Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Egerészölyv
Alkotások száma: 48
Regisztrált: 2006-10-16
Belépett: 2011-09-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (17)
-Haikuk (1)
-Egyéb prózai alkotások (4)
-Versek (11)
Képgaléria
-Fotók (11)
Feltöltve: 2007-02-12 12:57:32
Megtekintve: 519
Döntések
Egész délután az erdőben bóklásztak, madarakat lestek. Fogták egymás kezét, és végtelenül boldogok voltak. Aztán a fiú egy felröppenő pacsirtára mutatva azt mondta:
- Látod, az a madár olyan, mint te. Pici, bájos és hangja mindig boldogságot önt a szívembe.
A lány egy csókkal jutalmazta a bókot, fentről valaki rájuk kiáltott:
- Kiő! Kiő!
- Egerészölyv. Kedves madaram. Gyors, erős, és szabad. Észveszejtően szépen repül.
- Irigyled? - kérdezte a lány.
- Nagyon!
Elindultak a kis vadászház felé. Ott töltötték a hétvégét, és még két napot. Kirándultak, vad után jártak, uzsonna után egymást átölelve nézték a Napot, ahogy az vöröslő arccal nyugodni tért az öreg tölgyek közé. Az utolsó nap délutánján a lány megkérdezte:
- Hogy döntöttél? Pilóta leszel?
- Igen. A szívem azt súgja, repülnöm kell.
- Szóval nyár végén elmész.
- El. Három évre. Kanadába.
- Tudom. Ott van a kiképzés. És velünk, velünk mi lesz?
- Nézd - és a fiú akkorát sóhajtott, mint a kovácsműhely fújtatója - kölyökkorom óta arról álmodom, hogy úgy szeljem az eget, mint az ölyvek. Ugyanakkor itt vagy Te, akit szeretek jobban az életemnél. Tudod, ha akarsz, velem jöhetsz. De ott vannak a Te álmaid. Nem kívánhatom, hogy feladd őket. - Az álmai és szerelme már korábban birokra keltek a szívéért, és tudta bármelyik is győz, a szív mindenképp veszteni fog valamit. Valakit.

Mire hazaértek a kedvük a régi volt. Megvacsoráztak, a lány bement a szobába, mondván, hogy fáradt. A fiú ült a teraszon, s kérdőn bámulta a sápadt holdat. De az nem mondott választ a lelkében kongó "Miért?"- re. Erre hatalmasat nyújtózott, talán a kétségek fojtogató szíjait feszítette le magáról, végül ennyit mondott:
- Mi döntöttünk, a többit meg bízzuk a jó Istenre!
A szobában a székre dobta ingét, mikor a lány egy pokrócba burkolva elélépett:
- Szeretlek, és azt akarom, hogy tudd, te vagy az első, akiért a szívem így dobogott.
Azzal eleresztette a pokrócot. Fedetlen bájain szégyenlősen kereste helyét a holdvilág, majd a keblein állapodott meg. Ujjaik öntudatlanul fonódtak össze, reszkető ajkaik perzselő csókban váltak egyé, s szenvedélyük lobogó tüze hamu alatt pislogó parázzsá égett az éjszaka palástja alatt.
A nyár aztán hamar elszaladt, és ők könnyes szemmel búcsúztak egymástól a város egyik parkjában. "Isten veled" - mondták, s szavuk úgy koppant, mint a gesztenyék, melyek körülöttük a fákról potyogtak. Aztán elmentek, háttal egymásnak. Nem bírtak már egy úton menni, mert megszakadt volna a szívük.
***
Ősz van, kopognak a gesztenyék. A vár macskaköves utcáin csinos fiatal nő igyekszik a régi iskola felé. Fekete miniszoknyát visel, fölötte kényelmes topot, könnyű őszi kabátot. Ahogy megfogja a kilincset, hirtelen maga előtt látja, mikor még táskával a vállán kényszeredve nyomta le ugyanazt a kilincset. "Ah hétfő!" De most ötéves érettségi találkozóra jött, talán jobban izgul, mint mikor először jött ide. A teremben sokan vannak, talán az egész osztály, de miután a puszikon, köszöntéseken átesett, kétségbeesetten nézett az egyik hátsó pad, egyik üres székére. "Nem jött el! Talán nem is itthon él? Kint maradt Kanadában?" De alig gondolta végig, farmeres, bőrdzsekis fiatalember lépett a terembe. Nem rohant elé, zavaró lett volna a régi osztálytársak kérdezősködése. A fiú is kacsintott felé, pilótadzsekijét széke támlájára terítette. Ez a "jó szokása" nem maradt el. Csak a találkozó végén ment oda hozzá, mikor már hazafelé indult:
- Szia Márti!
