Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Pora
Alkotások száma: 22
Regisztrált: 2006-08-29
Belépett: 2008-10-03
Publikált rovatok
Képgaléria
-Festmények (6)
-Rajzok (1)
-Fotók (2)
-Digitális alkotások (3)
Műfordítások
-Dalszövegek (7)
Feltöltve: 2006-11-09 19:27:36
Megtekintve: 549
Opeth: Still Life
OPETH: Még élek/Csendélet



1. A mocsár

A nyár felsóhajt visszatértemre
Tizenötödször, mióta elmentem
Mély ködben fürdik, elhomályosítja utam
Elfojtja az első reggeli sugarakat

Fáradt vagyok – évekkel ezelőtt történhetett,
Csendesen nyugszik elmémben
Felemelkedem vagy elesek, a múltat szipolyozva
Csak rosszabb lesz, ahogy múlik a pillanat.

Koszos és romlott voltam, hitetlen,
Halál-álarccal születtem
Isten keze, rokkant és sovány
Hidegen kényeztet, majd magamra hagyva továbbáll
Ígéretemtől eltántorítva
A tömeg lázadása
Lázzal bélyegzett meg egy hitetlent,
Aki csak istentelen korcs, szenny.

Halvány érintés, a hamuba írva
Nyirkos sár égeti szemem újra
Minden arc elfordul
És mind gúnyosan mosolyog halálomon.

A belém kovácsolt dogmákkal számkivetve
Kiégetten, megvetetten, otthonomból elűzve
Nem kegyelmezett senki sem
A szakadó esőben már semmi se olyan, mint régen.

Ígéretek a hamuban
Senkitől se függök
Forrongva, rosszindulatúan
Minden megremeg, mikor nevemen hívnak
Ha velem tűrsz,
Félni fogsz.

Nincs kegyelem e szemekben
Senkinek se
A ködöt oszlasd el,
Melinda az egyetlen, akiért visszajöttem.

Ő vízcsepp a halotti mágia felett,
Bogáncs a kezemben
Piszkos és tépett, öreg és barna
Tiszta kagyló ártatlansága.

Ébredek a rémképekből
Gyorsan haladok a mocsáron keresztül
Ez az a hely, ahol a vizek kavarognak
És a távolban mi elveszett, ott van.
Ha velem tűrsz,
Félni fogsz.
Sose hagynál el
A sors legyen veled!


2. Istenség sirató

Fosztogató katona
A talajt mocskolva, nyugodtan
Szeretett testvériség elhamvad
Vörös szemek kutatják a tájat
Mindig ugyanaz
Mesterkélt látvány
Magtól induló romlás
A kövezett templomhajóban kézzel vésett halál.

Elrejtem a múlt sebeit
Habár néma siratómon még érezni
Most, mikor minden széthullik
Sápadt kezek segélykiáltása hallatszik

Ravasz mosoly, mérges pillantás mögül
Elfedetlen, ember-csinálta nova
Néma kiáltás, áthatolni nem mer
Tompa sugarak fogják le tested.

A soha nem voltat imádva
Elhozzák magukkal, mit láttak

Zavarodásig kutatom utamat
A lány szemének villanása
Abban a pillanatban tudta

Azt hittem, elmenni nem tudok
Ezen a félelmetes napon
Ahogy elértem az utolsó hajnalt,
Amely már szertefoszlott

Mit törődnek vele, ha maradnék?
Senki se kell tudjon róla
Mit törődnek vele, ha maradnék?
Senki se tudná.

Azt hittem, elmenni nem tudok
Ezen a félelmetes napon
Ahogy elértem az utolsó hajnalt,
Amely már szertefoszlott

Mit törődnek vele, ha maradnék?
Senki se kell tudjon róla
Mit törődnek vele, ha maradnék?
Senki se tudná.

Még tűnődöm – enyhítő nyugalom
Az a merev, kificamult arc
Üres istenarc, engem sirat
Veszett erény, kétségbeesett kéj

Ravasz mosoly, mérges pillantás mögül
Elfedetlen, ember-csinálta nova
Néma kiáltás, áthatolni nem mer
Tompa sugarak fogják le tested.

A soha nem voltat imádva
Elhozzák magukkal, mit láttak

Zavarodásig kutatom utamat
A lány szemének villanása
Abban a pillanatban tudta


3. Beesteledett

Gyere az éjszakába
Itthagyunk mindent,
Messzire,
Gyenge és tönkrement életünktől
Gyere az éjszakába
Amikor a napok végükhöz érnek
Tévúton, elveszve,
Eltűnnek szemünk elől

Miért szomorodtál el?
Láttam, beesteledett félelmeddel.

Gyere az éjszakába
Egyedül vagy
Viseled terhed
Sérülten, mint mi mindnyájan
Gyere az éjszakába
Egyedüli otthonodba
Sose késő, hogy veszteséged
Miatt bánkódj, szenvedj

Miért szomorodtál el?
Láttam, beesteledett félelmeddel.

Miért szomorodtál el?
Láttam, beesteledett félelmeddel.

