Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Zseby
Alkotások száma: 16
Regisztrált: 2006-10-15
Belépett: 2010-10-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (1)
-Novellák (9)
-Versek (1)
Feltöltve: 2006-10-15 10:33:34
Megtekintve: 666
Egyedül
Feküdt. Nem mozdult. Tehetetlenségénél csak a szívében uralkodó fájdalom volt nagyobb.
A szemében megcsillanó fényt nem látta senki. Nem csoda, hisz egy árva lélek sem volt mellette. Egyedül volt, magányosan, mozdulatlanul. Karjait láthatatlan kötelek fűzték a fehér, rácsos ágyhoz. Tekintete fátyolos volt, gondolatai kuszán fonódtak össze, képzelete kénye-kedve szerint játszadozhatott törékeny elméjével. Nem volt ura önmagának. A fájdalom és a félelem egymáson uralkodva akarta elragadni meggyötört lelkét. Remegett. Sápadt arcán megjelentek a láz okozta vörös rózsák, melyeken a lágyan végigfolyó könnycseppek összekeveredtek a homlokáról patakokban csurgó apró, gyöngyszerű verejtékcseppekkel. Egyik pillanatban ernyedten feküdt az ágyban mint valami rongybaba , hogy aztán egy másikban megfeszülhessen a fájdalomtól, mely villámszerűen áramlott végig teste minden porcikáján. Fázott, mégis úgy érezte, mintha máglyán égetnék. A nyitott ablakon keresztül megcsapta arcát a hideg, nyirkos levegő. Szíve szaporán dobogott. Láza egyre feljebb és feljebb szökött, mintha valami láthatatlan erő elől menekült volna. Nem volt ereje gondolkodni. Csak érezni volt képes: az ürességet, a fájdalmat és a végtelen magányt. Az idő mintha nem is létezett volna. A szobában nem voltak színek. Árnyak suhantak végig a fehér függönyön, melyen kívül nem látott mást, hisz nem tudta megmozdítani a fejét. Hangok szűrődtek át a falakon, a nyitott ajtón: a végtelen fájdalom lágy szavai, melyek nem formálódtak mondattá, nem nyertek értelmet, de a gyermek mégis tudta, nagyon jól tudta, hogy mit is jelentenek A téboly kezdett eluralkodni szellemén. Hányinger kerülgette, pedig már napok óta nem evett és nem is ivott. Szédült a fáradtságtól, de nem tudott elaludni, mikor a legnagyobb szüksége lett volna a pihenésre. A gyermekek sírása egyre hangosabbá vált. A végén úgy tűnt, hogy a világ összes fájdalma az övé Majd mikor már úgy gondolta, hogy ennél még a halál is jobb, egy szürke, hosszú vékony tárgy csillant meg a sápadt holdfényben. Érezte, ahogy ereiben végigáramlik a csípős hűvösség. Aztán már nem érzett semmit. Eltűnt a fájdalom, a félelem, a magány, a szoba, az idő múlása… A gyermeksírás is megszűnt létezni. A sötétség ragadta magával, de ez a sötétség más volt, mint addig Olyan volt, mint egy képzeletbeli utazás téren és időn át egy rejtélyes világba, ahol nem volt már fájdalom és félelem, sem magány… egy álom nélküli álom volt csupán.
Egy másik illúzió, ami sokkal elviselhetőbb volt, mint maga az igazi valóság, melyet életnek neveznek
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-08-09 22:17:33
Köszi:)
2007-08-06 16:01:44
BORZALMASAN jó! :-)
2006-11-04 19:43:44
Köszönöm:)
2006-11-04 15:32:24
A kiváncsiság hozott ide. Hogy miért szereti olvasni m-atreides az írásaid? Elolvastam, én is érdekesnek találom a gondolataidat és a novelláidat.