Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Nathanael
Alkotások száma: 22
Regisztrált: 2006-09-23
Belépett: 2018-09-18
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
-Haikuk (3)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Mese (1)
-Versek (12)
Képgaléria
-Makró képek (2)
Feltöltve: 2006-09-23 15:18:43
Megtekintve: 896
Sóhaj
*Évekkel ezelőtt... sosem hittem volna.
Megkaptam a lehetőséget, hogy kiemelkedjek az emberek sokasága közül. Lehajtott fejem felemeltetett és a szemeim melyek eddig csukva voltak, hirtelen egy más világra ébredtek. Egy világra mely itt mozog alattam.
Lenézek a tetőről. Hópelyhek kavarognak, fagyos a szél, marja az arcom. Lent mint apró hangyák nyüzsögnek az emberek. Kerülgetik egymást, körülzsongják az épületeket mint húst a légy.
Fejem átfordítom a másik sarokra, hátha szebb látvány fogad. Tévedtem. Csikorgásokat, süvöltést fütyül felém a szél. Egy kocsi a villanyoszlop körül, felcsavarodva akár egy vattacukor. Ragadósan és szinte lehámozhatatlanul.
Még leérhetnék. Nem tartana semeddig lejutnom és igen... még az életét is megmenthetném, felhatalmaztak rá... évekkel ezelőtt. Csak egy érintés lenne. Fognám míg megérkezik a mentő aztán átadva sorsát más kezébe távoznék csendben.
Lenge szél verdesi bokámhoz a kabátom szélét, amint mozdulatlanul állok, és csak figyelek lefelé. Karjaim keresztbe fonva pihennek, szívverésem is a régi. Figyelek mindent. Ahogy jajveszékelnek, ahogy szirénák lármája hallatszik a távolból. Nem látnak, nem néznek ide fel. Ha fel is néznének csak egy feketeséget látnának, egy rég elhagyatott épület tetején. Nem vesznek észre, mert nem akarom. Nézem a gyűlő tömeget, ahogy megérkezik a szirénás bagázs s fontoskodnak.
Elfordulok a tér felé. A tömeg zúdul tovább a szürke párában, melyet még a hópelyhek sem fehérítenek meg. Figyelek tovább. Egy anya, karjában gyermekével épp át akar kelni az úton.. hmm.. Percekig nézem, meg se mozdul, hisz nem állnak meg a végeláthatatlannak tűnő autósorok. Mérgelődik, nem hallom ugyan… de érzem. Hát legyen...
Csak egy gondolat amit kívánok. Úgy érzem útrakél a decemberi alkonyban. Pillanatokkal később már látom is ahogy megfogan. A kocsisor megáll s átkelnek rajta, utána minden a régi. Egy kicsit még követem szemel merre megy az anya... újabb gondolatot küldök felé, védje az ha már más nem. Észre sem vettem hogy mosolygom. Erre rádöbbenve abba is hagyom. Elindulok egy újabb irányba a tetőn, amerre a naplementét sejtem. Nagyot sóhajtok.
Évekkel ezelőtt... sosem hittem volna.*
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-09-29 20:42:53
Én megértelek... Megértem a tetőn álló alakot. Nekem is van írásom, melyre emlékeztetett a Tiéd eleje. Csak én más irányba vittem el, bár van egy másik, ami viszont ezen a vonalon halad. Jó volt olvasni. Valóban jól tükrözi a valóságot. Jó volt olvasni. Köszönöm!
2006-09-27 16:54:53
:)
Hát.. ha más nem is, de a relativitás igencsak érződik.
Ami másnak közöny, nekem nem az, ami másnak fontos, számomra lehet kevésbé fontosabb. Ettől szép a világ... ettől is. Nem egoizmusnak mondanám egyébként, inkább felelősségnek. Egy döntés felelősségének, amit ha mélyen tovább fűz valaki, az rávilágít jelenlegi világunk problémájára.
Más értékrendet mutat be ez a kis szösszenet, amit vagy elfogad valaki, vagy nem, mindkettő előtt fejet hajtok. :)
2006-09-26 14:06:03
a megfogalmazott érzéseid engem egy néma, kővé dermebt prófétára engednek asszociálni.. te emelted ki önmagad a közösségből, mégsem éltél a természet adta, vagy a megszerzett lehetőségeddel, hogy segíts. ha őrző vagy miért késlekedsz?? miféle egoizmus az , miáltal megtagadod magad a világtól??? tudom a codex-ben is írtad: KÖZÖNY... asszem az erről alkotott véleményünk legalább 669Mtonnát nyom a latban a különbségek terén...