Gyere az éjszakába
Amikor képes vagy
Tetteidet meg nem történtté tenni
És árva lelkeddel bűnhődni
Ha már itt vagy az éjszakában,
Ahol mindenki józan
Elfelejted szükségeid,
Irányításod a dolgok felett elveszik.


4. Tántorog az újhold

A lámpa fénye melegen tart
Eltévedtem ma éjszaka
Utálkoznak jelenlétemen
Himlő az egészséges és nyugodt szívnek

Hátam mögött megvetnek
Vissza tudnék vágni ígéretemmel
Nyoma sem maradt a tiszteletnek
Időtlen tűz ég szemeikben

Elpusztulnék a jelre,
Lelkem legcsekélyebb érintésére
Romlott próféta testesül meg
Leprásoknak és elveszetteknek

Csepegő bűn
Holtponti elhatározás
Merem már használni, mint eszközt, a halált.
Zajával meglepett,
Az erdőn keresztül jön a reggel

A levelekkel szegélyzett ösvényen haladva
Tetteiket vér mocskolja
Akik látják
A kereszt tanácsát
Megérezték jövetelem,
A dögvészt a levegőben
A nyomort megvetve
Kirohannak a szegények ellen.

Elfordítom arcom,
Sápadtan menekülök a vég fojtásából
A távozásra szánt idő vészesen fogy,
Elmegyek, elvégezetlenül hagyva feladatom.
A lány biztonságban,
Semmi se volt hiába
Megmenekül a fojtó kegyelemtől
És a múlt szorítása elől.


5. Melinda arca

A forgókapunál kedves lányka integet;
Melinda arca sötétlő haja fényében
Öröm nem pislákol szemében
Tűnődő szomorúság helyében

Bűnhődve kimondott, akadozó szavak
Vereség költözik a szobába, halkan
Másnak tett fogadalmat,
Most egymaga maradt

Megadó fájdalom a vidámság mögött
Isten egy szajhája a földre költözött,
Mikor feláldozta tisztaságát-
Az a hamis szerelem az arcán

Még mindig magamnak akarom vissza
Megelégedéssel töltene meg
Remegő sóhajt hallat lelkem,
A napnak vége, az éj közel

Kézen fogtam és így szóltam
„Minden hit örökre eltöröltetett
Érted jöttem vissza, féltettelek
Gyere velem, el innen, messzire”

Végtelenül nézett az éji kezdetbe
Megtörve a rímet, ahogy beszélni kezdett
De összezavarodott az utolsó sornál
„Ígértem, amit ígértem, de a szívem tiéd már.”


6. Nyugodt halál

Téli álmomból visszatérve
A hangok márványként zengenek
Messze tőlem
Minden elmúlt, elment

Ölelésemből kitépve
Fénysugarakban tükröződik Melinda képe
Vörös vonal nyaka körül
Csendben lehullva a földdel egyesül

Fehér arc, elkínzott mosoly
Ez a nyugodt halál
Keserű betegség holdudvara,
Fekete eszménykép hosszadalmas sóhaja

Fehér arc, elkínzott mosoly
Ez a nyugodt halál
Keserű betegség holdudvara,
Fekete eszménykép hosszadalmas sóhaja

Láttam, halványul; üresen néz
Gyönyörű fájdalmában összeszorítja öklét

Felüti fejét a sötétség
A tántorgó homályon át könnyezik
Hatalmat szerez, húsomat követeli
Átható düh, tökéletes harag
Kezeim közt mind meghal
Meleg vértócsákba fulladva.
Lehullok végül gyengén és tépetten
Erőm elhagyott, reszkető a lélegzetem

Jött a Holddal
A csökönyös józanságával
A sorssal körülvéve, elzártan
Szivárgó reménnyel odalenn
Szennybe burkolva, előre jelezve
Holdsütötte árny a falon
Végre eljött, hogy magával vigyen,
Hogy a bűn bugyraiból megmentsen


7. Fehér kötél

Még mindig közeledik, elhagy
Összeszőtt darabok – felkel a nap
Érkezésével megviccel egy újabb
Nap, mely életemért kopogtat

Vézna testemről feloldotta az átkot
Bőröm a talajhoz vágyik, otthonához
Nyirkos levegőt lélegzek, a szavak elvesztek
Így üdvözöl sziszegésével

Kegyelem ez, tudom
Én zártam le a fedőt, beismerem
Neked ártottam és most haldoklom
Hitet találok a gyűlöletben

Fehérbe öltöznek értem
Agyonhajszoltnak, elveszettnek tűnnek
Álmaidba kovácsoltam magam,
Életedben is jelen vagyok

A hóhér szerszámát tartva
Jött el értem

A kötél megkötve
Felmorajlik a tömeg
Bárhol lehetne, de itt lesz végem

Csuklyába fúlt megkönnyebbült sóhaj
Ahogy az első érintés visszatart
És amit utoljára látok, még itt integet
Mögöttem




ŠCopyright: Pora, 2006. november 9.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!