Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Endymion
Alkotások száma: 175
Regisztrált: 2007-02-19
Belépett: 2011-12-29
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (10)
-Novellák (8)
-Haikuk (57)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Dalszövegek (5)
-Elbeszélések (1)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (83)
Feltöltve: 2007-05-02 13:35:28
Megtekintve: 549
"Amikor utolsót lüktet a szenvedély..."
"Orszáczky lép a mikrofon elé. Lehorgasztott fejjel félig énekelve, félig beszélve-kiáltja: OH, JE. Két rövid ritmust koppant le a dob majd a sűrű cintányérzúgás közben
mégegyszer megszólal az összes hangszer". (Kőbányai János)

Ez az a pillanat, amikor igazán időn és téren kívül érzed - és érezheted magad, tested
indaként fogják át a hangok, dallamok, harmóniák.
A basszus puha meleg dörmögése felold és kikapcsol: nyugtat. Aztán jön egy fürge kis dob,
ott szaladgál nyughatatlan ritmusaival körülötted. A hegedű magában nézelődik vagy egy harmonikával harmonizál, hangjaival összebújnak, közösen éreznek. És mindent betölt,
lassan ereidben is zene folyik, feloldódsz - felolvadsz a környezetedben, magad is harmóniává válsz. a gondok ajtón kívül rekesztődnek - eltűnnek, a MOST önkényesen
kikapcsol, a hangszerek lesimogatják bajaid. És az a valaki ott elöl, aki a közösségi sámán szerepét tölti be - kimondja - kiénekli minden örömöd-bajod: a lelked.
Pillanatokra - időtlen a mindenség - az ember eltűnik a zenében: hol az egyik, hol a másik dallam viszi magával, mintha csak vízben lebegne.
Orgona búg, versenyt fut a gitárral szinte cicázik vele, hogy aztán visszatérjen az alaptémához. És a dallam újra betölt mindent. Eltűnik a ki vagy - honnan jössz - hova mész, ugyanaz köt össze a szenvedély, a zeneszeretet, a közösséggé formálódás szenvedélye - öröme.
És aztán vége a koncertnek. Olyan hihetetlennek tűnik: a varázs megtört, a muzsika elillant, csupán egy-egy dallamfoszlány, harmóniadarabka lebeg még a cigarettafüstös félhomályban, a fények körül.
És elindulsz hazafelé, az utcán megcsap a friss-hideg levegő. A többiek is szállingóznak kifelé mint a hópelyhek, egy nagykabát felfelé indul, két összebújt dzseki a szemben levő utca felé andalog. Elcsitultak a hangszerek, tetszhalott állapotban merevedtek - merevednek.
Az utolsó hangok még ott lebegnek a fejed körül, de fények tompulnak, tűnnek el:
A zenének vége.

2000. III. 20-24.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-07-04 15:56:05
talán elfogadható. de nekem nem anyira tetszik. van jobb is. eszter
2007-05-09 08:06:17
Igen, varázslatosan tud hatni a zene a közösségre. De felemelő érzés is zenélni egy zenekarban, tagja lenni egy közösségnek, amelyiket a zene már elvarázsolta, és ezt a csodálatos érzést továbbítják a hallgatóságnak a koncerten.