Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Endymion
Alkotások száma: 175
Regisztrált: 2007-02-19
Belépett: 2011-12-29
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (10)
-Novellák (8)
-Haikuk (57)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Dalszövegek (5)
-Elbeszélések (1)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (83)
Feltöltve: 2007-06-04 09:18:56
Megtekintve: 871
A Mikulás, a banyák meg egy kis ez meg az
Az ezüst erdő felett négy boszorkány civakodott: egy lila, egy piros, egy kék és egy zöld.
Ahogy rikácsoltak olyan hatalmas szélvihar keletkezett, hogy a közeli templom tetején a szélkakas majd beleszédült.
Amúgy sem voltak szépek, így meg aztán, akár jobban tette az ember, ha rájuk sem nézett, oly rúttá és csúffá tette őket a harag.
-Lopjuk ki a gyerekek csizmáiból az ajándékaikat! - rikácsolta épp a piros banya.
-Miért? Nem is eszünk csokit! Az hizlal. A fogaimnak is árt. És majd mehetek a fogorvos bácsihoz.- mondta a zöld.
-Hogy te milyen buta vagy! - vágta rá a kék boszi. - Így azt hiszik majd a gyerekek, hogy a Mikulás megette az ajándékot.
-Netán nem szereti őket - tódította a másik.
-Juj de jó! Ennyi rútságot már régen hallottam. Végre megint elememben vagyok! - dörzsölte kezeit a lila egy forgószél közepén, miközben recsegve törtek le az ágak. - Vége az unatkozásnak, királyfik békává varázsolásának, gyerekek mézeskalácsházba csalogatásának
Amikor aztán fennakadt egy fán, arra a kérdésre, segítsenek-e neki lejönni, morcos képpel csak annyit mondott:
-Nem kell! Más vágyam sincs, mint lógaszkodni!
Eltűnt egy kis időre. Aztán villámgyorsan visszarepült, s mivel épp az ágak maradványait és a leveleket szedegette le magáról, nemigen tudott beszélgetni. A tesóinak ezt mondta: A kórházból jelentkezem. Bekísértem szegény fát. Gallyrázkódást kapott.
- Ha még ráadásul szét is szórjuk a csomagokat teljesen úgy fog tűnni, mintha a Télapó már régen nem foglalkozna a gyerekekkel.
-Legalább mozgunk egy kicsit! - örült meg a zöld boszorkány.
-És megehetnénk a húsvéti nyuszit is! - javasolta a piros banya.
-De csak valami finom salival - mondta a zöld.
-Remek ötlet! Attól félsz, hogy el fogsz hervadni, vagy mi? - vágta rá a kék, merő undokságból, nehogy húgocskája elbízza magát.
A Dézsmapocok kihallgatta őket, és rögtön felajánlotta a segítségét, persze megfelelő jutalmazás ellenében.
Szegény Mikulás épp félúton volt, amikor rátört a förgeteg. Hatalmas köd szállt le, majd nagy pelyhekben hullani kezdett a hó.
Továbbmenni nem tudott, így egy fatörzsön ücsörögve savanyú káposztát eszegetett egy zacskóból.
Mellette kedvenc rénszarvasa keresett a fehér lepel alatt táplálékot magának.
Ekkor ugrált oda Barázda Bill, a rigó és Sam úr, veréb.
-Mikulás bácsi, Mikulás bácsi! - szólították meg.
-No, mi az? Ki beszél? - kérdezte a Télapó, mert eléggé rosszul látott.
-Itt vagyunk lenn a földön! - mondta gyorsan a veréb.
-Miben segíthetek?
-Azt kellene elintézni, hogy ilyenkor ránk is gondoljanak az emberek. Nem olyan nagy dolog időnként napraforgómagot, diócskát, szalonnabőrkét kirakni, mert ilyen hóban, hidegben nehéz ebédkéhez jutnunk. És ugye kukából nem lesz szalonna.
