért nincs világítás? – kérdezte Alain, mikor leértek a lépcsőn.
-Nincs értelme… Csak néha nézek le ide, és akkor elég ez is - mutatott a lámpára, melynek fényével a falon keresett valamit.
-Mi az ötlete Gerard?
-A panzió konyhája pont a pince baloldala alatt van. Úgy emlékszem, hogy a konyhából vezet egy cső, ide le – válaszolt a francia, miközben továbbra is a falat pásztázta a lámpájával. –Sajnos feljutni nem tudunk rajta – mondta fájdalmasan nevetve a francia – De ha esetleg elég hangosan kiabálunk… Áh, meg is van – mondta, és egy öt centi átmérőjű csőhöz lépett, melynek a vége Gerard feje magasságában megszakadt, majd beleordított – JOE!
Miközben Alain erőtlenül a polcoknak dőlt, Gerard fáradhatatlanul kiabált a csövön keresztül, abban a reményben, hogy Joe, az afroamerikai szakács meghallja őket. Tízpercnyi eredménytelen kiáltozás után Gerard feladta. Alain szomorúan tekintett körbe a pincébe, melyet a francia lámpája egyre halványabban világított meg. Lehet, hogy lemerül a lámpa akkumulátora? Itt fognak megfagyni… Először ő, aztán a francia. Azért ő fagy meg elsőként, mert rajta vékonyabb a ruha. Mikor felöltözött, akkor nem gondolt arra, hogy ilyen sokáig lesz hidegben. Mivel nem találta a vastagabb pulóverét, ezért a vékonyabbat vette fel. Nem akarta az idejét a meleg ruhadarab keresésre áldozni, ezáltal Gerardot megváratni…
Alain nem tudta mióta lehet a pincében, de nem is érdekelte. Ki akart jutni, minél előbb. Fáradtan a polcnak dőlve várta a fagyhalált, vagy a megmentőjüket. Gerard előtte lépkedett, megállás nélkül. Látszott rajta, hogy azon töri a fejét, milyen mód van még arra, hogy megmenekülhessenek. A kezében levő lámpa fénye fokozatosan halványult, így Gerard arra az elhatározásra jutott, kikapcsolja. Mielőtt azonban ez megtette volna, még a csőhöz lépett.
-JOE! KATE! VALAKI! – kiáltotta hangosan, egymás után többször is. Pár perccel később megzörrent a lejáratnál valami. Alain és Gerard azonnal elindultak a zaj felé. Mikor odaértek a lejárathoz, Joe Sanders állt előttük, rémült arccal.
-Te jó ég Gerard és Alain! – mondta remegő hangon – Azt hittem, rosszul hallok! Mi tör…
-Majd bent megbeszéljük Joe, rendeld az összes vendéget a hallba! – mondta Gerard ellentmondást nem tűrő hangon. Alain érezte a francián, hogy az megváltozott. Örömmel vette észre a tekintetében az eltökéltséget. Meg akarja találni a gyilkost…
Húsz perc múlva, új ruhában, egy forró tea után Alain ott állt a hallban, Gerard kivételével a panzió összes lakójával. Fáradtan tekintett ki az ablakon. Odakint továbbra is havazott, bár már közel se olyan hevesen, mint tegnap délután. Egy ajtó – melynek túloldalán a személyzet szobáihoz vezető folyosó volt – nyílt ki, és lépett be rajta a hallba Gerard.
-Jó napot kívánok a panzió összes lakójának – kezdte a francia a beszédét. – Elnézésüket kérem, hogy ebéd előtt hívtam össze önöket, de a mondani valóm minden másnál fontosabb.
-Az öregúr hiányzik! Hol van, neki nem szólt senki? – szólalt meg Mrs. Brown.
-Nos igen, ez az első dolog, amiről említést kell, hogy tegyek – válaszolt Gerard, majd nagy levegőt vett. Alain arra gondolt, a francia most talál ki valami választ, de tévedett. – Arthur Smith ma éjjel meghalt. A lény végzett vele – közölte a vendégekkel határozott hangon, és mondataival pont olyan hatást keltve, amilyenre Alain a tegnap esti vacsoránál számított. Röviden összefoglalva mindenki haza akart menni, csak ezt más-más módon tudatták. A Brown házaspár például a szobája felé indult, feltehetőleg pakolni. Azonban Joe útjukat állta, a lépcső előtt, kezében egy Winchester márkájú vadászpuska sötétlett.
-Még nem fejeztem be – mondta félhangosan Gerard, és folytatta – A lény tehát bejutott a panzióba, és végzett egy vendéggel. Na igen ám, de ki engedte be?
-Ezt meg hogy érti? – csattant fel értetlenül Stan – Hát magától talán nem képes…
-Monsieur Holden! – szólt Gerard Alainnek – megosztaná velünk, mi a véleménye a lényről? Önnek velem együtt személyesen volt alkalma látni a lényt, biztos van valami elképzelése arról, mi is lehet ez a bestia… – Alain sejtette, hogy Gerard a véleményét kéri majd, de mégis meglepte, hogy a francia tőle várja, hogy közölje a vendégekkel, szerinte mi lehet a lény valójában. Ugyanakkor azt is tudta, Gerard nem véletlenül választotta őt, hogy nyilatkozzon, hiszen ő volt az, aki a tegnapi kaland mellett, ma is életveszélybe került. A francia bízik benne, hiszen minden gyanú felett áll.
