Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Endymion
Alkotások száma: 175
Regisztrált: 2007-02-19
Belépett: 2011-12-29
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (10)
-Novellák (8)
-Haikuk (57)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Dalszövegek (5)
-Elbeszélések (1)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (83)
Feltöltve: 2007-04-30 21:43:54
Megtekintve: 674
Mese Eminek
Töhötöm, a sirály a tengerparton sétálgatott a jó langyos napsütötte homokban, miközben lábacskáját körülölelték a hullámok.
Két kis gombszemével vidáman nézelődött, örült a lemenő Nap melegének, a halaknak, amiket aznap fogott s azoknak a kenyérdarabkáknak, melyeket az emberek dobáltak neki a hajókról.
Régi barátja volt Okker kutya, aki az egyik halászkunyhó mellett lakott.
Sokszor figyelték közösen a látóhatáron felbukkanó vagy épp eltűnő
sárga - piros korongot, a felhőket, a madarakat; hallgatták a sziklákon
megtörő hullámok zaját, nézték a sokféle hajót.
Egy nap az eső vigasztalhatatlanul esett. Mindenki behúzódott a kis
vackába s ki nem dugva az orrát figyelte, hogy az eső mint karcolja az ablaküveget vagy ahogy az ezüst cseppek a tetőről folynak alá. Töhötöm
is igyekezett behúzódni egy barlang védelmébe. A vihar hirtelen csapott le, így ázott tollacskáit szárítgatta és szedegette ki a pihéket.
Az eső amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is állt, ám a levegő érezhetően hűvösebb lett. Töhötöm kíváncsian kandikált ki lakhelye nyílásából majd kiröppent. Tett egy nagy kört, így szívta be a sós - pára-
telt levegőt.
Elhatározta, hogy meglátogatja barátját és kecses szárcsapásokkal arra
vette az irányt. Okker kutya már várta.
-Képzeld, itt voltak! - mondta izgatottan.
-Kik voltak itt?
-Hát a mumbucok?
-A micsodák?
-A mumbucok. Te még sohasem hallottál a mumbucokról?
-Hát... az igazat megvallva nem sokat.
-Nekem a nagyapám mesélt róluk, aki szintén az Ő öregapjától hallott felőlük.
-És mik ezek a ő mumbucok?
-Menjünk el Ribizli tábornokhoz. Ő többet tud róluk, elmondja majd.
Ő ugyanis labdaügyi miniszter volt, és sok mindenkit ismer.
-Labdaügyi miniszter? - kérdezte Töhötöm meglepődve.
-Persze. Tudod hányféle labdát gyártanak a gyerekeknek? Katicás,
földgömb alakú, mackós, piros, sárga, kék, zöld, kicsi, nagy - ez
nem megy csak úgy, ez mind hozzátartozott.
-Aha. - válaszolta Töhötöm és elindultak. - Valamit viszont nem értek.
Ha Ő tábornok volt, hogy lett labdaügyi miniszter? És miért pont Ribizli a neve?
-A szép kerek termete miatt. Ami nagyon sokáig bántotta, aztán rájött,
hogy a tövisek és tüskék semmit nem használnak. S nagyon szereti a gyerekeket is. Namármost: melyik az a játék, amelyik a leginkább ha-
sonlít a piros bogyóra? Hát a labda!
Így lett Ő eleinte labdaügyi felelős a Sport- és Játékminisztériumban,
majd labdaügyi miniszter.
-Értem.
Közben elhagyták a hullámvert sziklákat, korallzátonyokat, elmentek tengeri csillagok és sünök mellett, amelyeket a víz sodort a partra.
Bár igyekezniük kellett, mégis jónéhányat visszadobtak a tengerbe, had éljenek tovább . Így érkeztek el a tábornok házához, aki szívéje-
sen fogadta őket.
-Foglaljatok helyet - mondta - és meséljétek el, mi járatban vagytok?
De előbb készítek valami harapnivalót vagy innátok valamit?
Okker kutya és Töhötöm a sirály egymásra nézett. Jó lenne valamit enni, de sietni kell, enni pedig nem jó kapkodva, ezért inkább megvárták, míg Ribizli bácsi előveszi a poharakat , a finom házi málnaszörpöt és elmondták jövetelük célját.
-Szóval a mumbucokat keresitek? - kérdezte a tábornok. - Hát ez kemény dió. Félénkek, elbújnak...
-Miért? - kérdezte a kutyus meglepődve.
-Azért, mert kicsik, kevesen vannak s mégis sokan azt hiszik félni kell tőlük. Mivel a sötétet kedvelik némelyek azt gondolják, ilyenkor támadnak, harapnak...
-És tényleg támadnak? - kottyantott közbe a sirály.
- Nem. Ők a holdfényt szeretik.
-A holdfényt?
-A holdfényt. Kiülnek a háztetőkre, sziklákra vagy várromokra és a Hold sápadt sugaraival laknak jól.
-Ahogy a növények a Napocska melegével? - kérdezte Töhötöm.