- Szia!
- Megvan még az a cukrászda? Tudod...
- Meg.
- Akkor pénteken ötkor a szokott asztalnál. Persze, csak ha ráérsz.
- Azt hiszem igen.
- Akkor pénteken. Ne haragudj, de most rohanok. Szolgálat. Szia!
- Szia! Azzal puszit nyomott a fiú arcára, aki fekete motoron távozott.

Pénteken ott voltak mind a ketten. Először a fiúnak kellett mesélni. Repülésről, Kanadáról. Lányokról azonban nem mesélt.
-...barátnőd van? - kérdezte a lány?
- Volt. Másfél éve halt meg autó balesetben.
- Jaj, ne haragudj!
- Semmi baj. Már kihevertem. Nem tehetsz róla. De te, te boldog vagy?
- Persze!
- Biztos?
- Igen miért?
- Eltelt pár év, s a szád becsaphat, de a szemed nem tud hazudni. - A nő ekkor hosszasan maga elénézett, nyelt egy nagyot, szeme fénye megtörten párássá vált.
- Ismerted a táncpartnerem. Vele élek, de nem házasodtunk össze. Azt hiszem, nem szeret már, talán én sem őt. Élettársa vagyok, Brüsszelben nyertünk egy Európa-bajnoki aranyérmet, és ennyi. Nem kell több neki belőlem.
- Tudom. Az aranyérmet. Láttam tévében. Jól van, sírj, sírj csak...
***
Mind gyakrabban találkoztak a parkban. Szívükben újjáéledt valami, amiről tudták, hogy mi, de nem mertek hinni benne. Egyszer a fiú megkérdezte:
- Egy hét szabadságot kaptam. Kimegyek a házba vadászni. Máté nem tud kijönni. Ha van kedved...
Hogy, hogy nem egy hét múlva ott álltak a vadászház ajtajában. Mint két gyerek. Itt szabad volt csókolni, szabad volt ölelni, szabad volt felhőtlenül szeretni. Ide rejtőztek a világi és a felnőtt gondok elől. Csodás volt az a hét, de a fiú arcán néha komor ráncok redőztek, ha a rádiót hallgatta.
Egy este aztán a cukrászdában a lány különös izgalommal várta fiút, de az nagyon szomorúan érkezett.
- Mi a baj? - kérdezte ijedten a lány.
- El kell mennem. Nem tudom meddig. Nem mondhatom meg hová. Este nézd meg a híradót! Majd rájössz. Parancs. Bocsáss meg!
Azzal elment, támolyogva, mint akit letaglóztak. A lány csak nézett maga elé, majd hazaballagott. Talán dühös volt, de amint elkezdődött a híradó, a főhír után görcsösen sírni kezdett. A tévében csinos nő faarccal mondta:
- A Közel-Keletre tartó, békéért harcoló szövetségnek Magyarország is tagja. Hazánk négy repülővel, és hat pilótával száll harcba a zsarnokság ellen...

Egy év múlva, kisgyermekét ringatva nyitott ajtót. Más lakás volt, mert a régi élettársát elhagyta. Az ajtóban a postás állt, egy csomagot, valamint egy szokatlanul vastag levelet hozott. Mikor a levelet kibontotta önkéntelenül sikoltott fel, tizenkét levélpapír tele volt a fiú girbe-gurba betűivel. A csomagban fényképeket küldött, s egy pár csodaszép fülbevalót.Most írt, mert csak most írhatott. Elmesélte, mint élnek ott a bázison, írt az ottani világról, az emberekről. Egy helyen azonban a kék tinta helyett feketével írt sorok álltak:
Három bajtársam veszett oda a harcokban. Egyikük a kísérőm volt, velem egyidős. A többiek 32 illetve 36 évesek, családosok. Pokoli érzés arra az ágyra nézni, ahol tegnap még jóízűt nevettek"
A levél végén a lány választ kapott a lelkében tomboló kérdésre:
Győztünk, de az új egységre még fél éves békefenntartói feladat vár. Aztán hazarepülünk. Hiányzol, nagyon. Kérlek, írj vissza, megadom a címet"
A lány keblére szorítva a levelet dőlt el a kanapén, és sírt. Könnyeiben ott volt a viszontlátás várakozó reménysége, ugyanakkor a félelem, és a kétségbeesés tövise, melyek észrevétlenül vernek gyökeret az emberi szívekben, de lassan hegedő sevbet ejtenek.