Alain bólintott és tett két lépést előre, majd Gerardtól két méterre megállt, és szembe fordult a vendégekkel. Rémült arcokat látott maga előtt. A vendégek szemmel láthatóan féltek… És most ő arra készül, hogy elmondja, egy gyilkos van közöttük?
-Azt, hogy mi a lény, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy parancsokat teljesít. A gazdájának parancsait.– mondta kissé remegő hangon. Elhatározta magában, akár közöttük van a gyilkos, a lény gazdája, akár nem, mindent elmond a vendégeknek, amit a lény személyével kapcsolatban gondol – Igen, véleményem szerint a lénynek van egy gazdája. Lehet a lény mutáns, robot, vagy bármi más, de van valaki, aki parancsol neki. Ez a valaki, engedte be tegnap a lényt a panzióba, vagy mindenesetre segített abban, hogy megölhesse Mr. Smith-t.
-Ez úgy hangzik, mintha közöttünk lenne valaki a gazda – mondta Juliette.
-Pontosan, mademoiselle – válaszolt Alain helyett Gerard – Van önök között valaki, aki veszélyes a panzió többi vendégére. Ez a vendég ma bezárt engem és Monsieur Holdent a pincébe! Ha Joe nem hallja meg a konyhában a kiáltozásom, akkor most nem lennénk itt önökkel. Szerencsére túléltük ezt is a monsieur-vel. Mivel eddig három haláleset történt, és egy gyilkossági kísérlet, ezért nem engedhetem el önöket – mondta mit sem veszítve határozottságából Gerard, mire a vendégek felhördültek.
-Ezt nem teheti! – fakadt ki Mr. Brown – És mi lesz az ártatlanokkal? Hiszen így könnyedén végezhet a lény bármelyikünkkel… Mégis, hogy akar itt tartani, fegyverekkel?
-Nos, erre több módszerem is van – mondta, és intett egyet Joe-nak, aki egy pillanatra eltűnt a személyzet folyosóján, majd a sajátja mellett még két puskával tért vissza. Gerardhoz lépett, majd átnyújtotta neki – Nos, válaszolva az első kérdésére, nem hagyom, hogy ártatlanok haljanak meg. Ennek céljából Joe, én és Alain Holden – Alain kikerekedett szemekkel bámult a franciára, aki felé nyújtotta a Winchestert – fogjuk védeni az életüket.
-De hát Gerard, én miért? – kérdezte értetlenül Alain, de a férfi tekintete arról árulkodott, jobban teszi, ha elveszi a vadászpuskát.
-Mi hárman vagyunk azok – mondta újra a vendégek felé fordulva – akik minden gyanú felett állnak… Monsieur Brown, kérem nézzen ki az ablakon, és a havazásból rájöhet, még ha akarna sem tudná elhagyni a panziót! Ilyen időjárásban, még ha akarna, akkor sem jutna le a faluba. Öngyilkos meg ne akarjon lenni!
-És mégis körülbelül meddig leszünk kénytelenek az ön vendégszeretetét élvezni Mr. Forgeron? – kérdezte gúnyosan Stan.
-Amíg a hatóságok ide nem érkeznek – válaszolt a francia.
-És az mikor lesz? – kérdezte Natalie.
-Amint eláll a havazás, vagy ha telefonon sikerül elérnem őket – mondta Gerard magabiztosan – Tehát, van egy lény, akiről még nem tudjuk, hogy mi. Aztán itt vannak maguk, a majdnem ártatlan vendégek, akik között ennek a lénynek a gazdája rejtőzik. Végezetül pedig itt vagyunk mi hárman, akik igyekszünk megvédeni önöket a lénytől, és a gazditól… Ugye érthető? Van kérdés? – Alain egyáltalán nem örült, hogy a védelmezők oldalán állhat. Volt egy olyan érzése, hogy a lény és a gazdája következőnek a trióra fog lecsapni. A fegyver azonban megnyugtatta, bár tudta, hogy a lény ellen aligha ér bármit is.
-Én hova tartozom? – szólalt meg egy hang az ebédlő előtt, mire Gerard hátrafordult.
-Oh, Kate! Rólad teljesen megfeledkeztem…
-Azt vettem észre! Szóval? Engem hová sorolsz?
-Hát, nem is tudom – mondta bizonytalanul Gerard. Alain tudta, a francia példát akar mutatni a szobalánnyal, azonban nem mer kockáztatni, fél, hogy Kate Morton felmond.
-Jól van Gerard, ha te nem vagy képes dönteni, akkor majd én – mondta Kate, beleunva a Gerard válaszára való várakozásba – Szeretném, ha rám is úgy tekintenél, mint egy vendégre! – mondta, mire válaszul a francia bólintott, majd a tömeg felé fordult, és mindenkit dolgára engedett, de még hozzátette:
-Nemsokára ebéd! – Alain végigtekintve a tömegen nem látott egyetlen éhes embert sem.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!