-És ilyenkor kukacok se nagyon vannak. - tette hozzá a rigó szomorúan. Sam úr, állj! (szamuráj?) Télen az erdőben kap elemózsiát a mackó vagy az őzike, de ránk nemigen gondolnak. Ha pedig leennénk szegény hóemberek orrát Brrrr, jobb nem is rágondolni.
-Értem! - válaszolta sűrű fehér szakállát simogatva a Télapó. - Megnézem, mit tehetek. Tudjátok, a mai gyerekek annyira el vannak kényeztetve, nem tudom sikerül-e őket meggyőzni. Nézzétek, a csomagocskákban is mi van? Csoki, cukorka, meg ilyenek. De alma, vagy más gyümölcs, dió, már nemigen szokás. Kiment a divatból. - sóhajtott a Mikulás. - Pedig milyen szép is volt fiatalkoromban, amikor csomagokat készítettünk, mint inasok. Volt, aki egy pár kesztyűt kapott, vagy egy radírgumit, mert arra tellett a szüleinek, és mégis úgy ragyogott annak kislánynak az arca, mintha a Föld legnagyobb gyémántját kapta volna meg.
-Nem lehet, hogy a virgácsok miatt lettek ilyenek a gyerekek?
-Ugyan, ez egyáltalán nem igaz! - szólt közbe nagyot sóhajtva Eszekusza, a kormos képű krampusz. - Nem nagyon kapnak már virgácsot ezek a mai gyerekek, és sokszor még ettől is félnek. Pedig azért megérdemelnék ám... Hogy milyen undokok tudnak lenni!
-Nem is tudom ki miatt? - pirított rá a Mikulás a krampuszra, mire az sértődötten elhallgatott.
A zöld boszorkány megdöbbenve hallgatta ki őket. Alma, dió és más finomságok… ezt tényleg jó lenne visszahozni, mert akármennyire is rút banya volt, nemrégiben rá kellett jönnie, hogy a seprűje is nehezebben fordul, ha kövérebb, s bizony volt, hogy így kiáltozott: Segítség! Nem tudok repülni! Becsomagolták a szárnyam!
Aztán nekiállt mozogni, és sok-sok zöldséget, gyümölcsöt enni a testvérei gúnyolódásai ellenére, s hamarosan úgy lehagyta őket, hogy a szélkakas meg sem tudott szólalni az öreg templom tetején.
Na, de kanyarodjunk vissza a Télapóhoz.
A zöld boszorkány elhűlve hallgatta a gyerekekről tartott beszámolót. Nem kapnak virgácsot? Hisz az ő gyerekkorában még mennyi virgácsot kapott ő is /Elvégre egy banyatanoncnak kijár a virgács/.
És most?
Ezek a mai kölykök semmit nem kapnak?
Még a gonoszak sem?
Szörnyű!!!
Hova jut így a világ????
A boszorkány elkezdett erősen gondolkozni.
Ő nem is akar merényletet tervezni szegény Mikulás ellen... Ő azt szeretné, ha a gyerekek azt kapnák, amit érdemelnek. Tudta, érezte, hogy ő alapvetően nem olyan gonosz, de a testvérei belerángatták a balhékba.
A zöld banya szép lassan felkapaszkodott a bajba jutott Télapó mellé és beszédbe elegyedett vele.
- Csókolom... Még mindig szolgálatban tetszik lenni?
- Igen... Amíg bírom, muszáj. Még neked is mi vittük az ajándékot a krampuszaimmal. De,... mi lett belőled te lány? - hüledezett a Nagyszakállú.
- Hivatásos boszi lettem, Télapó... A Leggonoszabbik fajtából! - mesélte büszkén a boszorkány. Úgy bizony! Ezért lepődtem meg.
- Értelek. Hát, azt hiszem, nekem mennem kéne, mert meg kell javíttatnom a szánom.
Ekkor a boszorkány rápillantott a Mikulásra, és elgondolkozott. Milyen régóta ismeri az öreget, és mennyi szép pillanatot szerzett neki... Nem kéne segíteni rajta?