Aztán tollat ragadott, és írt, csak írt. Majd fényképet küldött a kisgyerekről, a kép hátuljára ezt írta:
"Ő itt a kisfiunk. Édesapád után neveztem el. Emlékszel, a vadászházban..." A lány a fiú tanácsára beszélt egy ezredessel, aki a fiú barátja. Elérte, hogy ott lehessen, amikor a gépek leszállnak a magyar betonra.
Azon a jeles napon egy szobában várt, a többi pilóta családtagjaival beszélgetett. A szobából ajtó nyílt egy teraszra, mely a kifutópályára nézett. Egyszer csak egetverő dörgés. Négy gép húz el a reptér felett. Itt vannak. Mindenki a teraszra fut. Csak láthatnák már őket. Aztán egymás után földet érnek a gépek. Nagyon furcsák, így sivatagi álcafestékkel. A pilótákért dzsip gurul a beton mellé, azok vidáman integetnek a teraszon állóknak. Aztán végre nyílik az ajtó, és belépnek. Ölelések, csókok, ilyenkor mindenkinek megszűnik egy kicsit a világ. Hisz hazajött, él és jól van! Hazajött!!!
- Jól vagytok? Úgy hiányoztatok. - ezek voltak a fiú első szavai.
- Jól! Gyere, menjünk haza!
- Képzeld! - mondta a lány a kocsiban. - mindig azzal a makettel játszik, amit tőled kaptam.
- Szerencsés vagyok. Láthatom, hogy nő fel, közben foghatom az édesanyja kezét. Soha nem akarlak elveszíteni titeket. - s párás szemmel nézett ki az ablakon, a suhanó fák között azok arcát látta, akik soha nem tértek haza a családjukhoz.
***
Nemsokára leszerelt. Elege lett a katonáskodásból. Ő repülni akart. Csak repülni. Egyik barátja vitorlázó-repülő klubjánál kapott állást, mint oktató. Fiatal sasfiókokat tanított, hogy bontogassák a szárnyaikat. Spórolt pénzéből vett egy parasztházat, jókora földet, s lovakat tenyésztett. Ha megfáradt, kiköltözött néhány napra a vadászházba, feleségével járta az erdőt. Az évek elszálltak, s egy napon a fiú szülei elé állt:
- Anya, apa! Pilóta akarok lenni!
- Hiszen akkor repülsz a klubban, amikor akarsz, fiam.
- Tudom. De apa, én vadászpilóta akarok lenni. Igazán repülni. Gyorsan, veszélyesen.
- Emlékszel? Amiről meséltem. A háborúra is?
- Igen! És megértettem, és így is akarom.
- Akkor mehetsz.
Feleségével ült a kanapén, régi képeket nézegettek. Egyszer csak az asszony megkérdezte:
- Biztos, biztos, hogy engednünk kellene? Jó ez így?
- Csak a saját szíve képes megmutatni, hogy merre vezet a útja.
- És, ha téved?
A férfi magához ölelte feleségét, nagyot sóhajtott, majd így szólt:
- Ő döntött. A többit meg bízzuk a jó Istenre!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-11-09 15:42:26
Lenyűgöző. Mást nem is tudok rá írni. Nagyon eltaláltad az élet különös játékát.
2007-04-23 21:25:32
Kedves Csavardi!

Elméletben lehet, hogy igazad van, de az Élet nem kifejezetten ezt mutatja. tapasztalat.
2007-02-14 16:28:03
Mnidkét kritika igaz, igazából annyit próbáltam mondani vele: A sors, vagy Isten útjai kifürkészhetetlenek. És mindenki járja a saját útját...
2007-02-14 14:31:30
Csak azt nem értem, hogy a három kanadai év miatt miért kellett megszakítaniuk a szerelmüket, ha egyszer annyira szerették egymást... Az, hogy az ember ilyen helyzetben is kitart a társa mellett, nekem olyan egyértelmű, mint folt a pap gatyáján.