-Igen, pontosan úgy. Csak nekik az túl erős, szétdurrannának. S könnyen észre is vehetnék őket.
-De hát én most láttam őket! - vetette közbe Okker kutyus.
-Ritka alkalom. Az esőt is nagyon szeretik, különösen az utána
érezhető friss, párás levegőt. Ilyenkor a Nap sem süt még olyan erősen, előmerészkednek rejtekhelyeikről egy rövid időre. De csak
amíg felhős az ég. Ilyenkor nézegetik a fűszálakon, leveleken megjelent vízcsepp - gyémántokat, amelyek a szivárvány minden színében pompáznak. A szivárványt egyébként rendkívül kedvelik.
- Miért? Azzal is táplálkoznak?
Nekik ez olyan, mint gyerekeknek a süti vagy csoki. Csak ők belülről kivirulnak tőle. A mumbuc, ha szomorú, utána olyan mosolygós lesz -pedig ritkán szokott szomorú lenni - ragyog.
A sirály kikukkantott az ablakon.
A Nap vérvörös korongja lassan vándorútra indult a hegyek mögé, átadva helyét estéli barátjának, a Holdnak.
-Indulnunk kellene - mondta Okker kutyának, aki helyeslőleg bólintott.
Megköszönték Ribizli bácsinak a vendéglátást és útnak eredtek. Az öreg tábornok elmagyarázta, merre induljanak:
-Menjetek el a szomorú almafához, ott áll egy tisztáson. Ő majd útbaigazít benneteket.
-Mitől (lehet) szomorú egy almafa?
-Induljatok, ezt majd elmondja Ő maga. Csak siessetek, mert nem sok időtök van. Felhős az ég s a tisztáshoz is el kell jutni, onnan pedig a mumbucokhoz. Járjatok szerencsével!
Elbúcsúztak, megköszönték a segítséget és sietve nekieredtek. Az alma
fát hamar megtalálták. Egy út mellett állt, távol a házaktól és lógatta az
ágait, melyeken ringott a sok finom gyümölcs.
-Szervusz Almafa! - köszöntek rá.
-Szervusztok, Ti kik vagytok? - válaszolt a fa barátságos hangon. Elmondták hát, hogy kik ők és mi járatban vannak. Az almafa útbaigazította őket. Töhötöm nem bírta ki s megkérdezte: Mondd,
kedves Almafa, miért lógatod az orrod pontosabban az ágad? Akinek ilyen szép almái vannak...
Okker kutya ránézett Töhötömre, ám a fa felsóhajtott és válaszolt.
-Hát ez az. Örömmel adnám bárkinek a gyümölcsöm, de nemigenfigyelnek rám. Néha - néha kirándulók járnak erre, akik szakítanak néhány szemet dehát a mai gyerekek inkább csokit majszolgatnak
vagy chips-et rágcsálnak. Én meg csak nézek utánuk szomorúan.
-És... vihetnénk akkor mi is magunkkal almát? Szóval nekünk is adnál?
-Persze. Nekem ez a legnagyobb öröm. Egész évben arra készülök,
hogy (a) rügyek fejlődjenek, majd virág végül gömb lógjon az ágaimon.
Amikor valaki jóízűen beleharap egy almába, annyira boldog vagyok
akár a többi testvérem, a körte- vagy cseresznyefa.
A két vándor egymásra nézett s alaposan megtömték iszákjukat az
ízletes csemegével. Ahogy ettek s pakoltak a tarisznyába úgy lett a fa
mind vidámabb és vidámabb.
- Köszönöm (a segítségetek)- mondta - Olyan jó, hogy itt voltatok, de most már iparkodjatok. Mellettem van egy ösvény, amely mellet egy forrás csörgedez. A forrás mögött nemsokkal találkozhattok azokkal,
akiket kerestek.
Megköszönték az útbaigazítást és sietve nekiindultak. Hamar beértek a sűrűbe, ahol Töhötöm szíve mitagadás a torkában dobogott. Megszokta a napfényt, a tengerpartot ahol hatalmas területen mindent lát, barátja a szél, érzi a víz szagát; itt pedig minden ismeretlen, sötét... Furcsa, idegen zajok riasztják, valami megvillan egy bokorban...
Okker kutya mintha megérezte volna barátja félelmét bátorítólag kettőt vakkantott és megszólította:
-Mitől félsz, Töhötöm? Itt vagyok melletted, nem vagy egyedül...
-Jó, de olyan pici vagyok - ismerte be félénkségét a madár. - Meg a mumbucok is... Mi van, ha mégsem csak a holdfény kell nékik?
-Ne félj, az igaz barátok nem hagyják cserben egymást. Most is bíz-
hatsz bennem, ahogy eddig is számíthattál rám.
-Te is -mondta Töhötöm, s örült, hogy van valaki aki nem csupán elkísérte erre az útra, de akkor is vele van, amikor úgy érezte, egyedül áll a sötétlő rengetegben.
Már nem is tűnt olyan fenyegetőnek a fák suhogása, s hogy feljött a Hold a fura árnyak is átalakultak; egyszerű ággá vagy gyökérré változtak vissza.