Te Mikulás... Én elviszlek a seprűmön. De ígérd meg, hogy erről senkinek nem beszélsz!
Hááát... Az igazat megvallva öreg vagyok én már ehhez.
Pattanj csak fel!
A Télapó felkapaszkodott a boszi mögé, és szorosan átölelte a derekát. Mennyire más volt ez, mint a kényelmes szán... Még sosem ült banyaseprűn.
A boszorkány és a Télapó villámsebességgel suhantak vissza a Miklós-főhadiszállásra.
- Jaj, Zöld Boszi, nagyon köszönöm a fuvart! Életet mentettél, és sok kisgyerek könnyeit akadályoztad meg. Gyere be egy forró csokira!
A banya nagyot nyelt...
- Szóra sem érdemes, Télapó. Rendben, elfogadom az italt, de akkor azt hiszem, sort kell kerítenünk egy beszélgetésre is.
A Mikulás nem tudta, miről lehet szó, de mosolyogva ment a boszi előtt.
Télapó csettintett az egyik manójának, s a forró csoki máris ott gőzölgött a kis asztalon. Töltött vendégének, s magának is. Pár percig elnézte a banyát, ahogy lehajtott fejjel bámul a bögréjébe, s vasorra már-már a kulcscsontját verdesi... Hogy megváltozott az a régen örökké mosolygós, szép szemű, pisze kislány...!
- Télapó... Nekem el kell mondanom valamit. - Szólalt meg a boszorkány hirtelen felpillantva.
- Mondd, gyermekem, bármi is legyen az.
A boszorkány ismét nagyot nyelt, a Télapóval töltött idő alatt már másodszor.
- Nehéz ebbe belekezdeni, de azt hiszem, muszáj. Mikulás! Én nem az vagyok, akinek a többiek gondolnak. Amikor ma találkoztunk, én kémkedni mentem oda, hogy biztosan tudjam; nincs működő járműved, és elorozhatjuk a testvéreimmel a gyerekek ajándékait. Kitalálták, hogy vegyük el az ajándékokat, és hitessük el a gyerekekkel, hogy nem törődsz velük... Még a húsvéti nyuszit is meg akarták enni! Én... Én benne lettem volna az ötletben, de mikor ott eszegetted a káposztádat, és azon keseregtél, hogy a mai gyerekeknek már semmi sem jó... Akkor én annyira megsajnáltalak, Télapó! A testvéreim ki is tagadnának azonnal, ha megtudnák, hogy segítettem rajtad. Én sem tudom, mi ütött belém. Csak tudod, eszembe jutott a saját gyerekkorom. Én mindig virgácsot kaptam, mert a mi nemzedékünk vérbeli gonosz volt. És annyira bántott, hogy a suliban a tündérlányok mindig eldicsekedtek, hogy mennyi diót, mogyorót, és finomságot kaptak. A testvéreim csak kacagtak rajtuk, de nekem fájt a szívem. És rájöttem, hogy ha én nem kaphattam meg azt, amire vágytam, legalább a mai kisgyerekek kapják meg... Ígérem, segítek neked. Csak tartsuk még titokban, kérlek... Nagyon haragszol?
- Gyere Zöldi, át kell gondolnom a dolgokat. Addig is. Van még raktáron a régi időkből pár finomság, egy kis kenőce, ez meg az, csemegézz csak. - szólt a Mikulás.
Banánkirálynő is meglepődve kérdezte: A banya néninek tetszik lenni?
A boszorkány szeme megtelt könnyel, követte a Nagyszakállút, s elmondva a varázsigét, így búcsúzott Tőle: 3 törpe álljon körbe, álmod Ők vigyázzák, fussanak előled a haramiák!
És boldogan élj, amíg csak meg nem halsz!

2004. IV. 20.- 30.
(Darkinával közösen - Kösz Darki!)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-07-15 10:14:27
...szép gondolatok, és még szebb fogalmazás...Gratulálok: tux...