Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Kántás Balázs
Alkotások száma: 62
Regisztrált: 2006-08-17
Belépett: 2009-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Versek (37)
Műfordítások
-Dalszövegek (1)
-Versek (20)
Feltöltve: 2006-10-22 23:42:15
Megtekintve: 786
EDGAR ALLEN POE: A Holló (újabb változat)
Egy bús, hideg éji órán hosszan ültem
Gondolkodván
Fejemben nem győztem látni millió
emlék hadát
Könyvhegy felett ülve halkan szinte már
Elbóbiskoltam
Amikor valami koppant, s rájöttem, kint
vendég vár…
„Látogató” – suttogtam én – „s bebocsáttatásra vár…
Csak az lehet, senki más…”

Ó, emlékszem, december volt, hófelhőkkel takart égbolt,
szomorú, mégis oly szép volt
Minden apró hópehely elolvadt szobám
Ablakán
Vártam már a hajnal pírjét, éji bánatom
gyógyírjét
Mert az átkos éj eszembe juttatta
Szép Lenórám…
Őt, kit én úgy szerettem, a bájos,
angyalarcú lányt
Névtelen örökre már…

Szél kapott a függönyökbe, mindegyik lilán
Megrebbent
Testem túlvilági rémség, zord félelem
járta át
Szívem oly sebesen dobbant, úgy éreztem,
Majd szétrobban
„Vendég e késői órán, ki kint ajtóm
Előtt áll…
Kései vendég csupán, ki bebocsátásomra
Vár.
Az lesz csak, és semmi más…”

Összeszedve bátorságom kikiáltottam
Az ajtón
,,Uram, hölgyem, bárki is vagy, lépj be,
Ajtóm nyitva áll…
A megtiszteltetés oly nagy, lépj be hát,
Hisz odakint fagy
Tovább magadat ne kéresd, rajta, bátran
Lépj be hát!
Csak a te hangod hallhattam…” – az ajtó
Már nyitva állt
Kint sötétség, semmi más…

Ott álltam a sötét éjben, csodálkozva
Megremegtem
Lelkemet látomások, félelmek hada
Járta át
A csend megtöretlen maradt, semmibe szálltak a
szavak
Egy nevet ismételt ajkam, ,,Lenóra?” –kérdeztem
halkan
E nevet visszhangozta a kinti, sötét
Némaság
,,Lenóra…” és semmi mást…

Visszamentem a szobába, égetett a
Bánat lángja
Kintről újra zajt hallottam, a szobát nesz
Járta át
,,Valami van az ablakban…” – mondtam magam elé halkan
Bátorságom összeszedvén újra elhagytam
szobám
,,Hadd fejtem meg hát e rejtélyt végre
Valahára már!”
Kint a szél, és semmi más…

Szobám ablakát kinyitván belibbent egy
Éjsötét árny:
Holló röppent a szobámba s Athéné
Szobrára szállt
Mereven ült, megdermedve, két szemével
Végigmérve
Ő volt hát a rejtély nyitja, e furcsa, vén
Gyászmadár
Ő volt hát, ki előbb a halálfélelmet
Hozta rám
Ült és bámult rám csupán…

Megváltoztak bent a dolgok, észrevettem,
Hogy mosolygok
Mélyen elgondolkodtatott e messziről
Jött madár
,,Kit tisztelhetek hát önben, miért keres
E késő éjen?
Mi szél fújta erre önt, bemutatkozhatna
Talán…
Becses nevét, kedves uram, megtudhatnám
Végre hát?”
Felelt a holló: ,,Sohamár.”

Mélyen elcsodálkoztam a furcsa néven,
Elállt szavam
Elmémben millió talány, száz kérdés
Válaszra várt
Megfejteni próbáltam hát furcsa látogatóm
Titkát…
Nem rettentett, inkább csak
Meglepett e látogatás…
Szobromra telepedett egy furcsa, gyászos
szörnymadár
Ilyen névvel: „Sohamár…”

Egy szót tudott, azt suttogta, ismételte,
Mondta, mondta
A sejtelmes sohamár szó léte értelmévé
Vált
Egyetlen szó, egyetlen út, egy hangsor, és
Semmi más…
Halkan megszólaltam: ,,Engem biz nagyon sokan
Elhagytak már
Reggel te is elrepülsz, mint száz reményem tovaszállt…”
Felelt a holló: ,,Sohamár!”

Ő károgott önfeledten, én magamban elmélkedtem
,,Biztosan szomorú ember, kit emészt a bánattenger
Akié e furcsa, gyászos, őrült
Kísértetmadár
Ezért ismétli e zord szót, mivel soha
Meg nem áll
Csőre emiatt folyton e reménytelen
szóra jár:
Soha, soha, sohamár…”

Én még mindig nem rettegtem, magamban
Kissé nevettem
S leültem hát vele szembe egy fotelt
odatolván
Kényelembe helyezkedvén ő csak engem bámult hetykén
Mozdulatlan és hangtalan percekig
Néztük egymást
Feszült csend lett úrrá rajtunk, mindkettőnk
Csak egyre várt…
Nem szólt, s mégis… Sohamár!

Egyre azon gondolkodtam, mit jelent e
Komor mondat
Ő csak egyre nézett… szeme most már
Dermesztővé vált
A homályos lámpafényben csak énrám meredt
Az éjben
Úgy éreztem, átjár a belőle kitörő
Sugár
S újra Őrá emlékeztem, szívem bánat
Járta át…
Nem tér vissza… Sohamár!

Ekkor hirtelen eszméltem, a valóba
visszatértem
Még mindig rám nézett e bizarr, fekete
Gyászszeráf
,,Persze!” – szóltam – így kell legyen, hiszen másként lehetetlen…
Hogy hírt hozz holt Lenórámról, az Úr
Küldött énhozzám!
Mondd, barátom, látom őt még? Van még remény, mondd el hát!”
Felelt a Holló: ,,Sohamár!”

„Jós vagy!” – mondtam - ,,égi hírnök, akár madár légy, vagy ördög!
Tudom, mi másért volnál itt, tudom, híreket
Hoztál!
Felelj végre, gyászos hírnök, bármit mondasz,
Bárki küldött
Tudom, hírt hoztál, felelj hát, visszatér
Szép Lenórám?
Látom őt még majd e létben, szerelme még
Újra vár?”
Felelt a holló: ,,Sohamár!”

,,Persze, hogy is gondolhattam, hisz ő elment, hisz ő meghalt…
Ám te mégis itt vagy, s tudom, valamilyen
Hírt hoztál!
Felelj hát, egy másik létben vár-e
Földöntúli éden
Hol újra átölelhetem hőn szeretett
Lenórám?
Felelj hát, egy új életben látom
Szívem angyalát?
Felelt a Holló: ,,Sohamár!”g5yvju

,,Légy átkozott, sötét angyal!!!” – kiáltottam
Őrült hanggal
,,Kelj útra végre az éjben, te átkozott
Látomás!
Tűnj el vissza, honnan jöttél, bűnhődj, miért
Meggyötörtél!
Hagyj itt engem a sötétben, hadd öljön
Meg a magány!
Tépd ki szívemből véres csőröd, és ne térj
Vissza már!
Felelt a holló: ,,Sohamár!”

És Holló el nem repül, ott ül most is,
ott ül, ott ül
szobromról mereven bámul, rám néz, és csak
egyre vár
Démonként lelkem gyötörve, reményeim összetörve
A homályos lámpafényben rám vetül
a sötét árny
Lelkem csak sötétségben él, kint is csak
örök éj vár
Nem száll tova… Sohamár!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!