Hamarosan meghallották a patak csobogását s néhány lépés után feltűnt a tisztás a forrással.
Itt a kutyus is lassabban lépegetett már csak azért is, mert a tisztás
tele volt szeméttel: eldobált üvegek, műanyag palackok, konzervdobozok, nylonzacskók, papírok, fóliák csúfították el a forrás környékét.
-Segítsetek! - hallottak ekkor egy halkan csengő hangocskát.
Töhötöm és Okker kutyus meglepődve néztek össze. Nem látták a hang
gazdáját s hiába tekintgettek jobbra - balra, a fák árnyékában sem tudtak senkit észrevenni.
-Ki vagy és mit segítsünk? - kérdezte a kutyus miközben nézelődött.
-Én szólok hozzátok, a patak. Telve a medrem és a forrásom szeméttel; tisztítsatok ki, hogy levegőt kapjak.
-Jó - válaszolta gyorsan a kutyus.
-De a mumbucok - súgta neki Töhötöm.
A csermely újra megszólalt: Tudom, kit kerestek s nemsokára találkozhattok velük.
Gyorsan munkához láttak, fürgén hordták el a sok eldobált lim - lomot,
amit a kirándulók a forrásban 'felejtettek': a mosószeres-, üdítőitalos flakonok végre oda kerültek, ahova valók: a szemetesbe.
-Köszönöm! - mondta a forrás s furcsa módon most sokkal tisztábban csengett a hangja...
A hátam mögött van egy szikla. Ott várjatok s hamarosan jönnek a mumbucok.
-Honnét tudod? - kérdezte a sirály.
-Nézz fel az égre! Holdtölte lesz.
Valóban, a felhők mögül egyszercsak előbukkant a Hold, ezüstfénnyel hintve az erdő s rét zöldjét s a patak vizén is új csillámok kezdtek játékba. A madárdal is elcsitult, néhány kóbor denevér húzott el arra
s baglyok indultak vadászni. A két barát feszülten figyelt a mindent körülvevő, mind nagyobb és nagyobb csendben...
- Figyelj csak! Valami furcsa neszt hallottam! - bökte finoman oldalba barátját a madár.
- Hol? - emelte fel a fejét a kutya beleszagolva a levegőbe.
- Szerintem a bokrok irányából jött a hang.
Csakugyan, a tisztás szélén, ahol a nagy bokrok nőnek, a lapulevelek mellett tenyérnyi lények jelentek meg, óvatosan közelítve a forráshoz.
A vezetőjük egyszerre megállt, épp ott ahol a holdvilág fénye s az éj árnya összeér.
- Kik vagytok ott a sziklán? - kérdezte a vezető mumbuc.
- Én Okker kutya vagyok, Ő pedig a barátom Töhötöm, a sirály.
- S mit kerestek itt?
- Titeket.
A válasz meglephette a lényecskét, mert kis idő múlva folytatta.
- Miért? Mit akartok tőlünk?
- Semmit, csupán látni szerettünk volna titeket.
- Nem vagyunk látnivalók - mordult rá egy hang már amennyire egy ekkora lény hangját mordulásnak lehet nevezni.
- Bocsássatok meg! - mondta az első hang - Nem szoktunk ennyire mogorvák lenni. De okunk van félni. Maroknyian vagyunk s országunk is tenyérnyire zsugorodott...
- Mi történt veletek?
- Békében éltünk s igyekszünk, hogy ez így is maradjon. Amióta azonban megjelentek az emberek minden megváltozott.
Elfelejtették, mit jelent madárdalt hallgatni az erdőben. Nem tudják mit
jelent örülni a másik ember örömének vagy szomorkodni a bánatánál.
nézzétek meg, zajba öltöznek, hogy ne kelljen senki másra odafigyelni.
A legszebb ölelések is vulkánkitörés-szerű haraggá változnak...
- Ha nem vigyáznak - szólt közbe Töhötöm.
- Ha nem vigyáznak - ismert el a mumbuc. - De vigyáznak? Az emberek féltik az autójukat, lakásukat, értékeiket - és egymás lelkét?
Nézzetek körül, mit csináltak az erdőből, a tengerből...?
Mi szeretnénk továbbra is barátságban élni a fákkal, bokrokkal, madarak
kal. Ezért húzódtunk hát vissza oda, ahol még szabadon élhetünk s bújunk elő olyankor, ha végre csend van....
- S ezért kerestétek most fel ezt a tisztást is, ugye?
- Igen.
- Menjünk! - mondta Töhötöm Okker kutyának. Rád vár a gazdád, rám a tenger.
Elköszöntek, s a csillagfényes éj alatt útnak indultak.

2002. VI. - 2004. VII. 21
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-05-01 07:50:02
Ismét szívesen olvastam a mesédet a szép természeti képekkel. Különös világ, hol mumbucok, labdaügyi miniszter is van. A természeti szépség megőrzésére tanít a hasonló mű, a szeretetre, egymás megbecsülésére. Aranyosak a kis állatfigurák.