Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: M-atreides
Alkotások száma: 7
Regisztrált: 2006-09-29
Belépett: 2009-08-17
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (7)
Feltöltve: 2006-10-27 12:35:25
Megtekintve: 647
Áldozat
A Pap meggyújtotta az áldozati serpenyőbe halmozott füveket, majd torokhangú kántálással a tüzektől vörös égboltra ordította a hívó-verset. A városból felhangzó fegyvercsörgés, és halálsikolyok adták az aláfestést. Tudta, hogy valószínűleg ez lesz élete utolsó sikeres szertartása, de nem törődött vele. A föld alig fertályórája hatalmasat rengett, mintha az egész mindenség a végóráját élte volna. Egy fényes pont uralta az éjszakákat hetek óta, egyre közeledve. Az elején még nem tudták, mi az.
A vers végére érve a kutya már ott volt előtte. A Pap most is megborzongott, mikor a borjúnyi méretű Őrző-szellem szemébe nézett. Vajon hány csatát látott ez a tekintet? Nemzedékek tucatjai óta használják az erejüket, de szinte semmit sem tudnak róluk. Az Öreg Istenek szerint az Ősök felett aratott győzelem csak velük sikerülhetett. A Pap tudta, ha nincsenek ezek a szellemek, az ember meg sem jelent volna a Földön. A kutyához fordult.
- Őrködj, és védj meg a szertartás ideje alatt! – a tradicionális szöveg furcsán idegenül hangzott, és a Papot balsejtelem kerítette hatalmába. Mikor a kutya mellett megjelent egy fátylas nőalak, balján egy férfival, a Pap tudta, hogy itt és most dől el népének sorsa. Homlokát a földhöz érintve hajolt meg, szavaiból mérhetetlen tisztelet sugárzott.
- Titkok Úrnője! Ekkora megtiszteltetést! Hogy viszonozzam, legfiatalabb leányunokámat a Te szolgálatodba fogom rendelni!
- Nem fogod. – sóhaj volt csupán az istennő hangja. A Pap reszketett a félelemtől, mikor belegondolt, mitől lehet ez. Az istennő gyengül!
A szigetország számos pontján voltak áldozati oltárai a Titkok Úrnőjének, és a fővárosban díszes szentély-együttes hirdette, mennyit köszönhetnek e földek lakói az istennőnek. A szentély már lángolt, nyálkás hüllőfajzatok dúlták fel, s vetettek csóvát a könyvtárába.
Papnői sugallatok és látomások útján kaptak hírt a jövőről. Segítségükkel már két pusztító háborúból is győztesen kerültek ki. Az elsőt még az ország megalapítása után, háromezer éve vívták egy távoli föld lakóival. Azok egy másik világból érkeztek ide, ahol az emberek repülő hajókkal közlekedtek, és a foglyok elmondása alapján olyan gigászi városokban éltek, ahol egész országok népe elfért volna. Ezek a jövevények nem tisztelték a természetet, itt is elkezdtek repülő hajókat építeni, igába hajtották a szeleket és a villámokat, a fegyvereik lángcsóvája szempillantás alatt hamuvá porlasztott egy leviatánt is, a rajta ülő tucatnyi harcossal együtt. A csillagokat fürkészték a jövő után kutatva, és kinevették a Pap népét, mikor istenekről, szellemekről és démonokról beszéltek nekik. Persze csak a bizonyítás miatt nem mutathattak meg nekik egy hívást, esetleg komolyabb idézést, így viszont nem hittek nekik. Két nemzedék alatt olyan gyorsan birtokukba vették a szabad területeket, egészen az északon lévő Égig Érő Hegyekig, hogy kezdett szűk lenni számukra. Szapora fajta voltak, így mikor nem esett több eső, és elfogyott az élelmük, ajánlatot tettek a Pap népének. Cserébe a húsért, és gabonáért, megkímélik az életüket, és maradhatnak a saját kis szigetükön. A Főpapi Tanács nem sokáig habozott a válasszal, három nagy erejű Őrzőt idéztek meg, akik a követek fejével mentek el a jövevények országába. Miután végeztek a vezetőikkel, a fővárost is porig rombolták. Az ezután következő háború megtizedelte a Pap népét, de a másik fél írmagját is kiirtották. A városaikat a földdel tették egyenlővé és sóval behintették, az embereket a démonokkal és a szellemekkel zabáltatták fel. Ezer év múlva már a romok sem álltak az önmagukat oly nagyra tartó idegenek földjén. A második háborút a sivatagi krokodil-emberekkel vívták, akik bölcsekből kevélyekké lettek, s úgy gondolták, az ő isteneik erősebbek, és győzelemre segítik őket. Piramisaik és a homok alá épített tornyaik mélyéről küldték ellenük a hüllőfajzatok és leviatánok hordáit, de az Őrzőkkel ők sem bírtak el. A Papok hite erős volt. A krokodil-emberek pusztulása után a tudásukat őrző tekercseket és kőtáblákat a szigetre szállították, majd a széldémonok segítségével harminc ember magas homokkal borították be a hajdani városokat.
A Pap szomorúan gondolt bele, hogy ez a harmadik háború egyben az utolsó is, ha az istennő igazat szólt. Számíthattak volna erre, mikor a látomásokból sem tudták meg, ki felel a hajók eltűnéséért, a halszerű, két lábon járó kreatúrák rémtetteiért a tengerpartokon. Most már nagyon is jól tudják, hogy az egyik Ős, Dagon ébredt fel az óceán mélyén, ahol időtlen idők óta aludta álmát. Az égbolton hetek óta közelítő tűzgömb bizonyára az ő műve. Ha azok az idők következnek, hol újra az Ősök uralják a világot, az embereknek hosszú időre leáldozott. Talán örökre. A Pap nem tudta megállni, szájából akadozva tört elő a kérdés.
- De… de miért? Nem elég erős a hitünk? Talán nem áldozunk eleget nektek?
- Hű szolga vagy, ezért megbocsátom arcátlanságod. Nem a ti hibátok. A Sors Könyvében ez van megírva. El kell hagynunk ezt a világot, és ez a ti pusztulásotokat jelenti. Ez ellen nem tehetünk, de ne csüggedj. Fajtádnak nem áldozott le végleg, velünk együtt az Ősök is eltűnnek innen.
- Az Ősök? De hiszen pont az ő szörnyeik dúlják most is templomainkat, ölik le népünket!
- Hallgass! Percek múlva vége lesz mindennek! A fénylő csillag, – a Pap felkapta a fejét ennek az említésére - amit hetek óta az égbolton láttatok, már megérkezett. Elhozta a mágia végét, és ezzel együtt a mi időnk végét is. Útra kelünk az univerzumban, de egyszer talán még visszatérünk.
A Pap félve emelte fel a fejét, és az istennő mögötti tenger látványától legszívesebben felordított volna. A víz hegynyi magas hullámokban közeledett, és elnyeléssel fenyegette a szigetet. Az istennő hangja fokozatosan elhalva tovább csengett a pap fülében.
- Bár most csak Atlantisz pusztulását látod, ebből fog kicsírázni az új élet. Az istenek eltűnnek, a Földet pedig az emberek öröklik!
Aztán a várost elmosva a szigetre zúdult az ár.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-11-01 14:14:06
Nagyon érdekes írás.Az Atlantisz történetek mindig érdekeltek. Én is gondolkodtam azon, hogyan is történhetett e földrész pusztulása, ha létezett. Tetszik az írásod stílusa.